Gyurkity Péter

A Microsoft megvenné a Nokiát?

Egyes források szerint a két cég a napokban megkezdi a tárgyalásokat az esetleges felvásárlásról. Míg az érintettek hallgatnak, illetve tagadnak, addig sokan vitatják, vajon valóban megérné-e egy ilyen húzás.


Stephen Elop MS-alkalmazott volt
A Skype - szintén némi meglepetést keltő - felvásárlását követően mi is arról írtunk, hogy éppen a Nokia, valamint a Facebook a manőver igazi nyertesei, hiszen ők a szoftvercég fontos partnerei, ellentétben a Google-lel, amely több fronton is félelmetes kihívóvá nőtte ki magát; nem véletlenül szerették volna elkerülni a közösségi portál alapítói, hogy a keresőcég tegye rá a kezét a népszerű VoIP platformra. Most azonban felmerült annak lehetősége, hogy a Nokia lenne a Microsoft következő kiszemeltje, aminek legalább ekkora jelentőséget tulajdoníthatunk.

Az eredeti orosz forrásra hivatkozva több lap is beszámolt a felvetésről, ezután pedig rögtön ki is szélesedett a vita. Az elgondolás szerint a Microsoft ezzel megszerezné a Nokia telefongyártó részlegét, ezáltal tovább javítaná esélyeit a mobil szegmensben, ahol saját szoftvere (Windows Phone) eddig nem aratott túl nagy sikert. A Nokia ezzel egy időben visszatérne eredeti állapotához, lényegében egy kutató-fejlesztő vállalattá alakulna át, ami már csak azért is logikus lépésnek tűnhet, mert hosszú évek óta lassan de biztosan csökken részesedésük az okostelefonok szegmensében - igaz, még mindig az első helyen találjuk a céget, ám a kihívók egyre erőteljesebben támadják azt.

Mások arra az álláspontra helyezkednek, hogy a redmondi szoftvercégnek teljesen felesleges lenne beszállnia a telefongyártásba, ez ellentétes eddigi lépéseikkel, továbbá hosszú távon sem hozna fontos áttörést. Mobil operációs rendszerük Európában nem túl népszerű, míg a Nokia készülékeiről ugyanez elmondható a tengerentúlon, így egy ilyen házasság sok gondot szülne már az induláskor. A Nokia a maga részéről továbbra is nyereséges, ezt az állapotot felesleges lenne megbontani, a felvásárlással pedig gyakorlatilag bebiztosítanák, hogy a 30 százalékos piaci részesedést soha többet ne tudják majd újra elérni.

A forrás szerint a tárgyalások a jövő héten indulnak meg a két cég között, itt állítólag az első lépés az éppen a Microsofttól érkező Stephen Elop vezérigazgatói kinevezése volt. A Nokia találgatásnak tartja a cikket, ezt nem hajlandók részletesebben kommentálni, így meg kell várnunk, amíg előrelépésre (avagy konkrét cáfolatra) kerül sor az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #19
    igen az emberek elfelejtik beleszámolni a lefizetést, kenőpénzeket, nagy hatású cégek felvásárlását.
    Ugyanis ezek nélkül tényleg bukott volna, nem kicsit.
  • k0zi #18
    Emlékszem amikor az MS megalkotta az első Xbox-ot. Jöttek a fikázó kommentek, hogy mit akar a konzol piacon az MS, úgyis elbukik. Aztán meg lehet nézni hogy áll most. Szerintem várjunk 3-4 évet és nézzük meg mi sül ki a dologból, mielőtt temetjük a dolgot :)
  • asysoft #17
    Gyanítom MS arra játszik, hogy a "nem kicsi" HW-igény hamarosan középkategóriásnak fog számítani. Lehet benne valami, HTC TouchHD 2008 végén jött ki, 528MHz-s processzorral, ma már az "alja" (relatíve) ZTE Blade-ben is erősebb SoC van. Rá egy évvel jött a HTC HD2 Snapdragonnal, amely már megfelel a WP7 követelményeinek (gombokat leszámítva)...
  • csimmasz #16
    Azért azt látni kell hogy a wp7 csak a csucs készülékekben lehet bevezetni,a nem kicsi hardver igény miatt.
    A legnagyobb forgalmat nem ezek hozzák, hanem az kis és közepes tudásu készülékek.
    Mi a francot kezd az ms az egyszerű telókkal, csinál rájuk valami fapados wint?
    Ha nem, akkor meg számára tökéletes az eddigi együtt működés.
  • daninet #15
    Melyik új rendszer nem netközpontú? Egyáltalán ez miért baj? Mert a wp7 nem M$ központú.. aha...
  • sanyicks #14
    Az ms központú gagyi szolgáltatásos wp7 biztos nem :)
  • oneman #13
    Apple: sznoboknak való, drága. Android: túlságosan net és google központú. Ki fogja kitölteni ezt a piaco rést? :) Na, ki?
  • Rotyoka #12
    Vegyen meg mindent a májkrémszoft, de ne csodálkozzon ha elbukik mint a szar, mert a Google piacra dob valami csudiszupi olcsó Oprendszert
  • asterix100 #11
    Nem hiszem , hogy a Googlet ki tudják túrni a piacról akármit csinálnak. De próbálkozhatnak. Az Apple is tarja a helyét, bár sok embertől hallottam, hogy leívelőben lesz a csillaga, de minőségi kütyüket gyártanak az tuti. Elfogadnám az Iphone4-et :)
  • asysoft #10
    Kérdés, hogy kit érdekel a hardware, amíg a felhasználói felület gyors? Szerintem inkább legyen optimalizált az OS, mintsem próbálják "izomból" megoldani, akkumulátor üzemidőnek is jót tesz.

    Hírhez meg, nem tudom, mennyi értelme lenne. USA-ban mint márka "nem sokat ér"; inkább csináljanak ZunePhone-t ZuneHD designjából merítve, az a PMP szerintem kifejezetten szépre sikeredett - mondom ezt úgy, hogy engem nem szokott az ilyesmi izgatni:)