Berta Sándor

A külpolitikában új hatalom az internet

Alec Ross 2009 áprilisa óta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter innovációs tanácsadója, így rálátása van mind a diplomáciai, mind az internetes kérdésekre. A cél egy új típusú külpolitika megvalósítása és a közösségi portálok használatának elterjesztése az amerikai diplomaták körében.

A szakember korábban tagja volt Barack Obama kampánycsapatának és már akkor is a technológiai és az innovációs területért felelt. A tanácsadónak érdekes véleménye van az internetről, amit nem is rejt véka alá: kijelentette, hogy az internet a 21. század Che Guevarája.

"Nincsenek már kiemelkedő, forradalmi vezetők. A tunéziai és az egyiptomi események során sem az egyes személyek voltak a meghatározóak, hanem a vezetés megoszlott több száz ember között. Az internet a régi hierarchiák lerombolásához vezetett, hiszen az egyes polgárok egyre nagyobb hatalommal rendelkeznek. Mindez azt jelenti, hogy a felhasználók által szervezett politikai mozgalmak sokkal gyorsabban jönnek létre és ez minden téma, illetve ország esetén igaz, még az Egyesült Államokban is. Az USA-ban az elmúlt hetekben komoly vita volt az online kalózkodás elleni törvénytervezetekről."

"Eddig hagyományosan a kormányok, miniszterek, cégvezetők voltak a tárgyalópartnereink. Ez nem változott, azonban a közeljövőben jobban meg kell értenünk a polgárokat és a hálózataikat is. Mindez megváltoztatja a diplomáciai munka természetét. Ezzel egy időben az internet olyan eszközöket hoz létre, amelyek használhatók a fejlesztési politikában éppúgy, mint a szegénység elleni harcban. Ez legalább annyira fontos, mint a politikai mozgalmak mozgósításában betöltött szerepe. A két törvénytervezet, SOPA és a PIPA kapcsán a Fehér Ház álláspontja egyértelmű: nem fogunk olyan törvényt támogatni, amely korlátozza a véleményszabadságot. S nem támogatunk olyan törvényt sem, amely korlátozza a globális internet innovatív természetét" - nyilatkozta Alec Ross.


Hillary Clinton innovációs tanácsadója nem hiszi, hogy az emberek Tunéziában és Egyiptomban a Facebook vagy a Twitter miatt lázadtak fel, és azt sem, hogy e portálok miatt győztek. Ezek az események nem voltak sem Facebook-, sem Twitter-forradalmak, de felgyorsították a mozgalmak létrejöttét, majd megkönnyítették a vezetés terhe sok személy vállán nyugodhasson. Nem volt egy Václav Havel vagy Lech Walesa kaliberű személy, de volt helyettük több száz vezető.

A harmadik hatás, hogy közösségi oldalak hozták össze azokat az embereket, akik korábban alig voltak kapcsolatban egymással. Mindezek a hatások erősítették ezeket a mozgalmakat. Végül, a negyedik hatás, hogy a közösségi portálok megkönnyítették az információk megosztását és így hirtelen számos új kommunikációs csatorna jött létre. De a Facebook, a Twitter vagy a Google ettől még nem az amerikai külpolitika meghosszabbított kezei, hanem csupán olyan platformok, ahol bárki nyilvánosságra hozhat dolgokat.

"Az Egyesült Államoknak nincs hegemóniája az interneten, az Internet Corporation for Assigned Names and Number (ICANN) is olyan szervezet, ahol számos különböző piaci szereplő képviselteti magát. S általában sem hiszem, hogy a világhálón valaha is létezhet hegemónia. Több mint kétmilliárdan használják az internetet és a hálózati struktúrájának is köszönhetően egyetlen szereplő vagy egy állam sem tehet szert túlzott befolyásra" - hangsúlyozta végül Alec Ross.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!