Napi Online

Karácsonyra itt az e-vonatjegy

Ha a most elindított közbeszerzési eljárás nem húzódik el, akkor a negyedik negyedévben már a mobilegyenleg terhére is megvásárolhatják vonatjegyüket a MÁV utasai.

A fejlesztés a MÁV-Start Zrt. részéről minimális költségigénnyel jár, ennek keretében ki kell alakítani az e-Ticket (internetes jegyértékesítési) rendszer és a majdani megoldás (a mobiltelefon-egyenlegről történő) fizetési rendszerek közti kapcsolatot. A tervek szerint a MÁV-Start Zrt. az üzemeltetőnek forgalomarányos jutalékot fog fizetni. A társaság szerint azért csúszott eddig a fejlesztés, mert számos jogszabály határozza meg azokat a paramétereket, amelyeknek meg kellett felelni a pályázat kiírása előtt. A vasúttársaságnak 2009-ben és 2010-ben is volt már ugyanebben a témában egy-egy sikertelen közbeszerzési eljárása.

A megoldás révén nemcsak bankkártyával lesznek kifizethetők az interneten a menetjegyek, hanem a mobiltelefon-egyenleg terhére is. Az így vásárolt jegyeket továbbra is a jelenleg negyven vasútállomáson meglévő internetes jegykiadó automatákból lehet kinyomtatni, az ellenőrzés a vonatok fedélzetén is és a peronkapus beléptetéseknél a jelenleg is érvényben lévő módon történik - vagyis a telefonra kapott üzenet nem lesz elegendő az utazáshoz.

A mobiltelefon-egyenlegről történő vásárlásnál a korlátot a micropayment általános biztonsági feltételei és a jogszabályi környezet jelentik. A micropaymentben biztonsági okokból az egy vásárlással költhető összeg maximuma jellemzően 5-10 ezer forint között van. (Az interneten, bankkártyával fizetett vásárlások 90 százaléka tízezer forint alá esik.) További korlátot jelenthet, ha a szolgáltató maximálja az egy hónapban költhető összeget. A jelenlegi szabályozás alapján kizárólag a teljes áru jegyek fizethetők majd a mobilegyenleg terhére.

A cég közlése szerint az internetes jegyértékesítés a 2008. júniusi indulás óta egyre népszerűbb. Tavaly az előző év azonos időszakához képest 40 százalékkal több vásárlás volt az internetes felületen keresztül. Bár az összes belföldi értékesítésnek még csak két százaléka zajlik online, a vasúttársaságnál bíznak abban, hogy a egyre nagyobb ütemű lesz a növekedés. A cél, hogy az interneten vásárolt jegyeket az utasok saját maguk is kinyomtathassák, illetve a telefonjukra megkapják az utazáshoz/menetjegy-ellenőrzéshez szükséges kódot, és ne kelljen az internetes jegykiadó automatáknál sorba állni. Ehhez azonban a fedélzeti ellenőrző eszközök cseréje szükséges, aminek jelentős forrás- és időigénye van (közbeszerzés, fejlesztés, gyártás, oktatás, használatbavétel), így az átállás a MÁV szerint minimum két évet igényel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #29
    Faszán néznek ki a sínek mellett a karos szemaforok mozgatókábelei így 2011-ben :D
  • Tetsuo #28
    A vezetekeket meg akar a sineket is elvihetik arrafele a tobbsegi kisebbseg ugye, hulye lenne a vasut fejleszteni.

    Angliaban sem annyira jo a vasut, megha szarasig vannak penzzel is. 2-3 ora kesesek siman benne vannak, raadasul az iranyitok hozzanemertese miatt.
  • morden #27
    A takarítás ki van szervezve külsős céghez ( gondolom valami vezető magáncégéhez) akik minimálbérért bárkit felvesznek...
    Régebben volt egy próbálkozás, hogy kiragasztottak 1-1 lapot a vonatra és kimatricázták mikor volt takarítás, aztán 2-3 havonta kikerült egy matrica, utána rejtélyes módon a lapot is leszedték ( gondolom ciki volt, hogy mindenki látja, hogy nem dolgoznak)
  • tmp #26
    Én is láttam már takarítani a fekete majmokat Éppen hogy nem szaros vízzel mosnak fel. undorító.
  • Zolorado #25
    Sokan tévedésben vannak, nem a 30-40 éves szerelvényekkel van a gond, hanem a sínekkel!

    Konkrétan életveszélyesek, a Nyírbátor-Nyíregyháza szakaszon például nevetségés 20 km/h-ra van lekorlátozva a sebeeség emiatt, azaz egy kerékpáros leelőzi!
    Mátészalka-Debrecen: a menetidő 50 évvel ezelőtt(!!) fél órával rövidebb volt.

    Nevetséges a helyzet. Ha a sínek jók lennének, a kis Bz-k is gyorsabban mehetnének, és nem lenne annyi késés sem.

    És ahogy már írták, nem csak kisöpörni kelene... nem egyszer láttam a takarítást: söprés, kuka ürítés, felmosás mocskos ronggyal, és az ülések/asztalkák letörlése ugyanazzal a mocskos vizes ronggyal. Az ablakokhoz hozzá sem nyúlnak.
    Na ez MAGYARISZTÁN!
  • Rotyoka #24
    :D:D
  • tatish #23
    Én már azért hálás lennék ha megbízhatóak lennének ... esik a hó: késik, esik az eső: késik, süt a nap: késik, sötét van: késik ....
    Bp. Nyugati - V.egyház - Vác vonalon jártam nagyon sokat, vaze délután mikor az emberek Bp.ről mennének haza Fóton állandóan álltunk negyed órát húsz percet, a szembevonat miatt (mivel csak 1 sínpár van kiépítve ezen a vonalon és csak a nagyobb állomásokon van 2 sínpár) , 2 megállóval odébb menne a vonat bevárná a szembevonat , ááá nem azokat kell szívatni akik mennének haza. Egyszerűen nincs összehangolva, nincs priorítás hogy a délután 4 után Bptől induló vonatok amik tömve vannak emberekkel ne az várjon hanem a szembevonat amin max 20 ember van :/
    Egy értelmes dolgot csinált a MÁV , ezt : http://iemig.mav-trakcio.hu/
    ebből legalább nagyjából tudható hogy mennyit késnek a vonatok, a jegyellenőrző kordonok pl a Nyugatinál sz@rt sem érnek, meglibegtetek egy 2 hetes jegyet aztán átengednek, főleg ha egyszerre beérkezik 2-3 emberekkel tömött vonat nem fogják leellenőrizni egyenként jegyeket -_-'
  • Emmegki #22
    Erről ez jut eszembe:

  • Pharaoh #21
    Használat során miden mocskolódik, de rendszeres tisztítással még a firkák is eltünnek 1-2 napon belül. Nem csak kiseperni kellene azokat a vonatokat.
  • Emmegki #20
    Aha sokfelé közlekedik... pest környékén. Az ország további 80%-ra meg marad a 30-40 éves vonatok színvonala.