Berta Sándor

Egyre népszerűbb a Bing az USA-ban

Bár szinte a világ minden régiójában a Google számít jelenleg az online keresőpiac egyeduralkodójának, nem árt odafigyelnie a konkurenseire, különösen a Microsoft szolgáltatására.

A Bing egyre nagyobb mértékben hódítja meg az amerikai felhasználókat. Az Experian Hitwise piackutató szervezet legfrissebb felmérése szerint a Google vezetőinek igencsak van okuk az aggodalomra, ugyanis a legnagyobb konkurensnek számító Bing rohamléptekben hozza be hátrányát. Az adatok szerint az USA-ban márciusban már a megkérdezettek 30,01 százaléka mondta azt, hogy a Microsoft internetes keresőjét használja.

A szám kicsit csalóka, mivel a Yahoo is a Microsoft technológiáját alkalmazza, ezért a piackutatók a Bing és a Yahoo piaci részesedését mindig összesítik. Jelenleg a Bing részesedése 14,32 százalék, míg a Yahoo-é 15,69 százalék. A februárban mért adatokhoz képest a Bing hat, míg a Yahoo öt százalékkal tudta növelni a piaci részesedését, ami mindenképpen figyelemre méltó, egyúttal pedig intő jel a Google számára.


A Google piaci részesedése az Egyesült Államokban februárban 66,69, márciusban azonban már csak 64,42 százalék volt. vagyis egyértelmű, hogy a Bing és a Yahoo a nagy riválistól csábítja el a felhasználókat. Amennyiben még nagyobb időintervallumot vizsgálunk meg, úgy láthatóvá válik, hogy a Google piacvesztése még nagyobb mértékű. Tavaly augusztusban ugyanis a keresőóriás piaci részesedése még 71,59 százalék volt. Mindez azt jelenti, hogy a Bing-Yahoo duó mindössze hét hónap alatt több, mint 7 százalékot "hozott" a Google-n. A Bing piaci részesedése 2010 augusztusában még csupán 9,87 százalék volt.

Az Experian Hitwise munkatársai a folyamatot azzal indokolták, hogy a Bing minőségileg jobb keresési eredményeket produkál. A Yahoonál a keresések 81,14 százaléka végződik az egyik talált hivatkozásra kattintással, míg a Bingnél ez az érték 80,32 százalék, a Google esetében viszont csak 65,91 százalék. A Google természetesen egyáltalán nem ül a babérjain és új funkciókkal igyekszik pontosabbá és hatékonyabbá tenni a kereséseit (lásd nemrégiben a +1 bevezetése), de ha folytatódik a jelenlegi trend, akkor - az Egyesült Államokban - a Bing jövőre akár le is hagyhatja a Google-t.

Kontinensünkön ugyanakkor nem igazán van konkurense a Google keresőnek, a Bing európai változata messze elmarad hatékonyságban az amerikai verzió mögött. Mindenesetre Stefan Weitz, a Bing vezetője nem véletlenül szögezte le egy interjúban, hogy semmiképpen sem másolják a nagy rivális Google-t, ehelyett türelmesen kivárnak és számos megoldást kipróbálnak. A céljuk a keresőpiac hosszú távú meghódítása. Nos, egyelőre úgy tűnik: jó úton haladnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pulykakakas #3
    Szerintem a kisebb részesedés miatt kevesebb a találati lista spamelés még, ahogy nő a részesedés nő a spam, romlik a lista minősége. Itthon meg sajnos lokalizált találatok hiányában lényegében használhatatlan a Bing.
  • fergusonpapa #2
    Chandler Bing
  • Narxis #1
    Hát jah, itt ójrópában elég gagyi a bing, februárban valamiért azon próbáltam keresni egy lg androidos telót de sehogy se találta, még a gyártó honlapját se, mobilarenas teszt oldalát se találta. Aztán google-be ugyanúgy beütve ott volt az első 3 találat között. Ezen még fejlesztenie kéne az MS-nek.