Berta Sándor

Steve Coast: "Az OpenStreetMap függővé tesz"

A 2004 óta létező OpenStreetMap a Wikipedia után a második legnépszerűbb online közösségi projekt, jelenleg 419 000 regisztrált felhasználóval rendelkezik, az adatbázisában pedig több mint 2,3 milliárd GPS-koordináta található meg.

Az OpenStreetMap egy olyan ingyenes térképszolgáltatás, amit a felhasználók szabadon bővíthetnek és szerkeszthetnek, az ott megtalálható tartalmak és adatok szintén szabadon megoszthatók másokkal, illetve felhasználhatók. Az egyetlen kikötés, hogy meg kell jelölni a térképek forrását. A szolgáltatást 2004-ben indította el Steve Coast londoni informatikus és azóta egyre népszerűbb világszerte. Az OpenStreetMap jelentőségét felismerte már a Microsoft is, amely légi felvételekkel és szolgáltatásokkal támogatja az oldalt.

"Kezdetben egy olyan térképet akartam készíteni, amely a környezetemet ábrázolta. Volt egy GPS-vevőegységem és egy laptopom. Ez már elég ok volt arra, hogy elkészítsek egy szoftvert, ami a térkép alapjául szolgált. Felkerekedtem és bejártam a környéket, közben GPS-koordinátákat gyűjtöttem össze, majd azokat összetársítottam az utcanevekkel és más adatokkal. Végül ezeket az információkat elhelyeztem a térképen. A fejlesztésemről sok konferencián beszámoltam és úgynevezett térképes partikat kezdtem szervezni. Ezeken a résztvevőknek megmutattam, hogy miként használhatják a GPS-vevőjüket és az adatokat, s idővel egyre többen kezdtek érdeklődni a projekt iránt" - elevenítette fel a kezdeteket a szakember.


Az OpenStreetMapnek most már 419 000 regisztrált felhasználója van. Ez Coast szerint arra vezethető vissza, hogy a szolgáltatás függővé teszi az embereket. Aki adatokat kezd gyűjteni, az később legszívesebben az egész térképet módosítaná. Először csak néhány információval egészíti ki, majd egyre több időt tölt ezzel és látja, hogy a térkép folyamatosan bővül. Ez nagyon motiváló dolog. A segítők munkájának köszönhető, hogy gyakorlatilag az Antarktisz kivételével minden régióról van már térkép az adatbázisban.

A rendszer jelenleg 2,3 milliárd GPS-koordinátát tartalmaz. Az önkéntesség azonban egyben hátrány is, hiszen ugyan ahol sok a segítő, ott pontosabb, jobb térképek készülnek, de az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező országokban, ahol kevesebb az emberek szabadideje, viszont sok a rosszabb térkép. Ez kicsit olyan, mint a Wikipedia esetében, hiszen ott is kezdetben főként csak a matematikai vagy a számítógépes témákról voltak kiváló cikkek, de kevesebb volt a művészeti anyag. Mostanra azonban már ezek is megjelentek; ugyanez a folyamat zajlik majd le azt OpenStreetMap esetében is.


"A Wikipedia rendszerébe való integrálás nagyon sokat jelentett, azután már sokkal nagyobb figyelem irányult ránk. Azonban az érem másik oldala, hogy emiatt nem lett több segítőnk. A jövőben a CC-BY-SA 2.0 licencet az Open Database licenc válthatja fel. Ennek oka, hogy a Creative Commons licencet eredetileg kreatív művekhez tervezték és nem adatok gyűjtéséhez. Emiatt számos államban nem védi az összegyűjtött információinkat. Az új licenc azonban megváltoztatja ezt a helyzetet, igaz, nem változtat a céljainkon. Az emberek többsége pozitívan fogadta a változást, de mint minden önkéntes projektnél, itt is van egy kisebbség, akinek aggályai, fenntartásai vannak. Most megpróbáljuk az ő javaslataikat is figyelembe venni, mert minden véleményt komolyan veszünk" - közölte az OpenStreetMap alapítója.

Steve Coast ezután a Microsofttal tavaly november óta folytatott együttműködésük részleteire tért ki. Elmondta, hogy közel nyolc hónapja dolgozik a Bing Mobile részlegnél. A csapatával az OpenStreetMapnek köszönhető fejlesztéseket támogatják és megpróbálják segíteni a projektet. A tengerentúli vállalat többek között légi felvételeket bocsátott a rendelkezésükre és ezek valóban előmozdították a programot, mivel az önkéntesek a segítségükkel jóval egyszerűbben szerkeszthették meg a térképeket, akár GPS-koordináták nélkül is. Ez volt a konszern legnagyobb ajándéka. Emellett a Microsoft kifejlesztett egy DetectRoad nevű eszközt a szolgáltatás számára, ami lehetővé teszi, hogy két pontot össze lehessen kötni a térképen.

Az óriáscég számára a közösségi projekt támogatása részben azért jó, mert felfigyelnek a fejlesztéseire, másrészt egy innovatív programot segíthet. Persze joggal merül fel a kérdés, hogy az OpenStreetMap nem jelent-e konkurenciát a Bing Maps számára? Nos, Coast szerint nem, mivel a felhasználók egyre több térképet fognak használni a jövőben, lesz egy külön autós, valamint egy túra- és egy kerékpáros térképük. Nem minden térkép használható minden területen, de még nem lehet tudni, hogy éppen melyik megoldást fogjuk használni. Ezért vannak ebben a szegmensben komoly fejlesztések.

Coast következő projektje egyébként egy olyan program kifejlesztésére irányul, ami a Windows Phone 7-t futtató okostelefonokon lesz használható. A szoftver segít majd a felhasználóknak, hogy bejelölhessék a térképeken az őket érdeklő intézményeket és szolgáltatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chronos2111 #5
    Ez abban más hogy szabadon felhasználhatod bármire a térképet és az adatokat, nem köt semmi. Kb olyan mintha nyílt forráskódú lenne. A google maps adatai nem tölthetőek le szabadon és pláne nem használhatod fel bármihez.

    Én használtam ezt, Androidon van egy offline alkalmazás, és ahhoz lehetett innen letölteni a térképet. Szerkesztettem is, jó.
  • balage187 #4
    Azt nem ertem ez miben mas, mint a Google Maps?
  • sly007 #3
    Akkor kezd velem. :) Használd azt ami neked jobb. Nem az tesz függővé hogy nézegeted, hanem az hogy szerkeszted. :)
  • chuky123 #2
    + utcanevek ki sincsenek írva. Nem tudom kit tesz függővé. De ha ez alapján kéne eltalálnom valahová...hát elküldeném melegebb éghajlatra aki csinálta ezt a térképet.
  • chuky123 #1
    Elég gyenge, Csomó Magyar Falu nem elég részletes. Maradok a googlemapnál