Berta Sándor

Paul Allentől származnak a Microsoft ötletei?

Komoly feltűnést keltett Paul Allen Idea Man címmel most kiadott emlékirata. A szakember azt állítja, hogy a tengerentúli szoftveróriás sikeres ötletei tőle és nem Bill Gatestől származnak.

Paul Allen a The Guardiannek felelevenítette a vállalat első éveit. Mint elmondta, 1974-ben, a Microsoft megalapításakor még azon viccelődtek, hogy majd egy napon, ha sikeresek lesznek, akkor egy 35 alkalmazottat foglalkoztató céget fognak vezetni. Visszatekintve ezen az anekdotán csak mosolyogni tudnak, hiszen a Microsoft napjainkban több mint 90 000 embernek ad munkát. A legnagyobb létszámnövekedés 1983 februárjában következett be, miután Allen már otthagyta a társaságot. Akkor a Microsoftnak még mindössze 500 munkatársa volt.

Allen részben ezért szerepel úgy a köztudatban, hogy ő csak egy kiegészítő ember volt Bill Gates mellett, aki csak ott volt és részt vett a folyamatokban, de semmi jelentőset nem tett. Nos, ezt a nézetet akarja megcáfolni az Idea Man megjelentetésével. A könyvből szerinte egyértelműen kiderül, hogy a fiatal vállalat legfontosabb éveiben volt jelen és a valóban innovatív ötletek mindegyike az ő nevéhez fűződik. Nem véletlenül adta azt a címet a visszaemlékezésnek, hogy Idea Man.

Allen példaként említette az Altair BASIC-et, a Microsoft BASIC elődjét. Elmondása szerint Bill Gates ellenezte az egész elképzelést, mert meg akarta várni, hogy nagyobb teljesítményű hardverek jelenjenek meg a piacon. De ugyanígy Allen ötlete volt a SoftCard is, miként a Microsoft név is. Korábban ugyanis az Allen & Gates névre gondoltak, de később zavarta őket, hogy egy céget úgy hívjanak, mint egy ügyvédi irodát.

Allen ugyanakkor egyáltalán nem állítja azt, hogy a dicsőség csak az övé lenne. Elismerte, hogy ő szállította az ötleteket, de általában Bill Gates feladata volt annak eldöntése, hogy az adott elképzelés megvalósítható-e vagy sem, sikeres üzleti modell válhat-e belőle vagy sem. Éppen ezért nagyon jól kiegészítették egymást és ez volt a sikerük titka. A volt alapító azonban Steve Ballmerről már koránt sem írt ennyire elismerően. Ennek oka személyes ellentét, a Microsoft jelenlegi vezetője ugyanis 1982-ben rákos megbetegedése miatt megpróbálta eltávolítani a konszerntől. Ugyan az ügyet később megbeszélték és ezen az egyeztetésen Bill Gates is részt vett, Allen ugyanakkor úgy döntött, hogy jobb, ha mégis távozik a cégtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tricky #10
    szerinted 100 dollár , aszem ennyiért vette lopta a bill g...ci
    ez nem lopás?
    most hány milliárdja van a bil köcsögnek?
  • narumon #9
    Saját magadnak mondasz ellent! Először azt írod lopta majd beismered, higy vette.... Nagyon nem mindegy
  • Tetsuo #8
    windos
  • tricky #7
    ....és windows lett belőle...
  • Szefmester #6
    Az a dos volt..
  • tricky #5
    bil ge....ci mindig is lopta az ötelteket, nem újdonság ez már, a legelső windowst is pár dollárért vette meg...
  • Zolivok #4
    estére mennyi oda vissza komment lesz
  • Tetsuo #3
    Ezt az embert messze tobbre becsulom, mint Bill Gates-t.
  • Ravkin #2
    Balfék volt ennyi, mostmár kitörheti a könyvével.
  • lapaleves #1
    ja, hát szép név lett volna az Allen & Gates Data & Logic 7.