Berta Sándor
S a WLAN megszületett
Victor Hayes az idei Wireless Summit nevű rendezvény díszvendége. A szakembernél alkalmasabb személyt aligha találhattak volna a szervezők erre a posztra.
Hayest sokan csak a Wireless LAN atyjának nevezik. A holland kutató nem csak társalapítója volt az IEEE 802.11 szabványosítási munkacsoportnak, hanem 1990 és 2000 között a testület elnöki posztját is betöltötte. "Az FCC 1985. május 24-i döntése egy ajándék volt. A WLAN atyja elnevezést kénytelen vagyok megmosolyogni, mivel a nevem részét képezi a korai WLAN-szabványoknak. Az amerikai felügyelet először engedélyezte olyan technológiák használatát, amelyek a Spread Spectrum fogalomba tartoztak. Ez azt jelenti, hogy az adatokat nem egy meghatározott frekvencián továbbítják, hanem az adó és a vevő is több eltérő frekvenciát használ. Mivel ez az adatátvitel védettséget nyújtott a zavarások és a lehallgatások ellen 1981-ig a katonaság felügyelete alá tartozott" - idézte fel a kezdeteket Victor Hayes.
Az FCC döntése azért volt meglepő, mert egyszerre három frekvenciát is szabaddá tett ipari, kutatási és egészségügyi célokra. Ráadásul a frekvenciák használatát nem korlátozták. A felügyelet csupán azt kötötte ki, hogy az alkalmazott eszközök ismerjék fel, ha egy csatorna foglalt és ugorjanak a következőre, hogy így kerüljék el az interferenciákat. Az Egyesült Államokban a 902 és 928 MHz közötti, valamint a 2,4 és 2,5 GHz közötti frekvenciasávokat szabadították fel.
Az akkori állapotokra jellemző, hogy 1990-ig a 915 MHz-es frekvencia használatára csupán 25 eszköz volt hitelesítve, nagy részük vezeték nélküli telefon volt. A legtöbb cég a WaveLAN-protokollt használta, de az akkori vállalatok zöme napjainkra teljesen eltűnt a piacról. A WaveLAN egyébként nem biztosított nagy adatátviteli sebességet, az elméleti maximum 60 kBit/s volt. Az igazi áttörést az 1990-es esztendő és az Agere bejelentése hozta el. A chipgyártó ugyanis egy olyan készüléket mutatott be, amelynek a maximális adatátviteli sebessége 2 Mbit/s volt. A berendezést Hollandiában fejlesztették ki, az NCR cég helyi részlegénél, ahol Vic Hayes 1974 óta dolgozott technikusként.
"Meggyőződésem volt, hogy a következő lépés a 10 Mbit/s-os adatátviteli sebességhatár elérése lesz" - nyilatkozta Hayes, akit 1990-ben választottak az IEEE munkacsoport elnökévé. Az ambíciózus tervekből azonban egyelőre semmi sem lett. Az IEEE 802.11 szabványt csak 1997-ben fogadták el, de a dolog senkit sem érdekelt. A szakember emlékei szerint több száz újságírónak írtak, de egyikük sem jelentetett meg semmilyen információt. Az ok: senki nem ismerte fel a WLAN jelentőségét.
Az áttörést az IEEE 802.11b szabvány elfogadása hozta meg és csak ekkor vált elérhetővé a 11 Mbit/s-os adatviteli sebesség elérése. A közvéleményben csak 1999-ben tudatosultak az új technológia előnyei, amikor Steve Jobs a MacBooks bemutatóján vezetékek nélkül internetezett. Az Apple bemutatója után megindult a WLAN-chipek tömeggyártása, majd kisvártatva az Intel is támogatni kezdte a fejlesztéseket.
Hayes mosolyogva közölte, hogy a WLAN alapötlete Hedy Lamarr osztrák színésznő nevéhez fűződik, aki az 1940-es években egy ismerős zeneszerzővel fogott össze és egy koncert erejéig 16 lyukkártyával irányított, mechanikus zongorát szinkronizált. Az már csak a sors iróniája, hogy 1942-ben ebből a találmányból született meg a torpedók zavarás elleni védettséget nyújtó távirányító mechanizmusa.
Hayest sokan csak a Wireless LAN atyjának nevezik. A holland kutató nem csak társalapítója volt az IEEE 802.11 szabványosítási munkacsoportnak, hanem 1990 és 2000 között a testület elnöki posztját is betöltötte. "Az FCC 1985. május 24-i döntése egy ajándék volt. A WLAN atyja elnevezést kénytelen vagyok megmosolyogni, mivel a nevem részét képezi a korai WLAN-szabványoknak. Az amerikai felügyelet először engedélyezte olyan technológiák használatát, amelyek a Spread Spectrum fogalomba tartoztak. Ez azt jelenti, hogy az adatokat nem egy meghatározott frekvencián továbbítják, hanem az adó és a vevő is több eltérő frekvenciát használ. Mivel ez az adatátvitel védettséget nyújtott a zavarások és a lehallgatások ellen 1981-ig a katonaság felügyelete alá tartozott" - idézte fel a kezdeteket Victor Hayes.
Az FCC döntése azért volt meglepő, mert egyszerre három frekvenciát is szabaddá tett ipari, kutatási és egészségügyi célokra. Ráadásul a frekvenciák használatát nem korlátozták. A felügyelet csupán azt kötötte ki, hogy az alkalmazott eszközök ismerjék fel, ha egy csatorna foglalt és ugorjanak a következőre, hogy így kerüljék el az interferenciákat. Az Egyesült Államokban a 902 és 928 MHz közötti, valamint a 2,4 és 2,5 GHz közötti frekvenciasávokat szabadították fel.
Az akkori állapotokra jellemző, hogy 1990-ig a 915 MHz-es frekvencia használatára csupán 25 eszköz volt hitelesítve, nagy részük vezeték nélküli telefon volt. A legtöbb cég a WaveLAN-protokollt használta, de az akkori vállalatok zöme napjainkra teljesen eltűnt a piacról. A WaveLAN egyébként nem biztosított nagy adatátviteli sebességet, az elméleti maximum 60 kBit/s volt. Az igazi áttörést az 1990-es esztendő és az Agere bejelentése hozta el. A chipgyártó ugyanis egy olyan készüléket mutatott be, amelynek a maximális adatátviteli sebessége 2 Mbit/s volt. A berendezést Hollandiában fejlesztették ki, az NCR cég helyi részlegénél, ahol Vic Hayes 1974 óta dolgozott technikusként.
"Meggyőződésem volt, hogy a következő lépés a 10 Mbit/s-os adatátviteli sebességhatár elérése lesz" - nyilatkozta Hayes, akit 1990-ben választottak az IEEE munkacsoport elnökévé. Az ambíciózus tervekből azonban egyelőre semmi sem lett. Az IEEE 802.11 szabványt csak 1997-ben fogadták el, de a dolog senkit sem érdekelt. A szakember emlékei szerint több száz újságírónak írtak, de egyikük sem jelentetett meg semmilyen információt. Az ok: senki nem ismerte fel a WLAN jelentőségét.
Az áttörést az IEEE 802.11b szabvány elfogadása hozta meg és csak ekkor vált elérhetővé a 11 Mbit/s-os adatviteli sebesség elérése. A közvéleményben csak 1999-ben tudatosultak az új technológia előnyei, amikor Steve Jobs a MacBooks bemutatóján vezetékek nélkül internetezett. Az Apple bemutatója után megindult a WLAN-chipek tömeggyártása, majd kisvártatva az Intel is támogatni kezdte a fejlesztéseket.
Hayes mosolyogva közölte, hogy a WLAN alapötlete Hedy Lamarr osztrák színésznő nevéhez fűződik, aki az 1940-es években egy ismerős zeneszerzővel fogott össze és egy koncert erejéig 16 lyukkártyával irányított, mechanikus zongorát szinkronizált. Az már csak a sors iróniája, hogy 1942-ben ebből a találmányból született meg a torpedók zavarás elleni védettséget nyújtó távirányító mechanizmusa.