Berta Sándor

Az innovációban hisz a HP

Az elmúlt üzleti negyedévben a Hewlett-Packard túlteljesítette az elvárásokat. Az amerikai technológiai konszern sikerének titka az innovációban való hit és ezért néha érdekes, de hasznos lépésekre is hajlandó.

Paul Jeremaes vezeti a HP Genfben található Innovációs Központját. A szakember korábban a cég kutatólaboratóriumában dolgozott és az innovációt mindennél előbbre helyezi. A 300 000 alkalmazottat foglalkoztató vállalat forgalma gyakorlatilag annyi, mint a Microsoft és az Apple forgalma együttvéve. A siker titka a fix partnerekkel, a konkurensekkel és más cégek dolgozóival való együttműködés, ugyanis csak ezek együttesen biztosíthatják a folyamatos fejlődést az óriáscégen belül. A cégnél bevett módszernek számít a munkatársak csereberéje. Így fordulhatott elő, hogy a HP-nél helyezkedett el a Procter & Gamble egyik dolgozója, de ez előfordult fordítva is.

"Azok a társaságok is, amelyek korábban nagyon zártan működtek, időközben felismerték, hogy a fejlesztések nem csak belül zajlanak. Az innovációk több mint 50 százaléka kívülről érkezik. Emellett intenzíven dolgozunk a folyamatok demokratizálásán; a változtatásokban mindenki részt vehet és mindenki bedobhatja az ötleteit" - hangsúlyozta Jeremaes. A Hewlett-Packardnál mindez nem csak szóban van így, rendszeresen írnak ki olyan pályázatokat, amikor a dolgozók bemutathatják az ötleteiket.

Az amerikai társaság 11 esztendővel ezelőtt kezdett saját fejlesztési központokat kezdett létrehozni világszerte. Ezen intézmények mindegyike bizonyos területekre összpontosít, például a távközlésre vagy a multimédiára. A Genfben található innovációs központ Európában az első volt és nem véletlen, hogy a tőszomszédságában helyezkedik el a HP európai főhadiszállása is. A kontinensen és a Közel-Keleten összesen nyolc ilyen centrum van már. Ezek az intézmények nem csak új termékeket fejlesztenek, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is hasznosak. Szintén itt találkozhatnak egymással a vállalat partnerei, hogy közösen dolgoznak a különböző új ötleteken.

Jeremaes elmondta, hogy gyakran együttműködnek konkurenseikkel is, de különösen fontos, hogy a szerzői jogi helyzet mindig tisztázva legyen. Az egyik ilyen kooperáció a Dreamworks filmstúdió munkatársaival valósult meg és a filmesek a Shrek első három részében részében egyaránt felhasználtak a különböző tárgyak és objektumok modellezésében a Hewlett-Packard technológiáját. A Dreamworks ezenkívül részt vett a HP Halo rendszerének kifejlesztésében is. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy egy konferencia különböző helyszíneken tartózkodó résztvevőit egy helyre gyűjtsék össze és mindegyikük úgy érezheti, hogy ugyanannál az asztalnál ül. A rendszert 2005-ben dobták piacra és a mérnökök most azon dolgoznak, hogy mobil készülékeken is működjön.

A projektek közül kiemelkedik a Central Nervous System of the Earth (CeNSE), amelyben a cég partnere a Shell és amelynek a célja egy vezeték nélküli geofizikai adatgyűjtő és -tároló rendszer kifejlesztése. Jeremaes szerint azonban mindezek az elképzelések azonban mit sem érnek a megfelelő vállalati kultúra nélkül. "A nagy társaságoknál eltérő területek és kezdeményezések vannak, ezek jönnek és mennek. Néha egyes programokat ki is kell szervezni. A legfontosabb viszont a megfelelő vállalati kultúra megteremtése, mert csak így lehet továbbvinni az ötleteket" - szögezte le a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!