Berta Sándor

Leállítja keresőjét az Ask.com

Az elsősorban online tájékoztatással és kérdések megválaszolásával foglalkozó oldal végérvényesen leállítja keresőszolgáltatását, mert nem tudott érdemben versenyre kelni a Google-lel.

Doug Leeds, az Ask.com elnöke a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek elmondta, hogy a Google az elmúlt esztendőkben számukra túl erős piaci versenyzővé vált. Barry Diller médiamogul és internetes vállalkozó hozzátette, hogy az elmúlt években kénytelenek voltak megállapítani, hogy közvetlenül nem lehetnek a keresőóriás konkurensei.

Diller és az InterActive Corp. (IAC) 2005-ben kereken 1,85 milliárd dollárért vásárolta meg az 1996-ban alapított Ask Jeeves keresőt és az volt az elképzelése, hogy Ask.com néven egy Google-konkurens szolgáltatást hoz létre az alapjain. Azonban az élet keresztülhúzta a számításait, az Ask.com közel sem tudott olyan népszerűvé válni, mint amennyire azt Diller szerette volna. A Nielsen piackutató cég adatai alapján a portál az amerikai online keresési piacon alig 2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett. Döntés született arról is, hogy ugyan az Ask.com honlapon megmarad a keresőablak, de azt már egy másik piaci szereplő technológiájával fogják működtetni.


A Bloombergnek adott nyilatkozat mellett Doug Leeds az Ask.com hivatalos blogjában is bejelentette a változásokat. Az átszervezések miatt várhatóan 130 szoftverfejlesztő veszíti majd el a munkahelyét, valamint a következő hónapokban bezárják a cég edisoni és hangzhou-i irodáit. A cég a jövőben elsősorban egy olyan platformot akar működtetni, amelynél a felhasználók válaszolhatnak a társaik által az interneten feltett kérdésekre. Az Ask.com már július óta kísérletezik ezzel a funkcióval. A hír meglehetősen hasonlít a Lycos.de utolsó napjaira, amelyet a Lycos IQ kérdés-válasz szolgáltatása váltott fel.

Az Ask.com nevéhez számos újítás fűződik, elég csak a Binoculars Site Preview és az Ask Eraser funkciókra gondolni. Mindez azonban nem volt elég a népszerűség-vesztés megállításához és a vezetők végül meghozták a szomorú döntést. Mindez azt jelenti, hogy a független keresők közül a legrégebbi vonul nyugdíjba és a piaci verseny a Google kontra Baidu, illetve Bing küzdelemre korlátozódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Airbus A380 #24
    Ma frissült a divx-rm a win nem rinyált kijött az ablak hogy frissítem e kb 4 gombnyomás volt az egész belevéve aZT is hogy a nortzont nem engedtem feljönni.
  • TarazaMavis #23
    Ugyan, az Ask és Google Toolbar nyomulását hagyjuk már!
    Egész mondatos kérésekre/kérdésekre messze az Ask keresője adta a legjobb (legösszefüggőbb) választ. A mamma.com - mal kombinálva elég hatékony volt (ask .com motor a metakeresőnél), néha megtalálta azt is, amit a Google nem (tárolt oldalak, és a Web TimeMachine most leszámítva).

    Amikor már elegem volt abból hogy mindenki a "tudod mi a ...(tárgy)?" kérdésekre mindig az volt a válasz hogy "keresdd a Guglin!" ,akkor jól a jött a mamma.com vagy az ask.com és a számítástechnika oktatásakor jó alternatív kereső volt.
  • Ferrer #22
    Kár érte :(
  • Murder3 #21
    "mert nem tudott érdemben versenyre kelni a Google-lel."

    ez a lényeg nem:D
  • porneczy #20
    de hülyék itt egyesek... ti tudjátok egyáltalán miről van szó vagy csak azt írjátok ami először eszetekbe jut. valaki itt a goggle-ról beszél pedig a cikkben semmi sincs a google-ról hülye parasztok
  • gothmog #19
    Hát pedig a next-next-no, thank you-next-igen-next-mégsem-next-finish-ok. közé rejtett egyéb települő programok az esetek 98 százalékában időpazarlások és akadályok. Amúgy is egy csomó jobbra-balra klikkelgetés, mire egy program legfrissebb verzióját letöltöd, aztán még a windows is bekérdez, és csak utána kezdesz telepíteni.
    Programot pedig az ember a legritkább esetben telepít úgy, hogy két next között észreveszi és felcsillan, hogy hú, tényleg, ezt is akarom. Ennek ellenére ott vannak. Akkor minek?
  • winnie #18
    hát, akkor mi lesz a sorsa annak, aki anno belefektetett ebbe a projektbe 1,85 milliárdot? és azé mi lesz, aki eladta a keresőjét 1,85 milliárdért nekik?:)
  • Airbus A380 #17
    Megjegyezném hogy nekem a divx-el sem települt a chrome.... (lehet mert nem ész nélkül next next meg next van) bár erre nem emlékszem hogya chrome-t a divx felkínálná az csak a norton-t szokta. (ami elől szintén csak a pipát kell kivenni)
  • Airbus A380 #16
    1 pipát kiveszel és kész. Érdeke nálam avastnál megkérdezte hogy akarom e a chrome-t ÉSSZEL FIGYELMESEN telepítettem észleltem a feltett kérdést láttam a pipát amit kivettem és voálá csak az avast sétált fel a chrome nem. Nem tudom mért lenne az baj ha cégekkel partneri szerződésük van és 1-2 progra FELKÍNÁLJA, (és nem felerőszakolja..) a chrome-t.
  • [HUN]FaTaL #15
    "Te meg mit zagyválsz itt Chrome-ról, ez teljesen másról szól!
    És épphogy nem nyomul erőszakosan a google Chrome pedig megtehetnék hogy abszolút ott legyenek mindenben és mindenhol, mint Pl: IE"

    T miről beszélsz? Az IE nem nyomul, benne van a windowsban azt kész. A chrome meg települni akar a DivX-től kezdve minden szarral ugyanúgy mint a Google Toolbar.