MTI

Átadták az első magyarországi elektronikus fénysorompót

Balatongyörökön átadták a MÁV szakemberei a Magyarországon első, teljesen automatizált fény- és félsorompót, amely közvetíti és tárolja a forgalmi, baleseti adatokat is.

A berendezés egy korábban sorompó- és fényjelző nélküli vasúti átjáróban működik a Keszthely és Tapolca közötti vonalon. A német Scheidt & Bachmann cég és a MÁV Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. együttműködésében üzembe állított berendezés értéke közel 43 millió forint - mondta el az átadáskor Horváth Zsolt, a MÁV dunántúli cégének ügyvezető igazgatója. A német társaság az első berendezést térítésmentesen adta át a MÁV-nak.

Az egyéves próbaüzem után július vége óta működő készülék 30 napig minden forgalmi adatot, két évig a hibajelzéseket is tárolja. Ezeket az adatokat a hatóságok például balesetek vizsgálatához is használhatják. A készülék GSM-rendszeren keresztül nemcsak a szombathelyi központjába, hanem közvetlenül a vonat vezetőjéhez is eljuttatja az esetleges hibajelzéseket. Matthias Ide, a német gyártó ágazatvezetője elmondta: hasonló átjáróbiztosító berendezéseikből Dániában, Németországban, Szlovéniában, Ausztriában és Lengyelországban mintegy 2200 működik. Magyarországon a Boba és Zalalövő közötti vasútvonalon a közeljövőben 25 ilyen készüléket állítanak üzembe.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A MÁV kommunikációs igazgatóságának összefoglalója szerint folytatódik a sorompó-korszerűsítési program. A most zajló közbeszerzési eljárás ajánlattételi határideje november eleje, eredményt pedig november végén hirdetnek. A több száz millió forintos beruházás keretében 51 átjárónál félsorompót szerelnek fel, és két új sorompót létesítenek 2008 április végéig.

A vasúttársaság közleménye kitér arra is, hogy 2007-ben eddig 62 baleset történt vasúti átjárókban, tíz százalékkal kevesebb, mint a tavalyi hasonló időszakban. A tragédiák 97 százalékát az emberi figyelmetlenség vagy a közlekedési szabályok megsértése okozta. Tizenheten haltak meg a balesetekben - közülük hat ember gyalogosként -, tizenketten súlyos, kilencen könnyű sérüléseket szenvedtek. A MÁV hálózatán hatezer útátjáró található, ezek felénél van valamilyen biztosító berendezés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #20
    Na nekem az árral van a bajom... Bár nem is azzal, mert az szerintem úgy 5 milla körül megáll (abban már a pályaszenzorcsere is benne lehet vastagon). Hanem azzal, hogy ebből hogy a bajban lesz 43milla. Ennyi elmenne a versenytárgyalásra, engedélyeztetésre, nomeg gondolom jó vastagon kenőpénzre is jut belőle ide-oda, meg köszbezerzési díjra, meg az egész szégyenletes és szánalmas magyar bürokrácia rohadékjainak eltartásásra....

    Viszont ha meg azt nézem, hogy ez kb. 10méter(!!!) autópálya ára akkor nem is tűnik olyan drágának.
    Mondjuk azt sem nagyon értem, mert ennyi pénzből az itt árult legdrágább betonból is egy 40x50 méteres területet bő 1 méter vastagon lehetne lebetonozni. Az olcsóbbakból több mint dupla ennyit! Gondolom a mellette levő vízelvezető árkot ássák kurvadrágán, meg a szalagkorlát is iszonyatossan sokba kerülhet ebben a kib@szott országban.
  • elmebáj #19
    Általában ez az az információ, ami nem kap visszajelzést....
  • elmebáj #18
    Látom, a MÁV szabványok nagy része előkerült. Már csak az a kérdés, miért nem magyar cég oldotta meg a problémát...Lehet, hogy nem is tudott róla?...Ennyiért sokan elgondolkodnának...És szabványoknak megfelelő megoldásokat készítenének...
    Ha kíváncsi lenne rá valaki....
  • chuky123 #17
    "tárolja a forgalmi, baleseti adatokat is" ???
    Ennek mi értelme van? Lassaban fog menni a vonat, vagy mi?
    Biztos történnek balesetek az adott vasuti átjáróba (5 évente 1 szer kb)
    Talán statisztikai számitást végez az adott időszakrol?
    Baromság
  • Zoleeca #16
    Hát ez jó volt :) Jót röhögtem
  • Thomas Von #15
    DEhogy nem esne le az ujjáról, mert amit összelopott tőlem meg tőled azt aranyba fektette, afrikában nem tudnak ennyi aranyat bányászni egy évben, mint ami egy cigány vajdán található.Amúgy a cigányok soha nem fognak dolgozni, 100, ból fél amelyik akar is, és amelyik akar annak mindig van melója.No de témához.Szerintem ebben a sorompóban is valaki nagyot fog akasztani, meg akaszt is:)Zuschlag Jani 2.
  • Komolytalan #14
    Nem házra, hanem gázra gondoltál ugye? Természetesen a fűtéshez.
    Egyébként lóf.szt a romáknak, nem házat (vagy gázt). 43MFt-ból egy kisvállalkozó 8-10 munkahelyet tudott volna teremteni, amiből 1ik lehetett volna a bakter aki emelgeti a sorompót (meg közben szotyit és egyéb frissítőket árul a várakozó autósoknak, hogy legyen bevétele). Az meg hogy a 8-10 munkahelyen roma dolgozik vagy sem az k.rvára mind1, úgyis az a lényeg hogy ne kelljen neki segélyt fizetni, hanem tartsa el magát. Rohadt sok értelme van az automatizálásnak ebben az országban, mikor a munkaképes lakosság fele nem dolgozik. Jó, ebből 25% roma, de nekik se esne le a karikagyűrű az ujjukról ha megfognák a lapát végét.
  • Gerygrey #13
    Átadták az első magyarországi elektronikus fénysorompót

    Miért, az eddigiek mivel működtek? Faszénnel?
  • halgatyó #12
    Látom, Te valamennyire beástad magad a témába.
    Hadd kérdezzem meg: azt nem lehet megcsinálni, hogy a mozdonyon elhelyezett jeladó hatására zárjon a sorompó? A jeladó közvetítené a vonat körülbelüli sebességét (pl. sebességtartományokra osztva), és a mozdonyvezető is tudná befolyásolni (hogy pl. az állomás felé közeledő vonat, amelyik meg fog állni az állomáson, az NE állítsa pirosra az állomáson TÚLI sorompót, csak akkor, amikor a vonat elindul.

    Biztosan eszébe jutott ez már valakinek, valahol a világon.
  • halgatyó #11
    Nem az a baj, hogy sorompó van. Az a baj, hogy INDOKOLATLANUL hosszú ideig tartják zárva. Az általam leírt helyzet csak egy példa, de azok közül a legbosszantóbb.

    Nem azt írtam, hogy egy beláthatatlan kanyarban levő kereszteződésben menjünk át a piros jelzés mellett. Vagy Te ezt olvastad tőlem?

    Azt szeretném elérni, hogy a közlekedésszervezők legalább annyira legyenek felelősek a hibás döntésekért, mint az autósok! Ha egy közlekedésszervező indokolatlan korlátozással ERODÁLJA az autóval közlekedők SZABÁLYKÖVETŐ HAJLAMÁT (manapság ez a mindennapos gyakorlat, sajnos), akkor azért legyen felelősségre vonható!

    Ezt írtam, nem mást. Ne "olvass" ki olyasmit, amit nem írtam.