Gyurkity Péter

Android: filmkölcsönzés és egységes frissítések

Miközben a Google bemutatta zenei szolgáltatását, saját mobil operációs rendszerén keresztül szintén elindult a filmkölcsönzés lehetősége, illetve több gyártóval is megállapodtak a jövőbeni frissítések egységesítéséről.

A Google I/O rendezvényen több érdekes újításról is szó esett, ezek közül a Google Music platform elindulásáról már oldalunk hasábjain is olvashattunk, most pedig újabb bejelentéseket ismerhetünk meg. A keresőcég - a YouTube példáját követve - itt is bevezeti a filmkölcsönzéseket, amelyek az Android Market oldalán lesznek elérhetők, emellett pedig szeretnének minél több partnercéggel megállapodni arról, hogy az operációs rendszer újabb verziói milyen ütemben és feltételekkel jelennek majd meg az egyes készülékeken.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ami a filmeket illeti, itt minden, legalább az Android 2.2-es verzióját futtató készüléken (legyen szó tábláról vagy okostelefonról), illetve a böngészőn keresztül akár hagyományos PC-n és Mac számítógépeken is elérhetők lesznek az egyes alkotások, ezeket pedig 2 dolláros árról indulva streamelhetik majd az érdeklődők a központi oldalról. A filmeket a lejátszást követő 24 órában tekinthetjük meg (egészen pontosan 30 nap áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a fizetést követően elindítsuk azt), itt pedig offline lejátszásra is módunk nyílik, amennyiben igénybe vesszük az úgynevezett "pinning" opciót. Látható, hogy a YouTube immár nem áll egyedül, a cég szeretné minél több területen megjeleníteni az általa kínált új előnyöket.

A Google arra törekszik, hogy az Android egyeduralkodóvá váljon egyszerre több szegmensben (ehhez nyilván a riválisoknak és a szolgáltatóknak is lesz egy-két szavuk, hiszen ez utóbbiaknak sem feltétlenül érdeke egy új Microsoft kialakulása), ez pedig immár elérhető közelségbe került, hiszen világszerte több mint 300 különböző megoldásból válogathatunk, az aktivált készülékek száma pedig meghaladja a 100 milliót. Több céggel is sikerült megállapodni a frissítések egységesítéséről, és míg jelenleg igencsak zavaró az egyes gyártók eltérő hozzáállása (és az újabb verziók eltérő időpontban történő megjelenése), a jövőben ez nem jelent majd gondot, a gyártók a megjelenést követő 18 hónapban hozzáférnek majd azokhoz, már amennyiben a rendelkezésre álló hardver ezt megengedi majd.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A listán olyan neveket találunk, mint a HTC, a Samsung, a Motorola, a Sony Ericsson, a Vodafone, a T-Mobile, az AT&T, a Verizon és a Sprint, ez pedig a közeljövőben tovább bővülhet. Ezzel a gyártók többsége azonos időrend szerint frissíti majd saját megoldásait, a felhasználók nagyobb örömére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #9
    Nem nem az iphonet nem kell frissíteni mert ő maga a frissítés, nem kell rá program mert ő maga a program, és jobban tud telefonálni mert ő maga a telefon :)
  • asdasdasd #8
    18 hónap, az másfél év. Tehát marad a jelenlegi gyakorlat, hogy egyik telefonra kijön a frisstés, másikra várhatsz egy évet.
    Persze ha a hardware megengedi. Azaz csak a legújabb telefonokra, vegyél újat.
  • 5c0rp330n #7
    tegnaptol.
  • sanyicks #6
    Sőt mától van market is magyarországon :)
  • Yv@n #5
    Trollbait :)
  • kisspepe #4
    Kezdetnek már ez is jó. A listában 7 gyártó, értékesítő szerepel. Ha ők betartják a megállapodást és folyamatosan rendszeresen frissítik az általuk kiadott, eladott telefonokat, akkor az ő telefonjaikat fogja venni a többség, és így rá lesz kényszerítve az összes gyártó, hogy időben frissítse a telefont.
  • Namelesske #3
    Ez ugye csak egy vicc.
  • lenox01 #2
    Én iphone-t használok, nagyon szeretem nagyon okos. Olyanra is van frissítés? Vagy egyáltalán mit csinál az? Jobban lehet telefonálni? Jó lenne már valami mert nincs valami sok program benne.
  • sanyicks #1
    Ezt az egységesített frissítés dolgot nem fakultatívan vállalhatóvá kéne tenni, hanem kötelezővé tenni (vagy rendesen frissítesz, vagy nem rakhatsz androidot a telefonodra)...