Gyurkity Péter

Továbbra is képtelen előzni a Bing

Minden véget ér egyszer, ez azonban a Google keresője esetében valahogy nem akar megvalósulni. A Microsoft ugyan az utóbbi időben mindent megtett, hogy komoly versenyzőként jelenjen meg az internetes keresők terén, ehhez pedig a Yahoo együttműködését is sikerült megnyerniük, ám együtt sem képesek megközelíteni a nagy riválist, amely csak lassan, apránként hajlandó veszíteni súlyából.

A kis győzelmek ellenére tehát nyugaton a helyzet változatlan, a keresőknél továbbra is mindent visz a Google, míg a szoftvercég próbálkozik, a Yahoo pedig már lassan önmagát is képtelen meghatározni. A felhasználók többsége jól látható módon nem hajlandó változtatni szokásain, amire éppen a Bing-Yahoo páros belső erőviszonya a legjobb példa.

Az elmúlt napokban a Hitwise legújabb felmérése adott apropót a különböző elemzői megnyilvánulásoknak és hosszabb lélegzetvételű összefoglalóknak, amelyekben az elmúlt egy év eredményeit vették szemügyre, leginkább a Microsoft szemszögéből. Tették ezt azért, mert nagyjából egy év telt el azóta, hogy a Yahoo találatait is a Bing technológiája révén szolgáltatják az internetezőknek, így érdemes volt áttekinteni a jelenleg helyzetet, valamint az elmúlt egy év fejleményeit. Az amerikai adatok alapján nyilvánvaló, hogy bár sikerült növelni a piaci részesedést, ennek mértéke elmarad a várttól, a Bing pedig önmagában még mindig nem jön komolyan számításba az első helyért folytatott küzdelemben.


Augusztusban a tengerentúlon az összes keresések 65 százalékát szolgálta ki a Google platformja, míg a Bing technológiájára építő Microsoft-Yahoo páros nagyjából 30 százalékot tudott kihasítani magának (a két cég eredetileg 2009-ben állapodott meg az együttműködésről, amelynek értelmében a keresések lebonyolításáért a Bing, az ebből származó bevételekért pedig a Yahoo lesz a felelős). Ez mintegy 4 százalékos javulást jelent az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest, ami szép eredmény, mégsem elégíti ki az érintetteket, egyes hírek szerint pedig a Microsoft fő részvényeseinek egy része legszívesebben a komplett rendszertől megszabadulna, főleg azért, mert az nem váltotta be a hozzá fűzött (meglehetősen vérmes) reményeket. Különösen érdekes, hogy míg a sok problémával küzdő, lassan önmaga meghatározására sem képes Yahoo még mindig 16 százalékot birtokol, addig a Bing alig 13 százalékra tudott felkapaszkodni, vagyis rendkívül nehéz változtatni a felhasználók szokásain.


A Yahoo háza táján uralkodó viszonyokra jellemző, hogy Carol Bartz legutóbbi vezérigazgatót éppen a napokban rúgták ki telefonon keresztül, az indok itt is a vártnál rosszabb teljesítmény, az eredmények elmaradása volt. Miközben a cég egyre inkább eltávolodik hajdani gyökereitől (ti. az internetes kereséstől), egyszerűen képtelen a remélt új profil tűrhető körülrajzolására, nincs karaktere a vállalatnak, ez azonban nem akadályozza meg az oldalhoz és annak szolgáltatásihoz szokott internetezőket abban, hogy továbbra is ott végezzék el ügyes-bajos dolgaikat. A Bing számos érdekességet és hasznos funkciót kínál, ezek tárházát folyamatosan igyekeznek bővíteni (lásd a kifejezetten a Google Maps és Street View ellen kialakított opciókat), a nagy többség marad a bevált megoldásoknál, legfeljebb egy-két alkalommal látogat el az oldalra, hogy azután a gyors próba után visszatérjen régi kedvencéhez.

Felmerült az is, hogy a Yahoo az AOL-lal egyesülve folytatná pályafutását, erről több forrás is beszámolt, ezt követően azonban a CNBC úgy értesült, hogy a cég vezetése nem érdekelt egy ilyen partneri kapcsolatban. A Microsofttal folytatott együttműködés eközben igencsak rögös úton jár, amire jó példa, hogy bár az összesített eredmény jobb képet mutat a tavalyihoz képest, a Yahoo által szolgáltatott forgalom ugyanezen idő alatt 60-ról 40 százalékra csökkent, vagyis számukra egyáltalán nem volt kedvező a Bing alapjaira történő átállás. Az egy kattintásra eső bevétel szintén javult, ez azonban nem járt együtt a hirdetésekre történő kattintások számának kellő növekedésével, ami már a stagnálás jele, és súlyos problémákat vetít előre.

Elmondható tehát, hogy a Google - kisebb veszteségek, a 71-ről 65 százalékra történő visszaszorulás ellenére - magabiztosan tartja első helyét, ez pedig az új slágertermékek gyors terjedésével a jövőben sem változik majd. Azt tudjuk, hogy a mobil szférában a cég nagyon előnyös helyzetet alakított ki magának, Android platformjuk szinte verhetetlen az új okostelefonok körében, ezzel egyedül az iPhone tud vetélkedni, míg a Microsoft itt sem igazán remekel a Windows Phone 7 operációs rendszerrel, amely az új készülékek körében alig 1 százaléknál tart, miközben a kivonultatott Windows Mobile még mindig 7 százalékot birtokol. Az Android magabiztos vezetése nyilván a Google Search helyzetét is erősíti a mobil szférában, itt a WP7 talán a Nokiára támaszkodva tud majd magára találni, ha ez egyáltalán sikerül az érkezőben lévő telefonokkal.

Új szereplők belépése, illetve felemelkedése nem igazán várható, hiszen a mostani felmérés arra is rámutat, hogy a többiek a "futottak még" kategóriában találhatók, itt 64 másik versenyző ért el együttesen alig 6 százalékot. A piacon tehát továbbra is a három nagy osztozik, ebben nagy változás nem túl valószínű, legfeljebb annyi történhet, hogy a Yahoo végképp elszakítja magát a szegmenstől, amely azonban minden bizonnyal a kegyelemdöfést jelentené számukra, így ezt talán mégsem fogják meglépni.

Természetesen megjósolni sem lehet, hogy a jövőben a Bing pontosan mihez tud majd kezdeni ígéretes, majd ezt követően lassú emelkedést produkáló rajtjával (a Twitter-bejegyzések integrációja biztosan megmarad), ám a Google helyzete betonbiztosnak tűnik, annál is inkább, mert itt már egy cégbirodalomról van szó, rengeteg eltérő szolgáltatással - de ez mindenkinek a könyökén jön ki, több szót nem is érdemel.

Érdekességként annyi még elmondható, hogy a Hitwise adatai szerint még mindig vezetnek az egy, illetve két szóval operáló internetes keresések, a kettő együtt az összes beérkezett kérelem felét teszi ki. Az úgynevezett rövidebb keresések (az egytől négy szóig terjedő összetételek) csaknem 84 százalékot birtokolnak, míg a hosszabbak (az 5 szónál többet tartalmazók) a maradékon osztoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alfa Of NS #18
    Persze hogy jó szolgáltatásokat nyújt, de a verseny hiánya előbb-utóbb visszaüt valahogy.
  • 7HTH7 #17
    Részemről nincs baj a google egyeduralmával. Rengeteg szolgáltatásukat használom és azt kell mondjam minőségi szolgáltatások. Mellesleg náluk sokkal jobb helyen van a pénz, mint a microsoftnál. A google rengeteg érdekes kutatást, versenyt támogat, amit a microsoftnak esze ágában se lenne, mert nem látna belőle azonnali hasznot. Pl:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Google_Lunar_X_Prize

    Ez a kis verseny is nagyon jót tesz az űrkutatásnak, az emberiség jövőjének. Ez a befektetés biztosan nem most fog megtérülni a googlenek, hanem mondjuk 100 év múlva, ennek ellenére nem sajnálják rá a pénzt :)
  • Alfa Of NS #16
    Mondjuk az sose jó, ha egy piacot egyvalaki ural.
  • tom.. #15
    Inkább úgy mondanám hogy megszokást igényelnek. Kezdetek óta a google-t használom, és már nagyjából megvan hogyan kell keresnem benne hogy azt amit kell, gyorsan megtaláljam. Sokat számít hogy mennyire szokik rá arra pontosan milyen szavakra is kell rákeresni hogy érdemleges találatot kapjon.

    Biztos a Bingel is menne egy idő után, csakhát, googlenál már megvan a bevett szokás :)
  • Tetsuo #14
    (facepalm) Azt hiszem, ez volt az sg-n az utolso hozzaszolas amit elolvastam a heten. :S
  • attes #13
    haha
  • FoodLFG #12
    Amerikai tv sorozatokban többször találkoztam a Binggel, mint a saját böngészőmben.
  • Skynet85 #11
    te figy már nem te nyerted meg a ,,hogyan érverljünk ésszerűen és logikusan" játékot ? Kérlek taníts, én is ilyen bölcs és fröcsögés mentes disputa bajnok akarok lenni...
  • frensys #10
    Mert egy nagy szar a bing!Soha nem találja meg nemhogy elsőre,de még 5-ikre sem azt amit keresek,összevissza talál meg mindent,a yahoo még szarabb!Google a jó
  • stain #9
    Én sokat kódolok ms platformon, úgyhogy nekem ideális a bing, mert az ms témákat jól lefedi. Magyar keresésekre nem valami hasznos. Viszont amcsiban valóban van egy csomó jó szolgáltatásuk. Pl. egy időben volt a cashback, amikor ha rajtuk keresztül vásároltál, akkor x dollár visszajárt. Persze nyilván ilyet még a gugli sem fog itthon bevezetni, pedig őket aztán tényleg felveti a felesleges pénz.

    Amúgy azt rebesgetik, hogy az ms a szabadalmakon keresztül többet keres az androidon, mint a google.