SG.hu

Felelőtlenül osztanak meg mindent magukról a gyerekek

Míg öt éve még az MSN-en terjedő vírusok okoztak galibát a gyanútlan fiatalok számítógépein, ma pedig már a mobiltelefonról feltöltött fotók vezethetnek kínos pillanatokhoz.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Biztonságosabb Internet Napját február elején. Az esemény indulásakor még más veszélyeken volt a hangsúly, mint napjainkban. Természetesen akadnak olyan problémák, amelyek sajnos azóta is aktuálisak, beleértve a vírusokat, az adatokkal történő visszaélést vagy akár a legkomolyabb bűntényeket, például a pedofil zaklatást. Sokkal inkább előtérbe kerültek azonban az utóbbi időben a közösségi oldalak, illetve az okostelefonok. Öt éve még csak elvétve akadt olyan diák, aki fényképeket töltött volna fel a mobiljáról az internetre, de ma ez már mindennaposnak számít. Abba viszont nem gondolnak bele, milyen veszéllyel járhat ez, és milyen következtetések vonhatók le egy-egy, a közösségi oldalon közzétett fotóból.

Márpedig a legnagyobb közösségi oldalon egy ideje alapbeállítás, hogy jelzi, hol töltötték fel a fotót. Tehát hírül adja – jobb esetben csak minden ismerősnek, rosszabb esetben országnak-világnak –, merre tartózkodik éppen a kép készítője. A legrosszabb esetben, és a legkevésbé gondosan védett profilbeállítások mellett ez akár betörőket is vonzhat a nyaraló családok házaihoz. Csak annyi kell ehhez, hogy a gyermek feltöltsön a nyilvános profiljára pár fotót a szobájáról és az abban tartott értékekről, megadja az adatlapján a lakcímét, és elmesélje, mikor mennek nyaralni.

Noha az internetet és a közösségi oldalakat többnyire ugyanúgy használhatják, mint a felnőttek, a gyerekek sokszor rendkívül naivan viselkednek. A Microsoft trénerei számos olyan történetet hallottak, ami azzal kezdődött vagy végződött, hogy „…egyszerűen nem gondoltunk bele”. Például akadt olyan diák, aki kiírta a közösségi oldalra, hogy éppen lóg a suliból, majd elcsodálkozott, amikor a lyukasóra alatt internetező osztályfőnöke lájkolta a bejegyzést. Egy másik fiú pedig az unalmasnak talált matekórán internetezett, és ezt a tényt a biztonság kedvéért megosztotta az ismerőseivel is. Arról elfeledkezett, hogy az iskola igazgatója is az ismerősei között van – persze azonnal eszébe jutott, amikor az intézet vezetője lájkolta a bejegyzését.


Nem azért osztottak meg ilyen tartalmakat a ezek a gyerekek, mert buták lennének, egyszerűen csak nem gondoltak bele, ki mindenki látja a bejegyzéseiket, fényképeiket, adataikat. A szakemberek tapasztalatai alapján a gyerekek sokszor a legalapvetőbb biztonsági szabályokat sem tartják be. Például sokan nyilvános gépen, akár a könyvtárban is elmentik személyes jelszavaikat, amelyekkel bárki beléphet e-mail fiókjukba vagy a közösségi oldalon található profiljukba. Ez pedig számos különféle visszaélést tesz lehetővé.

Sokszor abba sem gondolnak bele a fiatalok, hogy az is elég lehet egy csínyre, ha csak pár percre őrizetlenül hagyják a gépüket, anélkül, hogy lezárnák azt. Saját kárán tanulta meg ezt például az a fiú, aki egyest kapott a házi dolgozatára, mert az ízléstelen vicceket tartalmazott. A vicceket saját öccse írta bele, míg ő éppen kiment valamiért a szobájából.

Arról az aranyszabályról is sok fiatal megfeledkezik, hogy internetre csak olyan képet szabad feltölteni, amit egy idegennek is bármikor megmutatnának. Hiszen ami az internetre felkerül, az ott is marad, és mindig megtalálható lesz, még akkor is, ha az eredetit törlik. Akár az is veszélyes lehet, ha a legjobb barátjának küld át valaki egy-két, abban a pillanatban viccesnek talált fényképet. Ahogy az egyik, a Biztonságosabb Internet előadásra ellátogató kislány példája is mutatja, a legjobb barátság ilyen korban még egy apró félreértés miatt is megszakadhat, a sértett fél pedig bosszúból kínos képeket tölthet fel a közösségi oldalra régi barátnőjéről. Viccesnek tűnhet például a lányok számára, ha az édesanyjuk ruháiban, ékszereiben és sminkjében pózolnak egy pizsamaparti alkalmával a tükör előtt, és elkattintanak néhány fotót. De ezek a képek egy közösségi oldalon már teljesen más reakciókat váltanak ki.

"Számos olyan történetet hallunk, amelyben gyermekek űznek egymással tréfát. Karinthy idejében az volt a vicc a gyerekek között, ha ’szamár’ feliratot ragasztottak egymás hátára, vagy lerajzolták a táblára Kökörcsin tanár urat alsónadrágban, cilinderrel a fején, amint II. Józsefnek jelentést tesz az Osztály magaviseletéről. A számítógép és az internet új utakat nyitott az ártatlan, de akár rosszindulatú tréfák előtt is, és a gyerekek sokszor nem ismerik fel, mekkora károkat okozhatnak maguknak vagy másoknak az internet nyilvánosságán keresztül” – magyarázta Szilágyi Bernadette, a Microsoft YouthSpark programjának menedzsere, aki már több száz tréninget tartott, és ezen keresztül több százezer diákkal beszélgetett internetes tapasztalatairól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vaszilij Artyom #7
    És akkor a te elméd szerint a Facebook-ot úgy hozták létre, hogy összejöttek egy pincében, amiről senki nem tud, egy olyan társaság tagjai akik több ezer éve irányítják a földet, persze köppenyben van mind és egymásról nem tudják ki-ki meg lézerszemük van, meg lángvágó pöcsük és kitalálták a Facebook-ot nem ?
  • Zoliz #6
    Nem kell mindent a mindenkori kormányra fogni, mert az internet a globális trash.
    A kormánynak érdeke, hogy az emberek a szobában gubbasszanak a gép előtt ahelyett, hogy tűntessenek.
  • Jakuza001 #5
    Vagy Maszop egyutt. :F
  • Vaszilij Artyom #4
    A facebook hibája, hogy debilek az emberek?

    Gratulálok ön egy potenciális fidesz szavazó!
  • Zoliz #3
    Valószínűleg nem a gyerekek a hülyék, de nem is a szüleik.
    Egyszerűen csak áldozatai a cuki Márknak (fas@buk)..
  • tmisi #2
    Meg minél több lájkot összegyűjtsön. Unokaöcsém is mindig veri a mellit, hogy az ő felnyalt hajú "tükör előtt pózolok fényképezőgéppel" képeit mennyien lájkolják. Na mondom ez is az ismerősi körét minősíti. :D
  • duke #1
    "Felelőtlenül osztanak meg mindent magukról a gyerekek"

    Hat erre mit lehet mondani, aki hulye haljon meg. A fasze kell minden 5 percben feltolteni valami ertelmetlen baromsagot, csak hogy meno legyen 10 masodpercig.