Berta Sándor

Amerikai szövetségi államok a Google ellen

A Street View szolgáltatás miatt az USA szövetségi államainak több, mint a fele kezdeményezhet vizsgálatot a webes óriáscég ellen.

A Google szolgáltatása eddig elsősorban Európában váltott ki nagy vitát. Az elmúlt hónapokban azonban megváltozott a helyzet, amit jól mutat, hogy a nemrég tartott előzetes megbeszéléseken több, mint 30 amerikai szövetségi állam képviselői vettek részt. A szakemberek úgy vélték, hogy a Google a túlzott adatgyűjtésével megsértette a helyi törvényeket. Több szövetségi állam képviselői is jelezték, hogy közösen akarják kideríteni: a nyilvános WLAN-hálózatokban végzett adatgyűjtésekkel a vállalat megsértette-e és ha igen, milyen mértékben az amerikai jogszabályokat. Emellett a jogászok el akarják érni azt is, hogy ilyesmi a jövőben semmiképpen se fordulhasson újra elő.

Richard Blumenthal connecticuti főügyész azzal vádolta meg a webes céget, hogy "nyugtalanító módon behatolt az emberek magánéletébe". A konszern mindezt azzal követte el, hogy kamerázó autói nem csak az utcákat fényképezték le, hanem a titkosítatlan WLAN-hálózatokból is számos információt "halásztak ki", ráadásul ezeket még el is tárolták. Az adatok között lehetnek honlapokhoz tartozó jelszavak és akár bankkártyaszámok is. "A Google-nek ki kell teríteni a lapjait. Ugyan készek együttműködni, de az eddigi állásfoglalásaikkal több kérdést vetettek fel, mint amennyit megválaszoltak" - szögezte le Blumenthal. A connecticuti főügyész mindenesetre bízik abban, hogy a vizsgálatokban a szövetségi államok többsége részt vesz majd.

Blumenthal mindenesetre semmit sem bízott a véletlenre, már korábban elküldte a Google vezetőinek azokat a kérdéseket, amelyekre mindenképpen választ akar kapni. A kérdések között szerepel például, hogy a vállalat kiértékelte-e az összegyűjtött adatokat és ha igen, milyen célból tette mindezt? A főügyész továbbá tudni szeretné, hogy a Google miért hatolt be a titkosítatlan és az üzleti célú WLAN-hálózatokba, mikor a Street View projekt a városok utcáinak lefotózásáról szól. Legutóbb egyébként éppen a francia informatikai és szabadságjogok országos bizottságának (CNIL) jelentéséből derült ki, hogy a Google autói a WiFi-rendszerekből jelszavakat is gyűjtöttek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kornan #13
    Jah lehet el kellett volna, csk átfutottam, gondoltam ezt már olvastam ,de csak egy hasonlót ezek szerint.

    A lényeg ugyanaz. Fejős tehénként akarja használni mindenki a céget.

  • TreDoR #12
    Jah, semmi "rosszat" nem tettek, azért megy mindenki nekik.
  • Penge4 #11
    Ez csak azt bizonyítja, hogy
    1: A Google-t nem kedvelem, de most semmi rosszat nem tettek.
    2: Az emberek akik nem képesek WPA/WPA2-vel titkosítani a WLAN-jukat egyedül azért nem tiltanám el minden kőbaltánál bonyolultabb eszközök használatától, mert a hülyeségük által nekünk is van ingyen WiFi.
  • TreDoR #10
    Úgy, hogy van bizonyíték...

    http://www.sg.hu/cikkek/75210/e_mail_jelszavakat_is_gyujtottek_a_google_autoi
  • endi123 #9
    De hogyan lehet valakit perbe fogni ugy hogy nincs is ellene bizonyiték. Sot csak találgatnak, hogy lehet ezt meg azt tette.

    Különben meg hogyan sérti az súlyosan az emberi jogokat hogy feljegyzik a wlan adatait. Egyeseknek a routere adatai jelentik a "magánéletet" ?

    Tényleg ez a legfontosabb dolga a megválasztott politikusoknak? Erre szép lesz emlékezni nyugdijas korukban.
  • sathinel #8
    Ha az veszélyes amit csinálnak akkor ha valaki nagyon akarja meg tudja csinálni ugyanígy. A különbség hogy itt egy cég csinálja és ő lessz a mumus azonnal akármit csinál.

    http://www.youtube.com/watch?v=4pEDDysCqyw
    Az igazság az androidról. Érdemes odafigyelni kb ugyanilyen gondok vannak azzal is amit csinál. Nem a hálózatok védelme a gyenge, hanem az a köcsög aki csak úgy feltérképezi. egyébként hackereket láttam backtrack linux-al elmenteni minden ilyen címet és még meg is nézték mennyire van van védve. Nem nagy cucc magadnak is megcsinálhatod.
  • Bren X #7
    nem
  • Skynet85 #6
    Ámen
  • Inka #5
    "Legjobb cég"
    Ments meg uram minket a fanatikusoktól...
  • TreDoR #4
    Miért? A 4. mondatig eljutottak