Gyurkity Péter

iPhone alatt kelendőbbek az app-ok

A mobil alkalmazások sikere és népszerűségük növekedése kétségtelen, ám a jelek szerint az Apple platformját használók sokkal inkább hajlandók beruházni egy-egy fizetős app-ra, mint androidos társaik.

A fenti gondolatmenetet felvezető írások több különböző forrásra hivatkoznak, ezek egyike pedig egy interjú, amely az amerikai profi baseball csapatok birtokában lévő MLB.com első emberével készült. A cég ugyanis immár több mint 1,5 millió előfizetővel rendelkezik, több - nyilván elsősorban a sportágra koncentráló - reklámkampányban érdekeltek, így van némi rálátásuk a piac azon szegmensére, amely talán a leginkább érdekli az egyes vállalatokat és újonnan csatlakozó csoportosulásokat.

Érdekes módon azt állapították meg, hogy dacára az Android immár tekintélyes előnyének, az iOS felhasználók sokkal gyakrabban és nagyobb számban ruháznak be a népszerűbb alkalmazásokra, hajlandók kinyitni pénztárcájukat, hogy beszerezzenek egy-egy app-ot. Ez persze oda vezet, hogy maguk a fejlesztők is eltérő célokkal lépnek be a piacra, hiszen az iPhone és az iPad esetében sokkal inkább reménykedhetnek abban, hogy munkájuk kellemes bevételi adatokat eredményez majd. A miértről sajnos nem nagyon beszélnek, bár a cégvezető azt megjegyezte, hogy az Apple készülékeit használók már eleve azzal a céllal vásárolják meg ezen kütyüket, hogy bizonyos (sokszor fizetős) szolgáltatásokhoz is hozzáférjenek.

Ezzel egybeesik néhány olyan külső fejlesztő véleménye, akik azt a konklúziót vonják le eddigi tevékenységükből, hogy az Android alatt jóval kevésbé rentábilis egy-egy app kifejlesztése és terjesztése. A Speed Anatomy készítője például még tavaly saját blogjában értekezett arról, hogy a Google platformja alatt 50 százalékkal kevesebb bevétel származik a fizetős, illetve a reklámmal támogatott szoftverből, amelynek okát ő kifejezetten a hibákat tartalmazó Android Market portálban látja.

Egy-egy újabb beszámolóban viszont arról olvashatunk, hogy bizonyos fejlesztők Android alatt is milliókra tesznek szert (Yongzh emulátorai például eddig 1,81 millió dollárt hoztak a konyhára), a kép tehát összetett, és nem lehet azt mondani, hogy minden az iOS mellett szól ezen a téren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pretorian #12
    Market Enabler-t letöltöd a Marketről, fake-elsz vele amerikai T-Mobile-t vagy Verizon-t és máris tudsz vásárolni itthonról ;)
  • GregSB #11
    "Speaking of Android, you’re probably wondering why there’s no showstopper like Infinity Blade for the platform. Well, wonder no more. Says Sweeney, “When a consumer gets the phone and they wanna play a game that uses our technology, it’s got to be a consistent experience, and we can’t guarantee that [on Android]. That’s what held us off of Android.” The problem with Android is consistency. “If you took the underlying NGP hardware and shipped Android on it, you’d find far far less performance on Android. Let’s say you took an NGP phone and made four versions of it. Each one would give you a different amount of memory and performance based on the crap [the carriers] put on their phone.” Bottom line, for Epic to do the kinds of things they do on iOS, “Google needs to be a little more evil. They need to be far more controlling.” Even so, the main reason Epic has focused on iOS? “It’s really the best place to make money.”"
  • [email protected] #10
    "Sok esetben meg nem, pl az Epicesekkel készült egy interjú tegnap, és ők kijelentették, hogy nem fognak Unreal Engine-es játékot készíteni Androidra, mert nem érné neg nekik."

    Esetükben ez mondjuk visszavezethető a fragmentációra, egy UT engine erre sokkal érzékenyebb, tényleg csak a combos android telefonokon menne. (Konkrétan még az iphone 4-en is érezhetően receg itt-ott)
  • Sith #9
    Szerintem pedig egyértelműen a célközönség számít
    Magyarországon pld. státusz szimbólumnak számít a szifon akár tetszik akár nem. Még ha szolgáltatónál veszed az Iphone 4 kb ott kezdődik árban ahol az androidos készülékeknek vége van.
    (és még mielőtt a nagy apple fanok vagy apple utálók jönnének most csak az áráról beszéltem arról nem hogy megéri nem éri meg,és arról sem hogy jobb vagy rosszabb)
    Szóval aki kiad (ki tud adni) ennyi pénzt egy telefonért annak van pénze arra hogy ujabb 1-5-10 eurokat fontokat dollárokat elköltsön, minden esetre könnyebben teszi mint aki fele pénzért vett telefont.
  • sanyicks #8
    Kijelentem, megint eggyel szarabb lett ez a fórummotor...
  • sanyicks #7
    Nem érzem azt a biztonságot a Market-ben, mint az AppStore-ban.
    én az appstore-n sem érzem, tekintve hogy néhány hónapja szedtek le egy rakás spywaret ami hónapokig ott volt az ellenőrzés ellenére, és még mindig az appstore vezet a kémprogrammenyiség versenyben...
  • 5c0rp330n #6
    ez faszsag. jailbreak-tol nem veszik el a garancia, legfeljebb ha ugy viszed be a szervizbe, egy gombnyomas visszacsinalni. masreszt az iphone-t feltorni es illegalis jatekokat futtatni rajta legalabb olyan konnyu mint androidon ugyanezt megtenni, es az iphone-on levo installous-nal olajozottabban mukodo tort alkalmazas gyujtohely nem sok van fogalmazzunk ugy.
    #2: inkabb errol van szo szerintem is, de nagy szerepe van #3-ban emlitetteknek is illetve hogy a market alapbol nem tunik olyan kiforrottnak es vasarlasra osztonzonek mint az appstore. inkabb lenne eletkepes pl az amazon appstore rendszere (ingyen appok minden nap, egyeb csabito dolgok) de az meg a market-nel is kevesebb helyen mukodik (konkretan csak usa-ban)
  • DrTre #5
    Nekem az nagyon sokat számít, hogy az AppStore egy igen kellemes felületű rendszer és tudom minden alkalmazásról, hogy átvizsgálták, mert Munkák István így akarja. Az android-os market-re bárki bármit feltehet, ráadásul amikor az ember böngészik a programok között rengetegnek a neve, a leírása, minden szövege kínai, taiwani, japán vagy akármilyen felismerhetetlen nyelvű. Engem ez konkrétan elriaszt. Nem érzem azt a biztonságot a Market-ben, mint az AppStore-ban. Nem érzem azt, hogy a programok megbízhatóak. Nekem ez a véleményem, számomra ez határozza meg ezt a dolgot.
  • GregSB #4
    Nem ez okozza a problémát, USA-ban, ami a legnagyobb piac + elérhető a fizetős market, ott sem vásárolnak annyian Android alól. Ez nem feltétlen baj, mivel a Google teljesen más pénzügyi stratégiát folytat. Ők mindig is annak voltak hve, hogy ingyen nyújtanak szolgáltatást, cserébe reklámokat pakolnak ezekbe a szolgáltatásokba. Ez sok esetben működik is, pl az Angy Birds fejlesztőí ha jól tudom arról számoltak be, hogy közel annyi bevétel jött már be az Androidos reklámokból, mint az iOS-es eladásokból. Sok esetben meg nem, pl az Epicesekkel készült egy interjú tegnap, és ők kijelentették, hogy nem fognak Unreal Engine-es játékot készíteni Androidra, mert nem érné neg nekik.
  • Gerygrey #3
    Velem sokszor előfordult már, hogy kifizettem volna az appot, de Market híján nem volt rá lehetőségem, így gyakorlatilag a Google kényszerített arra, hogy warez forrásokhoz forduljak (mert azt nem vagyok hajlandó lenyelni, hogy nekem nincs jogom használni egy appot csak azért, mert földrajzilag szerencsétlenebb pozícióban vagyok)

    Talán ha majd a Market nem csak a világ kisebbik felén lesz elérhető, akkor változik a helyzet.