Berta Sándor

A Google ellenzi az internetblokádok bevezetését

Egyértelműen kiállt az internet szabadsága mellett Eric Schmidt, aki úgy véli, hogy a The Pirate Bay és más fájlcserélő oldalakhoz való hozzáférések blokkolása támadás lenne a véleményszabadság ellen.

A Google ügyvezető elnöke a The Guardiannek kijelentette: egy ilyen szabályozás megvalósítása katasztrofális precedenst teremtene és cége egy ilyen rendszert semmiképpen sem hajlandó elfogadni, pláne nem támogatni. Schmidt ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy idén márciusban ismertté váltak a brit döntéshozók internetblokád-tervei, amelyek alapján több mint 100 honlap esetében rendelnének el hozzáférés-blokkolásokat. A szakember óva intette a brit kormányt attól, hogy elhamarkodottan döntsön, mivel az ilyen összetett problémák esetében nagyon vigyázni kell az egyszerű megoldásokkal, mivel azok nagyon vonzóak lehetnek, de az internetblokádok bevezetése megnyithatja a kaput a hatalomnak nem tetsző portálok cenzúrázása előtt. Az igazi áldozat azonban a véleményszabadság lenne.

A vállalat felügyelőtanácsának elnöke kiemelte, hogy a Google minden erejével és rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog az egyes oldalak blokádjáról szóló törvények elfogadása és alkalmazása ellen. Schmidt ráadásul az amerikai szerzői jogi törvénytervezet is bírálta, mivel az szintén lehetővé tenné az egyes portálok bezárását. Szerinte az ilyen intézkedések kínai állapotokhoz vezetnének. A Preventing Real Online Threats to Economic Creativity and Theft of Intellectual Property Act (Protect IP Act), amit a Combating Online Infringement and Counterfeits Act (Coica) nevű jogszabállyal összhangban fogadnának el és vezetnének be lehetővé tenné, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium beperelhesse a szerzői jogi törvényeket megsértő oldalakat és szolgáltatásokat, például teljes fájlcserélő rendszereket. Az elmarasztaló bírósági ítéletek alapján pedig köteleznék az online keresőket üzemeltető cégeket és a reklámügynökségeket, hogy korlátozzák, vagy blokkolják az ezekhez az ajánlatokhoz való hozzáféréseket.

Április közepén doménnevek zároltatásának lehetősége mellett foglaltak állást a brit hatóságok egy a .uk kiterjesztésű weboldalak regisztrációját végző szervezettel történő egyeztetés során. A hatóságok szerint ez az intézkedés szükséges ahhoz, hogy az online elkövetett jogsértések ellen hatékonyan fel tudjanak lépni. Két héttel később pedig a Brit Legfelsőbb Bíróság elutasította a British Telecom és a TalkTalk beadványát, amiben a távközlési cégek azt kérték, hogy ne kelljen részt venniük a fájlcserélők interneteléréseinek korlátozását célzó rendszer kiépítésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #24
    Szerintem a google tudja, hogy ez a lépés az emberek többségében szimpátiát kelt. Azt meg ugye nem kell magyarázni, hogy ez miért jó :) Amúgy én rosszul vagyok a google-tól. Tapasztalat: Nagy pénz mögött kicsi a tisztesség.
  • gforce9 #23
    Én azért néznék tv-t. Hozzáteszem: 15 éve nem nézek, mert nincsenek benne jó műsorok sehol. Az alapkommersz csatornák dugig vannak reklámmal, meg fejhangon sipítozó hírlvasókkal, akik egy celeb fingását is akkorára nagyítják, mintha atomot dobtak volna az országra. Az ismeretterjesztő csatorákon lévő műsorok meg kb arról szólnak, hogy "szépségverseny az állatvilágban" meg "a legvadabb állatok" meg ilyen marhaságok... mindegy csak jól mutasson... az információtartalmuk nulla. Sorolhatnám még, de felesleges. A tv csatornákon és műsoraikon sok állami támogatás van. Én is fizetek adót. Szeretnék normális műsorokat, amik normális értékeket képviselnek, nem pedig arról szólnak, hogy mekkora paraszt a győzike, meg épp most az XY influenza mekkora gáz... meg hogy 1 6 évest halálramart 1 kutya. (Amúgy a gyereket nagyon sajnálom, de ilyen balesetek sajnos előfordulnak, nem úgy kell előadni, hogy ez az évszázad híre és a fél országot kutyaellenessé tenni) Szóval igenis had nyavajogjak kicsit, mert a TV szar. Az én pénzemből is megy oda. És ha az emberek 80%-át a győzikeszint kielégíti ám legyen. De legyen 20%-nyi normális műsor is mellette.
  • Magnificat #22
    lehet hogy a nevet nem autocomplete-eli, de most csekkolva, ugyanúgy dobja a torrent linkeket...
  • LaMeRick #21
    szuri_a_torrent_kifejezesekre_adott_talalatokat_a_google

    Hogy is van ez akkor?
  • Tetsuo #20
    Pl. Zuckerberg zsido? ;) Egyebkent pedig a nemzsidokat siman kicsinaljak. Aki nem fekszik nekik, az joval nehezebben lehet sikeres.
  • Ferrer #19
    És ki mondta, hogy a FB zsidómédia? Ja, hogy sikeres vállalkozás = zsidó háttérhatalom, el is felejtettem :)
  • egynyári üröm #18
    mikor lett a Google-ből emberjogi szervezet? nekem tetszik, de abban nem vagyok expert, hogy ez miért jó a cégnek? vagy csak ekkora altruista ez a Schmidt?
  • Tetsuo #17
    A FB csak nyert rajta. Minden zsidomedia nyer rajt, ha az igazsagot elhallgatjak.
  • boond #16
    Hát szerintem nem ez a jó hozzáállás. Ez a "Dugd a homokba a fejed" kategória. A Probléma attól még nem oldódik meg. És tévedés, hogy semmi közöd nincs hozzá.
  • Hugo Chavez #15
    Nem tudom a jó vagy a rossz oldalon áll e a Google, de ha a szólásszabadságért harcol, akkor ebben maximálisan egyet értek vele. :)