Gyurkity Péter

Ötödik magot kap a Tegra 3

Az nVidia saját harmadik generációs fejlesztésének újabb részletét tárta a nagyközönség elé: a Tegra 3 nem négy, hanem öt processzormaggal érkezik, amely némileg bonyolítja annak gyártását, ám több előnyt is kínál.

A gyártó saját hivatalos blogján rántotta le a leplet az érdekes tervezési döntésről, amelynek eredményeként öt magot kapunk kézhez az új mobil chipekben. Ez ugyan némileg megnehezíti a gyártási folyamatot, ám sokkal előnyösebb fogyasztási mutatókat és kiegyensúlyozott teljesítményt tesz lehetővé, így a cég szerint nagyon is megéri a lépés.


A 3G/4G-modulok integrálásáról a hónap elején számoltunk be, ezúttal viszont a bevezetőben is említett hír keltette fel a sajtó és az elemzők érdeklődését. A megoldás lényege, hogy a már korábban is ismertetett négy Cortex-A9 mag mellé egy ötödik társvezérlő is érkezik, amely azonban kifejezetten az alacsonyabb teljesítményt igénylő feladatok végrehajtására specializálódik. Számokban ez annyit jelent, hogy az ötödik mag a 0 és 500 MHz közötti tartományban dolgozik majd, olyan könnyebb funkciók ellátása érdekében, mint a böngészés, a zenehallgatás, illetve a videózás. Ekkor a négy gyorsabb mag teljesen lekapcsol, míg az egyedül dolgozó ötödik a 28LP gyártástechnológiának köszönhetően jelentős mértékben kedvezőbb fogyasztást kínál.


Amennyiben a chipnek bonyolultabb feladatokat kell ellátnia, ez az ötödik (gyengébb) mag lekapcsol, helyét pedig a másik négy veszi át - a processzor egymás után kapcsolja be a négy, 1 GHz-nél is magasabb órajelen dolgozó egységeket, attól függően, hogy pontosan mennyi kakaóra van éppen szükség. Mindez dinamikusan, az aktuális igények felmérésével történik, az operációs rendszertől függetlenül, így a szoftveres oldalon semmilyen módosításra nincs szükség az egyes platformok fejlesztőinek részéről. A vSMP (variable symmetric multiprocessing) technológia az nVidia állítása szerint 14 és 61 százalék közötti megtakarítást jelent a fogyasztás terén, a feladat jellegétől függően.

A 12 stream processzorral és Blu-ray támogatással érkező GeForce grafikus vezérlő révén a 3D-teljesítmény is jelentős mértékben növekszik majd, bár itt még több részletet homály fed.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #7
    A tegra 2 nem jött késve. Körülbelül 1-1.5 évvel korábban jött, mint a konkurensei.
  • cateran #6
    Rengeteg eszed van....Arrol hallottal-e, hogy konyv alapjan keszultek a filmek es -horribile dictu- azokra is letezik copyright....(sirva rohogok...remelem nem te vagy az esz a csaladodban...)
    A La Coste (a varos amirol te bofogsz az LaCoste, egybeirva) joggal lepett a tokeitekre..istenem, nem hiszem el, hogy tenyleg letezhet ekkora idiota....
  • a_n_d_r_e_w #5
    nV igergetett mar a tegra2nel is fut-fat, aztan mi lett belole? Sikeres termek aligha, kesessel jott, emiatt mar gyorsnak sem nevezheto, a kore epitett gepek nagyreszt negativ velemenyeket kaptak. Az egyetlen valos eredmeny amit elertek, hogy a piac jo reszet elzartak nehany jatektol a megkent fejlesztok altal.
    Ha ez valoban jo lesz, akkor ugyis sikeres lesz, ha nem, akkor meg nem kell a parasztvakitas a magokrol...
  • nagylzs #4
    Tévedés. Amerikában jó pénzért bármit le lehet védetni. Nekünk volt egy olyan nyomtatott pólónk hogy "I Love Legolas". Ezt még jóval azelőtt árultuk hogy kijött volna a film, és erre bizonyíték is volt. Ennek ellenére a jogvédő cégük be akart perelni ha nem vesszük le.

    De ennél durvább is van. USA-ban árultunk olyan terméket amire az volt nyomtatva hogy "I Love La Coste". Erről azt kell tudni hogy a La Coste az egy texas-i város neve. Néhány év után meg keresett bennünket a francia La Coste cég azzal, hogy ez jogsértő és azonnal szedjük le. Szóval, egy francia cég az USA-ban le tudott védeni egy olyan nevet, ami USA-ban egy város neve. Ez kb. olyan mintha én itt magyarországon le akarnám védetni a "Budapest" vagy "Debrecen" neveket, aztán beperelném az összes céget akik képeslapot gyártanak...

    Na ez amerika. :-(
  • sanyicks #3
    hidd el az apple le tudná védeni azokat a neveket is :D
  • Cat #2
    OFF: A többi proci is szuperhősről van elnevezve. Wayne - Batman, Stark - Vasember, Logan - Rozsomák. Ez utóbbi kettő egyébként Marvel. Egyébként szerintem ezeket a neveket nem lehet levédeni. Mármint azt, hogy Wolverine vagy Batman biztosan le lehet, és le is van, de azt hogy Logan vagy Wayne, kizárt. Ergo nem is kell jogdíjat fizetni.
  • kvp #1
    Egy egyszerubb megoldas az lett volna, ha marad a 4 mag, de mindegyik kulon ki es bekapcsolhato, tovabba mindegyiknek valtoztathato lenne az orajele. (mondjuk ezt a megoldast a samsung mar megcsinalta)

    ps: Egyebkent tudja valaki, hogy az nvidia-nal fizetnek-e a dc comics-nak a nevhasznalatert?
    http://en.wikipedia.org/wiki/Superboy_(Kal-El)