Berta Sándor

Orosz ellenzékiek számítógépeit foglalják le a Microsoftra hivatkozva

A Microsoftra hivatkozva tartanak házkutatásokat és foglalják le az orosz hatóságok az ellenzéki politikusok és szervezetek számítógépeit, a cég ezért ingyenessé tette azok szoftverlicencét.

A The New York Times tudósítása szerint egy januári délutánon orosz hivatalok munkatársai behatoltak a Baikal Environmental Wave (BEW) nevű környezetvédelmi szervezet központjába, majd se szó, se beszéd lefoglalták az ott található számítógépeket, amelyeken fontos információk voltak a helyi környezetvédelmi kampányokról. Az előzményekhez tartozik, hogy a csoport aktivistái korábban hónapokon keresztül bírálták Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt amiatt, mert újra akar nyitni egy papírgyárat a Bajkál-tó partján. Álláspontjuk szerint ugyanis az üzem felelős a tó korábbi nagy mértékű elszennyeződéséért.

Érdekes azonban, hogy az akciót nem az államvédelmi, hanem a gazdasági bűncselekményekre szakosodott hivatal nyomozói hajtották végre. A vád: a környezetvédők a Microsoft szoftvereinek illegális másolatait használták a konfigurációkon. Kiderült, hogy az eset koránt sem egyedi. A redmondi vállalat orosz ügyvédjei az elmúlt hónapokban részt vettek hasonló, szintén az ellenzéki csoportok ellen irányuló akciókban és a vád mindig az volt, hogy a szervezetek illegálisan másolt Microsoft programokat használtak.


"A Microsoft támogatása nélkül nem lehet végrehajtani ezeket az újságírók és emberi jogi aktivisták ellen irányuló nyomozásokat. A rendőrség Szamarában egy másik Microsoft-ügyvéd segítségével foglalta le két helyi ellenzéki újság számítógépeit" - idézte a The New York Times Szergej-Kurt Adzijevet, az egyik lap szerkesztőjét.

Tény, hogy Oroszországban nagyon magas az illegálisan másolt szoftverek aránya, ugyanakkor az is igaz, hogy az orosz kabinet számára a szoftverkalózok elleni harc egy jó ürügyet jelent arra, hogy felléphessen az ellenzéki csoportok ellen. Ugyan a hivatalok - 5 hónap után! - visszaadták a konfigurációk egy részét, azonban azok közül sok vírusokkal fertőzött volt. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a hatóságok vádat emelnek-e a Baikal Environmental Group ellen.

Galina Kulebjakina, a BEW alelnöke leszögezte: a számítógépeiken kizárólag eredeti programokat használtak. Az erről szóló számlákat már el is küldték a Microsoft moszkvai irodájának, amelytől egyben segítséget kértek. Az iroda viszont ezt elutasította. A szervezet egyébként az akció miatt gyakorlatilag romokban hever.

A moszkvai Helsinki Csoport azzal vádolta meg a Microsoft oroszországi kirendeltségét, hogy bűnrészes a polgári társadalom aktivistáinak üldözésében. Az akciókban résztvevő rendőrök pedig rendszeresen úgy foglalják le a számítógépeket, hogy meg sem nézik, azokon jogtiszta vagy másolt programok vannak-e. Kevin Kutz, az óriáscég illetékes igazgatója kijelentette, hogy felülvizsgálják a vállalat oroszországi tevékenységét és nagyon komolyan veszik az információkat. A termékeiket meg kell védeniük a kalózoktól, de egyúttal tiszteletben kell tartaniuk az alapvető emberi jogokat is. Kiemelték, hogy mindkét cél iránt elkötelezettek.

A menedzser külön közleményt juttatott el a The New York Timeshoz, amelyben többek között azt írta: az emberi jogi csoportokkal folytatott egyeztetések után megkezdték a munkatársaik továbbképzését, hogy így akadályozzák meg a hasonló eseteket. Emellett a visszaélések elkerülésére nyilvánosságra hozták az orosz kirendeltség honlapján hivatalos képviselőik nevét. A szakember végül rámutatott, hogy egy program keretében kifejezetten kedvezményes áron kínálják az újságoknak és civil szervezeteknek a termékeiket.

Eddig a vállalat hiába érvelt azzal, hogy csak azért támogatta a nyomozásokat, mivel ezt számára a helyi törvények előírják. Éppen ezért, hogy végképp lemossák magukról a vádakat, Brad Smith, a Microsoft alelnöke a cég hivatalos blogjában bejelentette, hogy 2012-ig a civil szervezetek és a kisebb, független médiák számára ingyenes, nem átadható licencet biztosítanak. Ennek igénybevételéhez azoknak semmit nem kell tenniük. Ezáltal ugyan elkerülték, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetek bírálatának kereszttüzébe kerüljenek, de az orosz kormánytól való eltávolodás szintén nehéz helyzetbe hozza őket, mivel azok az ellenzékieknél tartott házkutatások során már nem hivatkozhatnak majd a Microsoftra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #18
    Jól el kell dugni az adatokat befalazott, vagy jó messzire elpakolt hálózati meghajtókra és NAS motyókra. Mindent szénné kell titkosítani, de még a gépeket is el kell rejteni, aztán valami szuper-olcsó terminál jellegű kis szarokon keresztül használni. És jöhetnek a foglalók ...
  • morden #17
    Van a BSA-ra egy összeesküvés elmélet, miszerint gyűjti a cégek szoftveradatait, majd ezt odaadva az MS-nek célzottan keresik a szofverükkel azokat a cégeket ahol pl linux van meg open office.
  • Narxis #16
    Persze, hogy kilóg, látom, hogy nincs ki a négy kereked. :) Komolyan nem megsérteni akarlak, egyszerűen szerintem nem vagy normális.
  • HADOPILUZER #15
    Kilóg a lóláb !

    [URL=http://itcafe.hu/tema/re_a_microsoft_ingyen_ad_szoftvert_a_civileknek_e/hsz_1-50.html]

    "Ne bízz a görögben, még ha ajándékot hoz is !"[/URL] - Trójai Faló
  • ozric #14
    Azért az oroszok nem annyira gonoszok mint amennyire a cikkben szó van, és a Microsoft sem ártatlan! Nézzük csak meg, mi köze a Microsoft-nak a hatóságokhoz:

    Sokan tévesen szoftverrendõrségnek hívják, amely félreértésre a BSA viselkedése szolgáltat okot, mivel megtévesztõen a szoftverek hitelességét ellenõrzõ hatóság imázsát sugallják.

    Legutóbb a BSA hatezer cégnek írt körlevelet, amelyben röviden vázolja a tevékenységét, és kifejti azt, hogy a szervezet az elmúlt évek során elmélyítette kapcsolatát az Országos Rendõr-fõkapitánysággal, az APEH-hel és a VPOP-val. A cégvezetõket felszólítják arra, hogy töltsenek ki kérdõíveket, ezen kérdõívekben tájékoztassák a BSA-t, hány számítógépük van, azokon milyen szoftverek futnak, és hogy ki a felelõs ezekért. A BSA elnöke még arra is felkéri a címzetteket, hogy alaposan töltsék ki az ûrlapokat, mert azok a cégek, amelyek nem küldik vissza az ûrlapot, rosszul járhatnak. A BSA szerint: "A gyanú árnyéka élesebben vetõdik azokra a cégekre, amelyek nem válaszolnak a levelünkre."

    Forrás: parlament.hu

    A mai napig elvárja a BSA (a Microsoft és a többi IT multi jogi hadserege) hogy az APEH bevallás mintájára már szoftverbevallást is küldözgetni kelljen, pedig még parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozott a BSA "túlhatalmával". Az orosz kormány nem csinált mást, mint erre a jelenségre rájátszik, de mindez nem orosz, hanem Microsoft/BSA találmány! Most meg a sajtó keresztül álszentkednek, hogy a nevüket merik használni ily csúf cselekményekhez! Döbbenet...
  • Narxis #13
    Te beteg vagy BigCigi alias G. Dénes. Kezeltesd magad.
  • HADOPILUZER #12
    A MájKÉMszaft most előadta azt hogy ők milyen jó fiúk és az ellenzéki gójok mostantól ingyen használhatják a trójai Windowsokat. Cserébe persze az Putyin féle KGB-s cionista bolsevikoknak átadják az összes információt a trójai aktiválásával kapcsolatban. (Marha nehéz, elég ha a T. delikvensek felraknak egy Skype-t vagy más zárt forrású trójai kapunyitót, mivel a windowsokba gyárilag zárt kapujú trójai van integrálva, hogy a MájKÉMszaftra ne lehessen rábizonyítani a kémkedést.
  • atomkrumpli #11
    jogállam keretein belül ? a cikkben Oroszországról van szó nem ?
  • bakagaijin #10
    Cikket olvastad? Nem úgy tűnik. Baromira nem érdekli őket mit tároltak rajta, azt valószínű anélkül is tudják. A cél az, hogy ne tudjanak dolgozni, publikálni, mert nincs mivel. Ezek alapvetően non-profit szervezetek, mit pereljenek "elmaradt haszon" miatt?
  • lapaleves #9
    a hivataloknak a jogállam keretein belül vannak jogaik, amikkel élhetnek és élnek is. hány olyat hallottál már, hogy pert nyert az ember a hivatal ellen, mert igazságtalanul került bármilyen hátrányba? egyszerűen elmesélnék hányszor 30 napjuk van neked akár csak válaszolni, aztán behúzott farokkal töltögetnéd a nyomtatványokat kéthetente és azon görcsiznél éjszakánként egyátalán viszont látod-e a gépet valamikor.