Berta Sándor

Jimmy Wales szerint nem fog eltűnni a nyomtatott sajtó

A 45 éves Jimmy Wales meglehetősen laza ember, aki nem igazán foglalkozik a hírnévvel, kitart az elvei és a tervei mellett. Az idén 10 éves Wikipedia sikerei sem vakították el, jelenleg a Wikia nevű platformot fejleszti és célja, hogy minél több online enciklopédia jöhessen létre.

"Munkaidőmnek az egyik felét a Wikipedia, másik felét pedig a Wikia emészti fel. A Wikiánál én vagyok az elnökség egyik tagja és a különböző termékjavaslatoknál segítek. Ezzel összefüggésben találkoztam George Lucas rendezővel és beszélgettem vele a filmjeihez kapcsolódó wikikről. De a mindennapok során az egyes szerzői közösségek foglalkoznak a wikikkel, ők írják és szerkesztik a cikkeket. Ebbe a folyamatba nem avatkozom be."

"A Wikiának 130 munkatársa van, így elegen foglalkoznak a platformmal. Az ingyenes és nyílt enciklopédia létrehozása, s az ebben a folyamatban való részvétel még mindig motiválja az embereket, ráadásul mindegyikük a saját nyelvén dolgozhat. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Wikipedia bővítése még mindig örömet okoz az embereknek, mivel kapcsolatba kerülhetnek olyan személyekkel, akiket hasonló témák érdekelnek. A lényeg, hogy a Wikipedia a kultúránk részévé vált és ennek nagyon örülök" - jelentette ki Jimmy Wales.

A Wikipedia alapítója elmondta, hogy bár lenyűgözi a digitális újságalkalmazások fejlődése, de úgy gondolja, hogy a nyomtatott sajtóorgánumok egy darabig még biztosan nem, sőt lehet, hogy sohasem fognak eltűnni a piacról. Ennek oka, hogy a nyomtatás egy nagyszerű, olcsó és egyszerűen használható technológia. Egy újságot bárki magával vihet akár a strandra is, vagy beteheti a hátizsákjába és nem kell attól tartania, hogy ellopják.

Jimmy Wales a Wikipedia létrehozása előtt tőzsdei kereskedőként dolgozott Chicagóban és nagyon sikeres volt. Nagyon szerette a munkáját, de az internet egyre inkább lenyűgözte. Tanúja volt a Netscape tőzsdei megjelenésének és már 1991 előtt intenzíven használta az internetet. Úgy érezte, ebben a közegben történnek a legérdekesebb fejlesztések és részese akart lenni ennek a folyamatnak. 1996-ban hozta létre az első internetes cégét, befolyása pedig azóta folyamatosan nő.

"Remélem, hogy valóban befolyásolni tudom a politikusokat a különböző témák esetében, ide sorolhatók a hálózatpolitika, a véleményszabadság és a gazdasági innovációk. E kérdések közül sok meghatározó abból szempontból, hogy miként változik meg a világunk. A demokrácia és az emberi jogok szempontjából kiemelten fontos, hogy egyre többen internetezzenek. Ezt a dolgot megfontoltan kell kezelnünk, sok politikusnak elképzelése sincs arról, hogy mit hozhat a jövő. Bár a befolyás hatalmat is jelent, számomra a hatalom nem jelent semmi különlegeset. A Wikipedia többek között azért lehetett sikeres, mert nem vagyok egy tekintélyelvű vezető. Amennyiben önkéntesekkel dolgozol, akkor ez nem is működne, hiszen mindent és mindenkit nem ellenőrizhetsz. Ilyenkor gyakran hagyni kell, hogy a dolgok a maguk útján menjenek. Ehhez is kell egy képesség" - hangsúlyozta a szakember.

Jimmy Wales végül kifejtette, hogy nem ért egyet a cenzúrával, ráadásul az internet korszakában egész egyszerűen kivitelezhetetlennek is tartja. Még az olyan államok, mint Kína sem képesek teljesen cenzúrázni a világhálót, az emberek minden információt megtalálnak amit akarnak. Ráadásul megkérdőjelezhető, hogy a cenzúra képes-e bármit kezdeni például a Wikipedia rendszerével.

A Wikipedia januárban ünnepelte a tizedik születésnapját. Wales akkor úgy nyilatkozott, hogy az online lexikon reklámmentes marad és meggyőződése, hogy az internet a következő évtizedben el fogja érni a benne rejlő globális lehetőségeket. 2020-ra már a következő egymilliárd ember is online lesz, de ők nem európaiak vagy észak-amerikaiak lesznek, hanem kínaiak, dél-amerikaiak és afrikaiak. Ez pedig sok kulturális lehetőséget nyit majd meg. Az üzletember profitálna ebből és tudományos forrássá tenné az oldalt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #5
    Aztán majd 50 év múlva kiderül, hogy mekkorát tévedtek az ilyen jósok. Amúgy ott ahol az olcsóság és gyors a fogyasztókhoz való gyors eljuttatás a lényeg (pl. akkor is adnak katalógust ha nem kéred) az egy más felhasználási terület mint a sajtó/média.
    De pénzért vásárolható újságok és könyvek szerintem a jövőben nem lesznek, max. dísznek fogják megvenni az emberek. Teljesen kézenfekvő, hogy ezek úgy fognak eltűnni, mint ahogy a hagyományos zenei adathordozók, ha mindenhez hozzá lehet férni olcsóbban gyorsabban, akkor nincs értelme elmenni a boltba érte.
  • Chocho #4
    Szerintem sem.
  • hurkaur #3
    A kommentem ugymond egy visszakerdezes egy masik cikknel elhangzott kommentre..
  • kvp #2
    Tisztelni barkit lehet, de van akit erdemes is. Jelen esetben kijelenthetjuk, hogy wikipedia tenyleg nagyon jo otlet volt mind informatikai mind kozossegszervezesi szempontbol.
  • hurkaur #1
    Ot lehet tisztelni?