Berta Sándor

Vonatok és repülőgépek nyomon követése az interneten

A vasút és a repülés szerelmesei gyakran szeretnék tudni, hogy mely vonatokat vagy repülőgépeket pontosan hol és mikor láthatják. Nekik nyújthat segítséget két új, a Google Maps szolgáltatáson alapuló weboldal.

Hobbi programozóknak köszönhetően a jövőben bárki megtudhatja, hogy hol halad egy vonat vagy éppen merre repül egy repülőgép Svájcban. A Swisstrains.ch honlap két hónapja érhető el és az összes menetrend szerint közlekedő személyvonatról képes részletes információkat nyújtani. Az egyes szerelvényeket mozgó pontok jelölik, amelyekre rákattintva az érdeklődő pontosan megtudhatja a vonat útvonalát, sebességét. Sőt, az egyes pályaudvarokra kattintva kiderül az is, hogy milyen átszállási lehetőségek vannak az utasok számára.

* A portál létrehozása a holland Robert de Heer nevéhez fűződik, aki az egész kísérletet egy technikai gyakorlatnak, míg a honlap megalkotását hobbinak tekinti. "Ezzel az ötlettel nem lehet sok pénzt keresni, de mindenképpen szerettem volna valami Svájccal kapcsolatos dolgot csinálni. Valami újat akartam, nem egy hagyományos térképet. Ekkor jutottak eszembe a vonatok, hiszen sokan tudják, hogy Svájcban kiterjedt a vasúthálózat. Ekkor fogtam össze egy vérbeli programozóval. Az oldal a menetrendi adatokra épül, de egyelőre még nem valós idejű. Bár ez utóbbi relatív, hiszen a svájci vonatok úgyis nagyon pontosak. Mindenesetre egy hónapon belül az elérhető adatok már valós idejűek lesznek és így azt is megtudhatják az emberek, ha egy vonat esetleg késik" - jegyezte meg Robert de Heer.


A programozónak nem ez az első ilyen jellegű projektje, igaz a Misdaadkaart.nl nevű holland oldal más területtel, a bűncselekményekkel foglalkozik. Az ott fellelhető adatokból és információkból bárki megtudhatja, hol történt bűncselekmény és az milyen jellegű volt.

Hasonló projektbe fogtak a Zürichi Alkalmazott Tudományok Főiskola Alkalmazott Információstechnológiai Intézetének (ZAW InIT) hallgatói. Ők a Zürich és környékén lévő valós idejű légiforgalmat mutatják meg egy honlapon. A felhasznált adatok a repülőgépek transzpondereitől származnak. Az információk között szerepel a repülőgépek pontos helyzete, valamint az úgynevezett hívójel, amelynek segítségével további részletek tudhatók meg az egyes járatokról az interneten. Az adatok az oldalon az egyes repülőgépeket jelképező szimbólumokra kattintva érhetők el. A hallgatók tervei szerint a rendszer később egy nagyobb terület légiforgalmát is be tudja majd mutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • snek58 #10
    Sziasztok szeretnék a figyelmetekbe ajánlani 1 most nyílt vonatokkal foglakkozó oldalt nagy részben képek vannak fent de hírek és egyéb csemegéket :)Is találsz
    Itt a kink: Mavactions
  • bakagaijin #9
    Visszamenőlegesen lehet keresni itt: Airliners. Fotósok nyomják fel folyamatosan a különféle reptereken készült fotókat, és lehet rendszám alapján is keresni. Ha valaki türelmes akkor simán vissza tudja követni a konkrét gép milyen program szerint repült.
  • Kraptor #8
    Ez elég jó:

    http://www.flightview.com/

    mondjuk sajna csak amerikai járatokat lehet nyomonkövetni, de elég jó információt ad. Nemzetközi járatok is vannak amik Amerikába tartanak/jönnek.
  • Skynet85 #7
    Ebbe ne menünj bele, de muatass már kerest igazolást és beosztást ehhez az álltalad megitélt éhbérhez, jah, hogy takarítónő keres ennyit értem...

    Aztán nézzünk meg egy jegyvizsgáló vagy mozdonyvezető kereset igazolást vagy akár egy kasszáskisasszonyét, ők szerintem nem egészen ezt a pénzt kapják... és ha még is annyi más opció járúl még emellé hagy ne emlitsem, hogy körbe turnézom az országot és 0 HUF-ba van.

    Akik tényleg többet érdemelnének a kocsivizsgálok és a lakatosok, nah de most sem ők lázadtak...
  • arrakistor #6
    havi 80ezerér én is nagyívben sz*rnék bele a vasutasok helyébe hogy mi mikor merre halad...vagy éppen áll.. ez éppen az éhbér és a minimálbér közt van a félúttól sokkal lejjebb.
  • mumpic #5
    Azért van a menetrend, hogy legyen mihez késni. :)
  • Cat #4
    A menetrendhez igazítottat simán meg lehetne csinálni, csak tök értelmetlen: a magyar vonatok sosem ott vannak, ahol lenniük kellene. A MÁV a késéseket szinte soha nem közli, vagy ha igen, akkor is erősen csúsztat.
  • kernerster #3
    LOL
  • FoodLFG #2
    Mo-n sem lenne probléma hogy nem valósidejű, hiszen a magyar vonatok többnyire úgyis csak egy helyben állnak. ^^v
  • Turmoil #1
    Ha ezt megcsinálná a MÁV-ra, azért béke-Nobel járna:)