MTI

Hatmillióan mondják meg épp hol vannak a Foursquare-en

Hatmillió felhasználónál tart a Foursquare közösségi portál, amely a helyzetmeghatározásra képes mobileszközökre optimalizálva a tagok valódi tartózkodási helyéhez igazítva kínál különböző szolgáltatásokat.

A 2009 márciusában indult oldal olyan internetezésre alkalmas mobiltelefonokon érhető el, amelyek műholdas (GPS), vagy a mobilhálózatok adótornyait használva háromszögeléses módszerrel képesek bemérni a felhasználó pontos tartózkodási helyét. A szolgáltatás lényege, hogy a barátok, ismerősök mindig láthatják, hogy ki, mikor éppen merre jár. A portál fejlődése látványos, mert egy évvel ezelőtt csupán 100 ezer regisztrációnál jártak. A jelenlegi felhasználók több mint 60 százaléka az Egyesült Államokban tartózkodik, míg a többiek Európából, Japánból, Délkelet-Ázsiából és Dél-Amerikából jelentkeznek be az oldalra.


A közösséget pontokkal és különböző vásárlási kedvezményekkel arra ösztönzik, hogy megadott szempontok szerint értékeljék azokat a helyeket, ahol éppen járnak. A Foursquare tagjai közzétehetik, hogy hol és mit érdemes venni, vagy megnézni, valamint lekérdezhetik, hogy egy adott helyen ki mit látott és ezek alapján mi a véleménye arról. A felhasználókat külön jutalomban részesítik, ha vonattal, vagy hajóval utaznak, illetve ha eldugott, ritkán látogatott helyre jutnak. Az oldal tavalyi statisztikái szerint nem volt olyan ország, ahonnan ne lett volna Foursquare bejelentkezés, a legérdekesebb hely pedig a világűr volt, ahonnan egy asztronauta kapcsolódott a portálhoz.

A nyomkövetésen alapuló szolgáltatásnak azonban számos ellenzője is akadt. Egy holland fejlesztő például az ironikus PleaseRobMe azaz a Raboljon ki, kérem címet adta annak az oldalnak, amellyel a Foursquare, a Twitter, és az ezekhez hasonló helyzetmeghatározással kiegészített közösségi portálok veszélyeire hívta fel a figyelmet. A túlzott mértékű információmegosztást a betörők például arra is használhatják, hogy ellenőrizzék, valóban elment-e otthonról a kiszemelt épület lakója.

A Foursquare növekvő népszerűségével úgy tűnik sokan még most sem veszik figyelembe az internetes biztonsággal foglalkozó szakemberek sokszor ismételt tanácsait, hogy a Facebook-, Twitter- és más közösségi portálok használói is gondolkodjanak el, mielőtt személyes információk tömkelegével töltik fel az adatlapjukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Most még. A trendek es a marketing (pl. neurolingvisztikus programozassal) viszont azt sulykoljak.
  • Magiszter #5
    Mondtam én hogy az?
    Csak arra akartam utalni hogy milyen sok hülye van, hogy önként veszi a nyakába a nyomkövetőt.
  • Hegi90 #4
    Nem is kötelező.
  • Magiszter #3
    Hát köszönöm, de én biztosan nem osztanám meg a tartózkodási helyemet senkivel. Ha valaki tudni akarja hol vagyok felhív és megmondom. Ebből adódóan csak olyanok tudják meg merre járok, akiket ismerek.
    Az hogy önként és dalolva a nyakamba vegyek egy GPS meghatározót és örüljek neki hogy 24/7 bárki láthatja mikor merre járok... ez nekem kicsit sok. Következő lépés gyanánt gondolom azt fogják megtenni, hogy kamerát vagy mikrofont is aktívvá tehetik egész nap így nem csak látják majd a felhasználók hogy merre jársz, de hallják is mit csinálsz.

    Ez a PleaseRobMe dolog jogosnak is mondható, bár hülyeség is egyben. Egy tökátlag polgár reggel 8-tól minimum 4 órát dolgozik így vélhetőleg nincs otthon 12-ig. Hétköznap persze. Szóval ha ebből a feltételezésből indulok ki akkor 8-12-ig bárkit ki lehet rabolni (kivéve Magyarországon ahol 3 millióan dolgoznak és 7 millióan nem. Tehát csak ~40% az esélye hogy nincs otthon éppen az illető).
  • Hegi90 #2
    mikor unjátok már meg ezt az orwell baromságot?
    Az app célját meg teljesen félreértelmezted.
  • danesz234 #1
    Tiszta Orwelli világ közeleg vagy már meg is érkezett. Amúgy azt nem értem hogy most kapnak achivementeket mert elmennek vonattal na és? Én heti legalább kétszer zötyögök a remek vasúthálózatunkon itthon mégsem tüntetnek ki érte. :D