Bár az elmúlt években több alkalommal olvashattunk az IPv4- (az egyszerűség kedvéért IP-) címek fokozatos fogyásáról, a közelgő internetes világvégéről, mégsem halad olyan ütemben az egyébként elkerülhetetlen átállás, mint ahogy azt gondolnánk. Egyes területeken, különösen az üzleti célú fejlesztések és eszközök terén, ugyan kifejezetten jól állunk, ám egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az átlagfelhasználók elenyésző része tudja majd elkerülni a problémás időszakot, a szolgáltatók pedig világszerte trükkökkel próbálhatják majd kivédeni a nagyobb gondokat.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, január utolsó napjaiban hivatalosan az elfogytak a kiosztható új IP-címek, ami azt jelenti, hogy az IANA immár nem tud több ilyen azonosítót az öt nagy regionális regisztrátor (RIR) rendelkezésére bocsájtani. Ezzel beléptünk a valódi átállást megelőző utolsó szakaszba, ahol minden azon múlik, hogy az egyes régiókban pontosan mennyi publikus felhasználásra szánt IP maradt elérhető, azaz mennyi van a regisztrátorok tartalékában - ők osztják ki ugyanis ezeket a régión belüli internetszolgáltatóknak. Egyes webes kalkulátorok szerint az ázsiai és csendes-óceáni térséget összefogó szervezet fogy majd ki ezekből, mégpedig durván 200 nap múlva, azaz idén ősszel, míg szerencsésebb társaik akár 2016-ig is kihúzhatják valahogy.

Ez utóbbi évszám kapcsán rögtön felmerül a kérdés, hogy miért is kellene kapkodnunk, ha még több év áll a rendelkezésünkre? Nos, a gondot főként az jelenti, hogy az internetre csatlakozó mobil eszközök száma rohamosan nő, különösen az okostelefonok számítanak slágerterméknek, ezek pedig szintén egy-egy IP-azonosítót igényelnek a folyamatos kapcsolathoz. Természetesen néhány szolgáltató - ahogy az a mobil szférában, illetve egyes internetszolgáltatók gyakorlatában eddig is megszokott volt - megteheti azt, hogy privát IP-címeket oszt ki felhasználóinak (például a 10.x.x.x tartományból), ez azonban további problémákhoz vezethet egyes alkalmazásoknál, illetve szervereknél. Nem túl kellemes, ha mondjuk IP alapján bannolnak minket egy weboldalról vagy játékból, miközben több százan, vagy több ezren veszik igénybe ugyanazon publikus IP-címet.

Fontos figyelmeztető jel, hogy a fogyasztói szegmens egyáltalán nem áll készen az IPv6 alkalmazására. Az operációs rendszereknél nem ütközünk akadályokba, hiszen az újabb Windows, Linux, illetve Mac OS disztribúciók/verziók gond nélkül támogatják a technológiát, emellett pedig az interneten is egyre több olyan weblapot találunk, amelyek már szintén megfelelő módon kezelik az IPv6-alapú kapcsolódást. Több nagyobb cég csatlakozott az Internet Society felhívásához, így a június 8-án megrendezendő 24 órás teszten többek között részt vesz majd a Google, a Yahoo, a Facebook, az Akamai, illetve a Microsoft is, amelyek egyébként szintén felkészítették/felkészítik saját portáljaikat. A gond nem is itt van, hanem a közbenső térben, a hálózati eszközök és a szolgáltatók terén, ahol nagy a lemaradás.

Hiába támogatja ugyanis az operációs rendszerem az új megoldást, és hiába ismeri fel ezen kérelmeket az általam megtekinteni kívánt weboldal, ha saját otthoni routerem, modemem, illetve maga az internetszolgáltató nem készült fel az átállásra, nem ismeri fel az IPv6-címeket, miközben hagyományos IPv4-azonosító pedig már nem elérhető. Itt egyébként nem túl sok különbséget fedezünk fel az Egyesült Államok és Magyarország között, mindkét országban alig néhány szolgáltató kínál ilyen eléréseket, többnyire tesztjelleggel, kísérletező kedvű felhasználók, ügyfelek számára.

Az USA-ban példaként említhető a Comcast és a Verizon, míg itthon az Externet, illetve a Magyar Telekom érdemel említést - előbbi több mint két éve, utóbbi pedig nagyjából másfél éve vezette be a szolgáltatást, DSL, illetve optikai elérések esetében. Az előfizetők nem nagyon tülekednek, hogy kipróbálják azt, bár előfordulhat, hogy nagyjából egy év múlva, amikor is a mostani becslések szerint Európa is végleg kifut majd az IPv4-címekből, nem marad majd más választásunk.

Legalább ilyen fontos az otthoni és közbenső hálózati eszközök kérdése, hiszen a legtöbb esetben ez vonja maga után a legnagyobb költségeket. Az otthoni felhasználásra szánt modemek a Magyar Telekom és az UPC részéről elhangzó nyilatkozatok szerint többnyire kezelik a technológiát, illetve egyszerű firmware-frissítéssel naprakésszé tehetők - kivéve néhány régebbi modellt, amelyeknél ez a lehetőség nem áll rendelkezésre. A routerek jó része igencsak rosszul áll ezen a téren, az IPv6-kompatibilis változatok még kissé drágának bizonyulnak, és arra is joggal számíthatunk, hogy a gyártók megpróbálnak majd újabb bőrt lehúzni rólunk, vagyis itt friss firmware helyett inkább eltérő változatok futhatnak be, nem túl kellemes árcímkével, a "fogyasztás hasznos" jeligével.

A szolgáltatók persze a maguk részéről igyekeznek úgy intézni az átállást, hogy ebből a felhasználók a lehető legkevesebbet vegyék észre; nyilván egyiküknek sem érdeke a nagyobb fennakadás, az ebből fakadó esetleges ügyfélvesztés. Átmeneti megoldásként az IPv4 és IPv6 egyidejű alkalmazása tűnik logikusnak, ahol egyszerre kapnánk meg a két azonosítót, hogy minden jelenlegi és jövőbeni szolgáltatást gond nélkül elérjünk. Ma azonban inkább a Teredo és társai jönnek számításba, ahol a meglévő IPv4-címek felhasználásával hozunk létre IPv6-csatornát a forrás és a célállomás között - ez azonban a hazai szolgáltatóknak nem elérhető.

Problémás lehet továbbá a felhasználók felkészületlensége, hiszen meglehetősen keveseknek kellett eddig IPv6-címet bepötyögniük a hálózati beállításoknál, a meglehetősen hosszú, 128 bites azonosítókkal ez pedig különösen mókásnak ígérkezik - még akkor is, ha lehetőségünk lesz a rövidítésre. A rendelkezésre álló címek nagy száma miatt akár azt is megoldhatnánk, hogy minden felhasználó, minden asztali és mobil eszköz dinamikusan kiosztott azonosítót kapjon, a nagyobb kényelem jegyében. Kétségtelen azonban, hogy a helyi LAN-ok kialakítása egyszerűbb lesz, hiszen a publikus IPv6 mellett minden eszköz rendelkezik egy úgynevezett link-local címmel is, amellyel a helyi hálózatba között gépekkel kommunikálhatunk, mindenféle külső behatás és konfiguráció nélkül.

Ez utóbbi azonosító felismerése nem jelenthet gondot, hiszen a publikus IPv6-címek "2"-vel vagy "3"-mal kezdődnek, míg a speciális, így a link-local azonosítók is, többnyire F-betűvel, amit rögtön le is ellenőrizhetünk operációs rendszerünkben, mivel gépünk valószínűleg már most is használja ezt a címet.

Érdekes lehetőség lenne az IPv4-piac kialakulása, ahol a meglévő IP-címek adásvétele történne. Nem kétséges, hogy néhányan megpróbálják majd kihasználni a nehéznek ígérkező időszakot, busás haszon reményében szert tenni az egyes címekre, illetve kvázi-szolgáltatóként továbbadni/lízingelni azokat. Erre azonban kevés reális esély mutatkozik, sokkal valószínűbb, hogy az internetszolgáltatók a szükséges hálózati karbantartás és eszközcsere kivitelezése közben, a megfelelő támogatások beszerzése mellett különböző trükkökkel bekkelik majd ki az elkövetkező éveket, hogy azután beinduljon a valódi átállás. Hogy ez mennyire fog fájni nekünk felhasználóknak, az hamarosan kiderül.

Megrohanni a boltokat az újabb routerek és modemek beszerzése érdekében nyilván nem szükséges, ám nem árt, ha tájékozódunk meglévő eszközeink felkészültségét, illetve az esetleges technikai akadályokat illetően.