Gyurkity Péter

Nem tervez központi processzort az nVidia

Az nVidia első embere ismét megerősítette, hogy cége nem tervezi a saját központi processzorok kifejlesztését és sorozatgyártását. Az AMD volt gyártói részlege ezalatt a második helyre ugorna.

Jen-Hsun Huang ezúttal a Cnetnek adott interjúban beszélt a vállalat elképzeléseiről, amelyek között a jelek szerint nem szerepel a CPU-k fejlesztése és legyártása. Ezzel kapcsolatban mostanában több pletyka is felmerült, ám a vezérigazgató nem győzi hangsúlyozni, hogy ezekből semmi nem igaz.

Az interjúban ennél sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az AMD volt gyártói részlegével folytatott esetleges együttműködés. Erre azért tértek ki, mert Huang nemrégiben kijelentette, hogy komolyan fontolgatják az újabb partneri kapcsolatok kialakítását a nagyobb gyártói kapacitás biztosítása érdekében, ezen irányban pedig különös jelentőségre tehet szert a Globalfoundries, amely véleménye szerint kitűnő technológiát birtokol. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a vezető meggondolta magát, amiben nyilván nagy szerepe van a cég AMD-hez fűződő speciális viszonyának.

Az nVidia ezen vonal helyett továbbra is a TSMC kapacitására támaszkodik, amellyel súlyos gondjaik voltak az utóbbi időben, különösen ami a 40 nanométeres csíkszélességű produktumokat illeti. Jelenleg a cég chipjeinek 90 százalékát ezen partner állítja elő, míg a maradék 10 százalék leszállításáért az UMC felelős. A Globalfoundries ezzel szemben az IBM fémjelezte csoporthoz tartozik, amellyel már évekkel korábban meggyűlt az nVidia baja, hiszen 2004 táján nem tudták ellátni őket elegendő NV40 chippel, ami nagyon is meglátszott a cég eredményén. Utóbbi nyilván a rossz tapasztalat miatt is marad a TSMC mellett, bár most a Globalfoundries mindössze 3 vásárlót tudhat maga mellett, így lenne kapacitása az újabb megrendelések teljesítésére.

Ami pedig a Globalfoundries terveit illeti, a cég két éven belül a második helyre lépne előre a félvezetőgyártók ranglistáján, ezzel egy időben pedig új gyártósort építenének fel Abu Dhabi területén, ezzel is kihangsúlyozva az arab kötődést. Véleményük szerint az elkövetkező években a TSMC maradhat talpon, a többiek idővel eltűnnek, ezt követően pedig az Intel után eredhetnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krajcsovszkig #8
    Szerintem meg inkább csináljanak végre értelmes áron egy olyan játékos vidkarit, amit nem mos le az ATi röhögve, és akkor nem kell félniük a kiszorulástól...
    (Vagy vásároltassák fel magukat az intellel - bár az jelenlegi állás szerint fura lenne kicsit...)
  • vasziszdasz #7
    új gyártósort építenének fel Abu Dhabi területén, ezzel is kihangsúlyozva az arab kötődést.

    Akkor ezek ilyen öngyilkos kártyák lesznek? ^^
  • readswift #6
    ehun-e
    transmeta

    great minds think alike ( na nem az ATIsta falkataktikára gondolok)
  • readswift #5
    ha nincs nV patent akkor nincs az intelnek LRB-je , szóval most az nV vagy kizsarolja az x86ot, vagy pedig elkér egy csomó pénzt mint az AMD. LRB-be már túl sok pénz van hogy veszni hagyják szóval a kető közül vmelyik biztos lesz az nVnél. Rengeteg transmeta mérnök is van náluk. Szerintem arra gondol a nyilatkozattal Huang mint amikor a DX11-et leoltotta, nekik jobb kártyájuk van mint egy szaros nativ x86 cpu :D
  • Zedas #4
    #3: egy helyen elírtam: fusion -> fermi
  • Zedas #3
    #1: A VIA-n keresztül lehet hogy meg tudná szerezni. Egyébként előbb-utóbb muszáj lesz nekik központi magot is csinálni, mert teljesen kiszorulnak a piacról. Az Intelnek és az AMD-nek is hybrid megoldásai lesznek, nem lesz szükség chipsetekre, tehát az ION eleve kiesik, marad a tegra, ami vagy bejön vagy nem, és a szuperszámítógép építés. Lehet hogy a fusion már ezt a kivonulást mutatja, viszont nem tudom hogy csak ebből a szegmensből meg tudnak e élni főleg úgy, hogy a mainstream megoldások kiszorítják idővel a speciálisakat, tehát hosszú távon a larrabee lesz a nyerő a fermivel szemben.

    A lényeg az, hogy most nagyon kell egyensúlyozniuk, mert pengeélen táncolnak, nem igazán maradt számukra járható út. Ha most a szuperszámítógépes piacot elárasztják GPGPU-kkal és saját szabványokkal, amivel aztán az Intelt esetleg zsarolhatják / kiszoríthatják, akkor ebben az irányban túlélhetnek. A jelenlegi piacukon én nem igazán látok reményt arra, hogy a fermi kiszorítsa az ATI-t (eleve több tranzisztor kell az ECC miatt, tehát drágább a gyártás még a TSMC szopástól eltekintve is, az AMD meg mehet lefelé az árral simán).
  • readswift #2
    a kékvörös közben meg összenőtt :D

    Majd a biróságon eldöntik hogy mi van meg mi nincs :D

  • [HUN]FaTaL #1
    x86 liszensz hiányában nehézekes lenne egyébként is