Berta Sándor

Új távközlési műholdat bocsátottak fel

Bajkonurból december 27-én, moszkvai idő szerint 0 óra 51 perckor lőtték fel azt a Proton-M hordozórakétát, amely az Eutelsat cég legújabb KA-SAT kommunikációs műholdját szállította.

Az Eutelsat és az Itar-Tass közleményei szerint a KA-SAT az első következő generációs internetműhold, amely összesen egymillió, elsősorban közép-európai háztartás számára biztosít majd szélessávú internetkapcsolatot. Az új elérések maximális letöltési sebessége 10 Mbps, míg a feltöltési sebessége legfeljebb 4 Mbps lesz.

Európában legalább 30 millió olyan háztartás van, amely nem vagy csak gyenge minőségben éri el az internetet - nyilatkozta a BBC-nek az Eutelsat vezérigazgatója, Michel de Rosen -, többnyire vidéken vagy a hegyek között, sokszor nem is túl messze a nagyvárosoktól. Az ő problémáikat oldhatja meg a Ka-Sat. A most föld körüli pályára állított műhold az első, amelyet kifejezetten a szélessávú netezés érdekében állítottak csatasorba.


A 6,15 tonna súlyú berendezést az EADS óriáscég Astrium nevű francia leányvállalata készítette, az üzemeltetéséért pedig az Eutelsat fog felelni. A KA-SAT magassága 6 méter, míg napelemei fesztávolsága 40 méter. A tervek szerint a műhold 2011 áprilisában kezdheti meg működését, várható élettartama legalább 15 év lesz. Hasonló céllal a múlt hónapban is pályára állítottak egy műholdat, a Hylas-1-et - ez a londoni Avanti Communications üzemeltetése alá tartozó szatellit 300 ezer háztartás kiszolgálására képes.

A KA-SAT-ot egyelőre egy úgynevezett geoszinkronizációs transzferpályára (GTO) állították, itt különböző teszteket végeznek el. Az eszköz jövő áprilisban éri el a végső pozícióját és pályáját, s akkor áll üzembe. A műhold a jelenlegi magasságát kilenc óra alatt érte el, a hordozórakétáról 10 óra 3 perckor vált le. A Párizs melletti Rambouilletben található francia irányítóközpont 27-én délben fogta a készülék első jeleit. A szakemberek arról számoltak be, hogy a napelemek sikeresen kinyíltak.

Az Eutelsat műholdja magas adatforgalma miatt kategóriájában a legnagyobb teljesítményűnek számít, és főleg az olyan régiók lakosainak jelent felzárkózási lehetőséget, ahol eddig nem volt nagy sávszélességű internethozzáférés. A műholdas összeköttetést használóknak szükségük lesz egy különleges kódra, amelynek a segítségével adatokat fogadhatnak és küldhetnek. Emellett a KA-SAT feladata lesz a digitális televízió- és rádióadások átjátszása is.

A műhold hordozórakétáját eredetileg december 20-ra akarták fellőni, de a december 5-ei sikertelen misszió után a fellövéseket átmenetileg leállították. Akkor három GLONASS navigációs műhold még azelőtt a Csendes-óceánba csapódott, hogy elérhette volna az előzetesen kiszámított Föld körüli pályáját. Szakértők szerint mindezért a Proton hordozórakéta fedélzeti számítógépes rendszerének hibája volt a felelős. Az esemény komolyan visszavetette az orosz GLONASS programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!