Gyurkity Péter

A Microsoft bizakodik, az Intel visszalép

Miközben a Windows Phone 7 fejlesztője azt reméli, hogy a platform a piackutató cégek óvatos előrejelzéseinél jobban fog szerepelni, az Intel a Nokia példáját követi, és felhagyna a MeeGo fejlesztésével.

Új okostelefonok debütálásáról szóló hírekből nincs hiány, mint ahogy az operációs rendszerek versenyéről szóló beszámolók is egyre-másra futnak be. Ez utóbbi most érdekes fejleményeket kínál, hiszen két fontos fejlesztő is fontos döntések előtt áll, bár egyikük egyelőre csak reménykedik, utóbbi pedig egyes külső források szerint szánja el magát a végzetes lépésre.

A Bloomberg arról adott hírt, hogy a Microsoft WP7 részlegének marketingfőnöke szerint a piackutató cégek jóslatai meglehetősen konzervatívak, ők a saját platform esetében ennél jobb eredményekre számítanak, legyen szó akár közép-, akár hosszútávról. Ez nem túl meglepő, mi más lenne a dolga egy marketingigazgatónak, mint a saját termék ajnározása, ám a nyilatkozatból kirajzolódik, hogy a Microsoft a többek között a Gartner és az IDC által 2015-re előrevetített legfeljebb 20 százalékos piaci részesedésnél is nagyobb szeletben reménykedik.


Erre ugyan megvan az esély, ám jelenleg igencsak negatívan fest a kép, hiszen a Nielsen adatai szerint júniusban az amerikai okostelefon tulajdonosok alig 1 százaléka döntött a WP7 mellett, miközben a már visszavonultatott Windows Mobile még mindig 7 százalékot tart magánál.

A szoftvercég kilátásai azonban javulhatnak az elkövetkező időben, hiszen nagyon úgy fest, hogy újabb fejlesztő dobja be a törölközőt, ezzel pedig tovább konszolidálódhat a piac, megfogyatkoznak a vetélytársak. Az Intel állítólag követné a Nokiát, és (ideiglenesen) felhagyna a MeeGo platform fejlesztésével, amit minden bizonnyal a gyártók és és forgalmazók körében elhanyagolható érdeklődéssel indokolnának. Ehelyett a hardveres oldalra koncentrálnának a jövőben, saját hordozható termékeik pedig Android, illetve éppen WP7 alatt jelennének meg (a HTC is a napokban mutatta be új WP7.5 készülékeit, így végre van miből válogatni a Mango alattt).


Egyes források máris a Samsungot emlegetik, mint lehetséges érdeklődőt a MeeGo iránt, ám ez a webOS esetében sem jött be, hivatalos megerősítésre pedig egyelőre nincs sok esély.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #5
    Igen? Akkor mivel magyarázod hogy 1 év után a wp7 kb 1%-os részesedést ért el úgy hogy elég olcsón jó hardverű telefonokat adnak vele (nyilván az m$ kifizeti a különbözetet, mert neki csak az a lényeg hogy a zárt mindennel inkompatibilis platformláncolt fosai terjedjenek, mert közvetetten ebből jön haszna).
  • asgh #4
    Én a W7P mögött az üzleti modellt nem látom. Mit tud adni a W7P, amit az android vagy iOS nem?
    Oké, központi fejlesztés, zárt rendszer, ezért nincs kismillió verzió belőle, a gyártó pedig nem barmolhat bele a saját kénye-kedve szerint. Ilyen rendszernek viszont ott az iOS. Aki tehát olcsó és nyílt rendszert akar, annak van Android, akinek meg a stabil, minőségileg ellenőrzött zárt rendszer kell, annak van iOS. A W7P ebben a mezőnyben mi akar lenni?
    Ha egy mobilcég zárt platformot fejleszt, annak az az oka, hogy a hardver teljesítményével és az exclusive OS-el együtt meg tudja előzni a konkurenciát, mert hol a szoftverrel, hol a hardverrel tudja fokozni a rendszer összteljesítményét.
    Ha viszont az OS nem az ő kezében van, akkor átminősül sima hardvergyártónak, a rendszer összteljesítményéből adódó felhasználói élmény (ami a legfontosabb ebben a szegmensben) pedig kikerül az ellenőrzése alól. Ha a kínai dzsunkagyártó 20Mhz-el jobb hardvert ad ki, akkor máris van jobb gép a piacon, ha pedig az MS-nél elbarmolnak valamit, akkor nem az MS, hanem az ő telefonja fagy. Ha tehát nincs a kezében az OS, akkor már jobb nyílt rendszert használni, mert az Adroidba legalább bele tud matatni.
    Ráadásul a W7P-vel nem az a helyzet, mint anno az XBOX-al, ami sikeresen kezdett és onnan lett piacvezető, hanem a gyenge kezdés után jött a pangás és most erről az alapról akarnak világot hódítani. Kb. olyan, mintha előjönnének a Zune 2.0-val, hogy na majd most piacvezetők leszünk zeneletöltésben.
  • MR007 #3
    Szerintem már a Nokia is rájött hogy a WP7 egy nagy kaka, mivel nem kell senkinek és ez a lényeg. Bizonytalan, rizikós "főleg náluk". Ezért is kezdte nyomatni újra a symbiant hátha. Pedig mindenki tudja mi ott a pálya.
  • orkaman #2
    aha. azért nem lefutott téma. anno X éve mindenki azt harsogta hogy microsoft játékgép? minek? playstation mellett 1% -ot se szerez meg.
    na ahhoz képest jól áll.

    per pill engem egyik se érdekel. a telefont telefonálásra használom :P
    hiába okos telefon, soha egy vacak emailt nem küldtem, weboldalt nem néztem, no MSN,skype, ja és excelt se használtam hiába tudja.

    Ja ébresztőnek használom :)
  • lmisi #1
    Az MS mindíg bizakodik, ja és esély mindig van, ahogy reményhal is utoljára úszik el...
    Meegoo a piacon van vagy sem ez eddíg sem zavart senkit, miért okozna változást a piacon. Gyakorlatilag független fejlesztő nem foglakozott vele.
    Most úgy néz ki az Android készülékek az eladások akár 60%-t kihasíthatják év végéig. Ez már az Apple-nek is fáj, Ms-éknek kifejezetten bántó. Lassan a futottak még kategóriában sem fér bele a wp7, mert onnan a Bada taszította ki.
    MS-hez képest 0 marketinggel és hype-al. Csak egy jól árazott készülék kellett hozzá.