Berta Sándor

Folytatódik a Sony biztonsági kálváriája

Néhány hónapos szünet után ismeretlen tettesek ismét támadást intéztek a japán konszern online hálózatai ellen. Az elkövetők több mint 93 000 felhasználó fiókját törték fel.

A hírt Philip Reitinger, a Sony új biztonsági főnöke jelentette be, majd az információ megjelent a Sony hivatalos honlapján is. A támadások a Sony Entertainment Network (SEN), a PlayStation Network (PSN) és a Sony Online Entertainment (SOE) rendszerei ellen irányultak. A biztonsági szakemberek október 7. és 10. között számos olyan belépési kísérletet regisztráltak, amelynek során a tettesek ellopott jelszavakat és neveket használták fel. A vizsgálatok kiderítették, hogy a legújabb akció során összesen több mint 93 000 személy jelszavát és nevét lopták el az elkövetők. Ezek közül 60 000 volt a PSN, illetve a SEN rendszerében regisztrálva, a többi 33 000 pedig a SOE rendszerében.

Reitinger közlése szerint a mostani eset során a hackerek olyan adatokat használtak fel, amelyek más cégektől, oldalakról vagy forrásokból származnak. Vagyis valószínű, hogy nem a nemrég ellopott adatokkal éltek vissza. Ennek okát azonban a szakember sem tudta megmondani. Ehelyett megpróbálta a támadást bagatellizálni, mondván csupán az ügyfeleik 0,1 százalékát érinti az adatlopás. Emellett Reitinger azt is hangsúlyozta, hogy a tettesek nem loptak el egyetlen hitelkártya-adatot sem. Az érintett felhasználókat már tájékoztatták az esetről és felszólították őket arra, hogy változtassák meg a jelszavukat. Ezenkívül biztonsági okokból minden érintett fiókhoz blokkolták a hozzáféréseket.

A Sony biztonsági vezetője végül arra kérte a vállalat ügyfeleit, hogy a jövőben különösen erős jelszavakat használjanak és mindegyik online szolgáltatáshoz külön jelszó és felhasználónév kombinációt alkalmazzanak. Érdekesség, hogy a bejelentést egyébként meglehetősen jól fogadták az internetezők, a többségük dicsérte a Sony magatartását, hogy végre gyorsan és pontosan tájékoztatta a közvéleményt a történtekről.

A Sony elleni támadássorozat április végén kezdődött, amikor a cég több millió ügyfelének adatait lopták el és az utolsó akcióra május végén került sor. A történtek miatt a japán konszern szeptember elején Reitingert nevezte ki IT-biztonsági főnöknek és alelnöknek. A szakember korábban magas pozíciót töltött be az amerikai belbiztonsági minisztériumban, dolgozott a Microsoft IT-biztonsági részlegénél, valamint az amerikai belügyminisztériumban és az igazságügyi minisztériumban. Reitinger feladata többek között az adatvédelem és a helyi rendszerek, illetve az internetes biztonság erősítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!