Berta Sándor
ALOHANET, avagy 40 éves a vezeték nélküli internet
A WLAN, a WiFi és más vezeték nélküli adatátviteli technológiák árnyékában mindenképpen meg kell emlékezni az első vezeték nélküli hálózatról, mely a Hawaii Egyetemet kötötte össze más intézményekkel.
Norman Abramson 1970-ben hozta nyilvánosságra azt a dokumentumot, amelyben egy csomagalapú vezeték nélküli hálózat működését írta le. Az ALOHANET nevű rendszer segítségével képes volt összekötni a Hawaii Egyetem központi számítógépét más intézmények számítógépeivel. Ezzel a bejelentéssel egy olyan folyamatot indított el, ami napjainkban fénykorát éli és ami még közel sem érte el a fejlődése csúcspontját.
Az érdemi fejlesztés 1968 szeptemberében kezdődött. A projekt azután vált igazán érdekessé, hogy Bob Taylor, aki 1969-ig az ARPA Information Processing Techniques Office (IPTO) részlegét vezette, a távozása előtt engedélyezte egy vezeték nélküli hálózat felépítését. Az ALOHANET eredetileg kutatórendszernek épült, aminek a Hawaii Egyetem Oahu-, Kauai-, Maui- és Hawaii-szigeteken lévő intézményeit kellett összekötnie az UHF-sávban. A cél az volt, hogy a különböző intézetek számítógépeiről egyszerre be lehessen jelentkezni a központi IBM 360/65-ös számítógépbe. Így jött létre a csillag alakú hálózati infrastruktúra, aminek a honolului campus volt a középső eleme.
A rendszer két 100 KHz-es csatornával gazdálkodhatott, a terminálok adatátviteli sebessége elérte a 9600 Bit/s-ot. Amennyiben hiba történt az adatátvitel során, akkor a rendszer egészen addig véletlenszerűen újraküldte az egyes csomagokat, amíg azok rendben meg nem érkeztek a címzett számítógépére. Routerként egy HP2115A típusú számítógép szolgált, a készülék neve Menehune lett, ami Abramson szerint egyike a hawaii legendákban előforduló lényeknek. A terminál és a kliensek összekötésére RS232-es portokat használtak, a Menehune leginkább az ARPANET-nél használt Interface Message Processor-ra (IMP) hasonlított.
Egy IMP akkora volt, mint egy hűtőszekrény és 1969-es építésekor potom 150 000 dollárba került, karbantartási költségekkel együtt. Összehasonlításul: egy Cadillac Eldorado 1969 ára 6700 dollár volt. Az ALOHANET-nél a kezdetekkor nem volt adatszinkronizáció, ez csak később, 1972-ben valósult meg. Ennek az eljárásnak a segítségével minimalizálni lehetett az adatcsomagok összeütközésének kockázatát és a kétszeresére lehetett növelni a hálózat adatátviteli képességét. Ez a módszer később slotted ALOHA néven vált ismertté.
Abramson és kollégái szerencséjére Taylor utódja, Roberts nem csak ötletekkel, hanem pénzzel is támogatta a projektet. A szakember 1972-ben kereste fel Robertset a washingtoni irodájában és különböző dolgokról beszélgettek. Ambramson észrevett egy táblát, amin az ARPANET műholdas rendszerekkel való kibővítése, illetve az ebbe a programba bevonandó intézetek neve szerepelt. Amikor Robertsnek ki kellett mennie valamiért a szobából, a szakember odalépett a táblához és felírta a listára a Hawaii Egyetem nevét. Később folytatódott a beszélgetés és Abramson az egész ügyet elfelejtette.
Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor 1972 december elején telefonon keresték és arra kérték, hogy jelöljön ki egy szobát, ahová az IMP-t elhelyezhetik. 1972. december 17-én meg is érkeztek a munkások és felszerelték a berendezést, így az ALOHANET bekapcsolódhatott az ARPANET munkájába. "Az ALOHANET volt az első kereskedelmi műholdas összeköttetés, amelynél egyetlen csatornán 56 KBps-os sebességgel továbbítottak adatokat" - emlékezett vissza az úttörő.
1973-ban az ALOHANET a NASA Ames Kutatóközpontjával, az Alaszkai Egyetemmel, a Sydney Egyetemmel és két japán egyetemmel közösen az ATS-1 műhold segítségével létrehozta a PACNET kutatási hálózatot. Az adatátviteli sebessége 9600 Bit/s volt A rendszer öröksége ma is tovább él minden számítógépben, mivel az akkor kidolgozott eljárások nem Abramson, hanem Robert Metcalfe nevéhez fűződnek, aki a világon elsőként megértette, hogy mi a különbség a teljesítmény- és a csomagalapú adatátvitelre épülő hálózatok között. Metcalfe később felhasználta Hawaion szerzett tapasztalatait és 1973-ban megalkotta a a saját rendszerét, amit Ethernetnek nevezett el.
Norman Abramson 1970-ben hozta nyilvánosságra azt a dokumentumot, amelyben egy csomagalapú vezeték nélküli hálózat működését írta le. Az ALOHANET nevű rendszer segítségével képes volt összekötni a Hawaii Egyetem központi számítógépét más intézmények számítógépeivel. Ezzel a bejelentéssel egy olyan folyamatot indított el, ami napjainkban fénykorát éli és ami még közel sem érte el a fejlődése csúcspontját.Az érdemi fejlesztés 1968 szeptemberében kezdődött. A projekt azután vált igazán érdekessé, hogy Bob Taylor, aki 1969-ig az ARPA Information Processing Techniques Office (IPTO) részlegét vezette, a távozása előtt engedélyezte egy vezeték nélküli hálózat felépítését. Az ALOHANET eredetileg kutatórendszernek épült, aminek a Hawaii Egyetem Oahu-, Kauai-, Maui- és Hawaii-szigeteken lévő intézményeit kellett összekötnie az UHF-sávban. A cél az volt, hogy a különböző intézetek számítógépeiről egyszerre be lehessen jelentkezni a központi IBM 360/65-ös számítógépbe. Így jött létre a csillag alakú hálózati infrastruktúra, aminek a honolului campus volt a középső eleme.
A rendszer két 100 KHz-es csatornával gazdálkodhatott, a terminálok adatátviteli sebessége elérte a 9600 Bit/s-ot. Amennyiben hiba történt az adatátvitel során, akkor a rendszer egészen addig véletlenszerűen újraküldte az egyes csomagokat, amíg azok rendben meg nem érkeztek a címzett számítógépére. Routerként egy HP2115A típusú számítógép szolgált, a készülék neve Menehune lett, ami Abramson szerint egyike a hawaii legendákban előforduló lényeknek. A terminál és a kliensek összekötésére RS232-es portokat használtak, a Menehune leginkább az ARPANET-nél használt Interface Message Processor-ra (IMP) hasonlított.
Egy IMP akkora volt, mint egy hűtőszekrény és 1969-es építésekor potom 150 000 dollárba került, karbantartási költségekkel együtt. Összehasonlításul: egy Cadillac Eldorado 1969 ára 6700 dollár volt. Az ALOHANET-nél a kezdetekkor nem volt adatszinkronizáció, ez csak később, 1972-ben valósult meg. Ennek az eljárásnak a segítségével minimalizálni lehetett az adatcsomagok összeütközésének kockázatát és a kétszeresére lehetett növelni a hálózat adatátviteli képességét. Ez a módszer később slotted ALOHA néven vált ismertté.
Abramson és kollégái szerencséjére Taylor utódja, Roberts nem csak ötletekkel, hanem pénzzel is támogatta a projektet. A szakember 1972-ben kereste fel Robertset a washingtoni irodájában és különböző dolgokról beszélgettek. Ambramson észrevett egy táblát, amin az ARPANET műholdas rendszerekkel való kibővítése, illetve az ebbe a programba bevonandó intézetek neve szerepelt. Amikor Robertsnek ki kellett mennie valamiért a szobából, a szakember odalépett a táblához és felírta a listára a Hawaii Egyetem nevét. Később folytatódott a beszélgetés és Abramson az egész ügyet elfelejtette.
Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor 1972 december elején telefonon keresték és arra kérték, hogy jelöljön ki egy szobát, ahová az IMP-t elhelyezhetik. 1972. december 17-én meg is érkeztek a munkások és felszerelték a berendezést, így az ALOHANET bekapcsolódhatott az ARPANET munkájába. "Az ALOHANET volt az első kereskedelmi műholdas összeköttetés, amelynél egyetlen csatornán 56 KBps-os sebességgel továbbítottak adatokat" - emlékezett vissza az úttörő.
1973-ban az ALOHANET a NASA Ames Kutatóközpontjával, az Alaszkai Egyetemmel, a Sydney Egyetemmel és két japán egyetemmel közösen az ATS-1 műhold segítségével létrehozta a PACNET kutatási hálózatot. Az adatátviteli sebessége 9600 Bit/s volt A rendszer öröksége ma is tovább él minden számítógépben, mivel az akkor kidolgozott eljárások nem Abramson, hanem Robert Metcalfe nevéhez fűződnek, aki a világon elsőként megértette, hogy mi a különbség a teljesítmény- és a csomagalapú adatátvitelre épülő hálózatok között. Metcalfe később felhasználta Hawaion szerzett tapasztalatait és 1973-ban megalkotta a a saját rendszerét, amit Ethernetnek nevezett el.