Gyurkity Péter

Újabb támadásokkal folytatódik a Sony kálváriája

Az elmúlt két hét eseményei végképp bebizonyították, hogy nem egyszeri akcióról volt szó a PlayStation Network elleni támadással, ez minden bizonnyal egy jól összehangolt sorozat első lépése volt. Miközben a cég lassan, fokozatosan állítja vissza a biztonságában megerősített platformot, addig újabb weboldalak és szolgáltatások estek áldozatul a továbbra is ismeretlen támadóknak, bár az eltulajdonított adatok száma ezúttal minimálisnak mondható az eredeti veszteséghez képest. A japán óriás kénytelen megküzdeni az igencsak negatív üzleti eredménnyel, de azért végre jelezte, hogy készülőben van a PlayStation 4.

Az első támadás után részletes cikkben számoltunk be annak következményeiről és a Sony lépéseiről, amelyek azonban nem vezettek gyors visszaállításhoz. Csaknem két héttel az eredeti támadást követően még mindig elérhetetlen volt a PlayStation Network, ez pedig nem is változott egészen május második feléig, amikor is néhány országban - elsőként az Egyesült Államokban - végre sikerült bizonyos funkciókat újra üzembe helyezni. Emlékezhetünk arra, hogy az akció során csaknem 100 millió felhasználó adatai kerültek ki a cégtől, jóllehet ezt az illetékesek sokáig nem voltak hajlandók megerősíteni, csak mintegy rossz lehetőségként emlegették azt, a Sony Online Entertainment (SOE) elleni újabb attakot követően azonban már kétség nem férhetett ahhoz, hogy mi is az elkövetők célja.

Ráadásul több kérdés merült fel az alkalmazott védelem elégtelensége kapcsán. A jelszavakat csak egy hash-algoritmussal, gyengén biztosították, nem véletlen, hogy az ingyenes játékidő mellett elsősorban a biztonság fokozásáról szóltak az ígéretek. A hónap közepén aztán támadást hajtottak végre a japán So-net internetszolgáltató ellen, ahol személyes adatokat nem, mindössze virtuális pontokat tulajdonítottak el, ezt követően a Sony Thaiföld oldaláról derült ki, hogy az üzemeltetők tudtán kívül adathalász honlapot működtet (ez szintén a gyenge biztonság bizonyítéka), majd a Sony Music görögországi weboldalán jutottak hozzá illetéktelenek bizonyos személyes adatokhoz. Innentől kezdve már egyértelműen sorozatról volt szó, a cég pedig legfeljebb azzal védekezhetett, hogy több áldozati bárányt nem is ők, hanem külső partnerek üzemeltettek, bár azt továbbra sem tudták igazolni, hogy ezek egy azonos csoport által elkövetett, jól összehangolt akciók, és nem pusztán véletlen egybeesések.


Eközben a Sony Ericsson kanadai eShop portálja szintén felkerült a listára, itt neveket, email címeket, valamint titkosított jelszavakat emeltek el a támadók, mégpedig több mint 2000 regisztrált tagtól, bár bankkártyaszámokhoz ezúttal nem fértek hozzá - legalábbis a hivatalos információk szerint. Az eltulajdonított adatok viszont rögtön felbukkantak a The Hacker News elnevezésű oldalon, miközben az eShop portált gyorsan levették az internetről, hogy megvizsgálják az ügyet és megerősítsék annak védelmét. Indonéziában hasonló akcióra került sor, ahol szintén a Sony Music weboldalt törték fel.

Ami a PlayStation Network platformot illeti, itt a helyreállítást május közepén kezdték el, az Egyesült Államokban elérhetővé váltak bizonyos szolgáltatások, ám a teljes kínálatról ezt nem lehetett elmondani. A hivatalos blogoldalon arról adtak hírt, hogy az amerikai felhasználók megkezdhetik a regisztrációt az adatvédelmi rendszerben, amely elsősorban az újabb esetleges támadásoknál segíthet. A cég pedig arról is beszámolt, hogy Japánban, Malajziában, Tajvanon, Szingapúron, valamint Indonéziában és Thaiföldön szintén visszaállítják a szolgáltatást, az USA-ban pedig egyedül a PlayStation Store marad offline módban, amelyet a különböző tartalmak beszerzésére használnak a játékosok.

Japánnak különösen fontos szerepe van ezen a listán, hiszen korábban megtagadták a korai helyreállítást, amely nagy csapás volt a cég számára, mivel mégiscsak hazai pályáról volt szó. A Sony illetékesei még a múlt hét végén is május végére ígérték a teljes, minden részletre kitérő gyógyulást, ez ugyebár már elmúlt, a hivatalos Twitter-lapon pedig folyamatosan figyelemmel kísérhettük a fejleményeket.


Howard Stringer

Érdekes módon a cég számára nem az online támadások jelentették az egyetlen negatív fejleményt, hiszen egyrészt méretes veszteségről voltak kénytelenek beszámolni az első negyedévet illetően (itt több mint 3 milliárd dolláros kiesésről van szó), a japán földrengés pedig várhatóan több hónapos további agóniát, a gyártási ütem lassulását és a lebonyolított forgalom csökkenését okozza majd. Ezen hatás minimalizálása rendkívül kemény munkát igényel, éppen egy olyan időszakban, amikor magát a vezérigazgatót is sokan támadják a hatékony ellenintézkedések elmaradása, a lassú reagálás, valamint a mentegetőzés miatt.

Sir Howard Stringer ugyanis a számos kritika kapcsán kifogásokat keresett, amelyekkel igazolhatta a lassúnak vélt lépéseket, mintha saját magát és a vezetést védte volna, ezzel pedig sokaknál kihúzta a gyufát. Felmerültek bizonyos pletykák az esetleges távozásáról, amihez az újabb és újabb támadások, a biztonság és a megrendült hírnév teljes helyreállításának elmaradása nyilván nagyban hozzájárulhat majd.

Némi pozitívumról is beszámolhatunk azonban a cég háza táján, hiszen a pénzügyi eredmények ismertetése mellett végre szó esett a következő konzolgenerációról is, igaz itt igazán fontos részletekről nem adtak hírt, mindössze annyit tudhattunk meg, hogy valóban folyik a PlayStation 4 fejlesztése. Ez is nagy hírnek számít azonban, hiszen korábbi összefoglalónkban még kénytelenek voltunk szinte teljesen kihagyni a Sonyt a felsorolásból, miközben a Nintendo az E3 alatt szeretné bemutatni új, ezúttal igencsak izmosnak ígért készülékét, a Microsoft pedig szintén komolyan dolgozik az utódon. Ezúttal egyrészt elmondták, hogy a válság is nagy szerepet játszott a jelenlegi generáció leváltásának elmaradásában (amelyre eddig nagyjából 5 évenként került sor), de azért még látnak potenciált a PS3-ban és a kapcsolódó szolgáltatásokban, amelyek jó néhány évig velünk maradhatnak.

A cég pénzügyi igazgatója arról nem beszélhetett, hogy pontosan milyen termékekkel készülnek és hogy ezek mikor jelennének meg, de kiemelte, hogy itt egy komplett platformról van szó, és az új generáció már most is készülőben van, amely egyben komoly költségekkel is jár. Itt a legtöbb elemző eddig úgy vélte, hogy még éveket várhatunk a PS4 eljövetelére (ezt nem is igazán cáfolták, hiszen időpontokról egyáltalán nem esett szó), ám a Sony nem is késlekedhet sokat, ezt ugyanis riválisai alaposan kihasználnák. Figyelmeztető jel lehet azonban a hordozható készülékek (PSP) és a PS3 forgalmának lanyhulása, mint ahogy az sem ad okot nagy örömre, hogy míg számukra 8 hónapot vett igénybe a 8 milliós PlayStation Move példányszám elérése, addig a Microsoft alig 2 hónap alatt adott el ugyanennyit saját Kinect mozgásérzékelő vezérlőjéből.

A jelenlegi helyzet tehát nem túl rózsás, dicsekedni nem mivel, negatívum viszont annál több van. Hónapokat, ha nem éveket vesz majd igénybe, hogy végleg maguk mögött hagyják ezt a periódust.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flaetiru #68
    Azért nincs igazad, mert mióta a konzolok lettek a mainstream platform, azóta folyamatosan hanyatlik a játékipar, és a sony mint cég, mint megalommániás pénzéhes gerinctelen mohó férgekből álló társaság is tehet róla hogy a dekadencia eluralkodik a kreativitás felett.

    Szóval bárki aki támadja a sonyt és az ügyfeleit és probálja tönkretenni őket, az jót tesz az emberiséggel.
  • zola2000 #67
    az esetek 90%ában ha leírom az ízlésemet, mindíg valaki beleköt :)
  • kissssss #66
    mikor veszitek már észre hogy ízlésről vitatkozni fölösleges.

    (látom a szokásos trollok megint megjelentek pl:skynet)
  • zola2000 #65
    oké, akkor a te szempontodból az uncharted 3 jobb mint a ni no kuni lesz, az én szempontomból a ni no kuni jobb mint az uncharted 3, asszem a saját szempontunkból mindkettőnknek igazunk van, 平和 ^^
  • lwb #64
    Mert neked nyilván bejönnek az anime - jrpg kategóriás dolgok. Nekem pl nem, én konkrétan a heavy rain meg a demons souls miatt vettem ps3-at. Ezek miatt már megérte, az uncharted csak technológiai szempontból jó, amúgy egy szimpla shooter némi platforminggal. Érdemes viszont megnézni, hogy mikor jött ki az 1 és még mindig milyen k. jól néz ki fram rate drop nélkül.
  • zola2000 #63
    Azért a final fantasy 13ban pont az volt a bajom, hogy nem tűnt olyannak mint a jrpgk amiket megszoktam, ps3ra nekem olyan exkluzívakért kéne mint a tales of graces f/tales of xillia (a graces van wiire is, de japánon kívül ps3 exkluzív), valkyria chronicles, ni no kuni (oké az van dsre is, de az más súlycsoport, nem is ugyanaz a játék), disgaea 3-4 (grafikailag nem ps3 szint, de az első két részben többszáz órám van, tehát kéne, sok más nippon-ichi cuccal egyetemben), és még lehetne sorolni miért jó a ps3, nem ilyen uncharted féle izék miatt.
  • Flaetiru #62
    Ellenben nyerünkt egy kib@ unalmas nyersanyaggyüjtögetést, egy harmad annyi lehetőséget tartalmazó karakterlapot,és felrúgták az egész mass techologiát, és lehetett tárazni és rohangálni a hullákból kieső tárakért.Nem mondanám hogy jó csere volt.Elleben a bioware kihuzhatná a fejét a seggéből és a 2 rész jó dolgait összedolgozni,de a 3 tutira még butább lesz, mert már az a valaha nagynevű vég is elkurvult.
  • bakagaijin #61
    ME1 sidequest-jei baromira gépiesek voltak, ugyanazok a map-ek újra meg újra, ugyanazokkal a küldetésekkel. ME2-ben ezen változtattak, hosszabb fő történeti szál, végig egyedi, nem laposodik el. A Shepherd testreszabást meghagyták, a döntési lehetőségek végig megvannak, hatásaik is komolyak, szóval ami jó volt ahhoz nem nyúltak. Fallout3-am még nem bontottam fel :).
  • bakagaijin #60
    A listából kimaradt, hogy amikor megkezdték a helyreállítást május közepén és újra engedélyezni a belépést jelszómodosítással, akkor (a kikerült username + születési dátum páros felhasználásával) kezdték el újra átvenni a hatalmat az accountok felett. Emiatt röviddel a nyitás után újra lelőtték a PSN-t. Ez volt két héttel ezelőtt.
  • narumon #59
    Szerintem meg ez platformfüggetlen, van számítógépem is és xboxom is. Mindkettőre vannak olyan játékok amit sajnálnék kihagyni, sőt vannak stílusok amit a másikon jobb játszani. Én mindkettőre veszek játékokat így a legjobb.