Berta Sándor

Az Alibaba.com több mint 2300 kereskedője csapta be az ügyfeleit

Miután ismertté vált az elmúlt évek egyik legnagyobb botránya, gyakorlatilag a kínai kereskedelmi portált üzemeltető cég összes vezetője lemondott. Az oldalnak nagyon nehéz lesz visszaszereznie a vásárlók bizalmát.

Az Alibaba.com egy kínai online piactér, ahol bárki nyithat webes áruházat. Az 1999-ben 17 ember által indított platform mára 240 országban van jelen és 50 millió regisztrált felhasználója van. Most a cégnél lemondott posztjáról David Wei vezérigazgató és Elvis Lee üzemeltetési vezérigazgató-helyettes. A döntésről Jack Ma, az Alibaba.com alapítója és egyben elnöke a vállalat honlapján megjelentetett közleményben számolt be.

Az ok, hogy egy belső vizsgálat kiderítette, a társaság munkatársai szándékosan több mint 2300 csaló kereskedőnek engedélyezték, hogy online boltokat üzemeltessenek az Alibaba.com-on. A vizsgálati anyag konklúziója: a cég integritása gyakorlatilag teljesen összeomlott. A közleményben Jack Ma hangsúlyozta, hogy a két menedzser annak ellenére távozott, hogy az ügyben nem terhelte őket felelősség és a csalásokban nem vettek részt, igaz, nem is fedezték fel időben a dolgot..

Az első csalásokkal kapcsolatos felvetések 2009 végén jelentek meg. Az Alibaba.com - amely Kína második legnagyobb B2B-platformja - azonban meglehetősen lassan reagált a történtekre és a kritikákra. A jelentés szerint az ügyben a vállalat 100 alkalmazottja és néhány menedzsere volt érintve, ők mindannyian az értékesítési területen dolgoztak. Ezek a személyek lehetővé tették a csalók számára, hogy kijátsszák a minőségellenőrzési rendszert és a kereskedő-tanúsítási eljárást.


A több mint 2300 kereskedő az elmúlt két esztendőben szisztematikusan becsapta ügyfeleit. A csalók leginkább azt a módszert kedvelték, hogy a népszerű elektronikai cikkeket a valódinál árnál jóval olcsóbban kínálták az embereknek. Az alkalmazottak lehetővé tették fiktív cégeknek, hogy az Alibaba "arany szállítója" címet viselő vállalatok között jelentessék meg nem létező termékeiket, laptopokat és tévéket. Az átlagos rendelési mennyiségek 1200 dollárt tettek ki. A megrendelők azonban hiába várták a termékeket, semmit sem kaptak.

A csaló alkalmazottak többször megakadályozták, hogy az Alibaba belső ellenőrzése ráakadjon titkos tevékenységük nyomára. Az anyag készítői megállapították, az ügy elsősorban arra vezethető vissza, hogy a konszernnél dolgozókra hatalmas nyomás nehezedik azért, hogy biztosítsák a társaság pénzügyi sikerét. Ezt ráadásul rövid távú intézkedésekkel kell garantálniuk. Az ügyben érintett online boltokat időközben bezárták. A cégvezetés azzal mentegeti magát, hogy ötezer üzletkötőjéből mindössze száz lépett rossz útra, akiket kirúgtak, de a vizsgálat még jelenleg is folyik. A vezetőség letette a főesküt, hogy a hasonló esetek megelőzése érdekében megszigorítják a belső ellenőrzést.

A vezérigazgatói poszton David Wei-t Jonathan Lu váltja majd, aki korábban a TaoBao online áruház vezetője volt. Az új vezetőtől Jack Ma szerint egyértelműen azt várják, hogy visszaállítsa az Alibaba.com jó hírnevét. A legfontosabb ugyanis az, hogy a vásárlók újra megbízzanak a kereskedelmi portálban. Utóbbi azonban meglehetősen kérdéses, hiszen a TaoBaón kínáltak nemrég eladásra 30 jüanos átlagáron 50 000 feltört iTunes-hozzáférést. Ezeket ugyanakkor később eltávolították a platform kínálatából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #12
    "240 országban van jelen" itt is van egy kis csalás, mert összesen 194 ország van a földön :D
  • bakagaijin #11
    Ha elolvastad a cikket akkor pont ezzel az értékelési rendszerrel csaltak: fals eredményeket meg eladási státuszokat állítottak be nekik. Másrészt az alibaba NEM magánszemélyeket céloz mint az eBay; magánszemély legalábbis ritkán vesz pl. százas nagyságrendben tökugyanolyan csaptelepet.

  • zola2000 #10
    Meg kell nézni, én csak az ebayt használom, és ott is csak olyanoktól veszek bármit is, akinek legalább 100 eladása van, és legalább 98 százalékban pozitív.
  • MsUser #9
    A lényeg hogy több száz vagy több ezer csalót engedtek itthon is, itt mindent lehet, ezt nem csak halottam személyesen is buktam rajta. A rendőrség széttárt karokkal közölte mit tegyünk? A botrány miatt ki derültek a jogi és hivatalos csalások is a két "valójában egy aukciós" portálról Link: Az igazság.... de mai napig virulnak, hajuk szála sem görbült "és továbbra is zsebre vágják mindenkitől a sok kicsit" ami egyébként sok száz millió havonta, ilyenek a monopóliumok ők diktálnak! Pénzel minden elsikálható!
  • MsUser #8
    Itthon is működik a hasonló módszerekkel élő "online kereskedő oldal" SG. is irt róla Megsarcolják az online aukciókat
  • fade2black #7
    100 :)
  • Crane #6
    Ali baba és a negyven rabló. - Ennyi! :D (bár ha jól látom, más portálokon már lelőtték ezt a poént. :S)
  • MacropusRufus #5
    az nem olyan sok zsé!
    200Ft/USD- esetén kb. 10milla.
    Az egy gép esetében nem nagy összeg, bár kérdés az, hogy milyen gép. Apám gépészmérnök, volt szerencsém látni 50-60milliós CNC gépeket, szikraforgálcsológat meg ilyenek. (ezek 300ezer dollár felett vannak)
  • TreDoR #4
    "50000 USD nettó értékű" Nem a NASA-tól vetted véletlenül?
  • MacropusRufus #3
    erősen off:
    vitzesek ezek az ősi Kínai keresztnevek...
    David meg Elvis, Jonathan és Jack :))) marha mókás...
    Ez olyan mint a Kovács Lee vagy a Szabó Woo Lee Cheng meg az ilyenek :))