Berta Sándor

Újabb vitatott Google-szolgáltatás

A Google Maps térképoldalt használók egy apró, de fontos változást fedezhettek fel. Számos olyan fotó érhető el a Google Maps keretében, amelyeknél nem takarták ki sem az emberek arcát, sem pedig az utcákon látható járművek rendszámát. A Google igyekszik a Street Viewra vonatkozó korlátozásokat megkerülni? Vagy mégsem erről van szó?

"Ez a szolgáltatás kizárólag a felhasználók által készített tartalmakat használja" - nyilatkozta Lena Wagner, a Google munkatársa. Kiderült, hogy a fotók a panoramio.com nevű oldalról származnak és azokat nem a Google Street View kamerázó autóival készítették. Ugyan a panoramio.com hosszú ideje a céghez tartozik, viszont újdonság, hogy az oda felkerülő felvételek immár a Google Térkép szolgáltatásának keretében is elérhetők.

Lena Wagner elmondta, hogy az új funkciót a Street View kiegészítésének szánták és a Google blogjában Dennis Tell, a vállalat zürichi szoftverfejlesztőjének bejegyzése szerint az egész világon elérhető.


Az új szolgáltatás miatt a cég ismét a kritikák kereszttüzébe kerülhet, hiszen a Street View esetében is pont az volt a probléma, hogy az autók rendszámai és a járókelők arcai felismerhetők voltak. Az adatvédők ezúttal sem vártak sokat a kritikájukkal. Thilo Weichert schleswig-holsteini adatvédelmi biztos úgy nyilatkozott, hogy a lefotózott személyek számára ezeknek a fotóknak a megjelentetése még rosszabb, mintha a Street View keretében kerültek volna fel az internetre. Ebben az esetben ugyanis minden egyes képet meg kellene vizsgálni, hogy történt személyiségi jogsértés vagy sem. Weichert azt gyanítja, hogy a Google a Panoramio.com-ot faltörő kosnak szánja és a vállalat alighanem úgy véli: ha ezt elfogadják például a németek, akkor a Street View-kritikák is elhalkulnak majd.

A Street View Európában jelenleg már Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és Dániában is elérhető, míg Portugália, Csehország, Norvégia, Svédország és Finnország esetében még nem minden utcáról készült felvétel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bren X #19
    Minap néztem az Amcsi motorokat. Asszem a Siemensnek készítettek egy elektro-choppert. Ezerszer elmondták, hogy a Siemensnek lesz. A motoron kitakarták a cég logóját a bemutatón a háttéren és a zászlókon meg nem....HAHAHAHA
    Remélem erről a kitakarós hülyeségről előbb vagy utóbb leszoknak.
  • BlueGold #18
    BA-ROM-ok a Google-val veszekednek, hogy ne csináljon Magyarországon "Street-View'-et közbe a Románok, meg simán lefilmezték itt a román Street-View. A Google Earth-ban már évek óta bent vannak a panoramio.com -os linkek, eddig miért nem zavarta az adatvédelmi bitosokat? Ez bizony az éberség sulyos hiánya
  • Tetsuo #17
    Dokumentumfilm es hiradas MÉG elvileg engedelymentes. Kulon szabalyok vonatkoznak ra, ellenben egy tvmusor, film, reklam, klip, stb.. az kemenyen engedelykoteles. Minden szereplotol irasos beleegyezes kell.
    Magancelra keszult pl turistakepekre es muveszi celbol keszitett fotokra megintcsak kulon szabaly ervenyes. Ugy tudom, hogy tomegjelenetnel siman benne lehet minden, ill ha nem egy egy ember a szereplo, akkor nem kell kitakarni semmit.
    Bar pl. Anglia teljesen be van kamerazva, a buszokon is van 4-5 kamera, a fotosokat megis cseszegetik a rendorok.. a Google autoit viszont ok engedtek be legeloszor, hiszen Anglia az USA legnagyobb csicskaja.
  • Tetsuo #16
    Jol tettek. Ugyanis ezek a lepesek nem a szolgaltatas ellen iranyulnak, hanem a Google ellen.
  • Tetsuo #15
    Masok az 1984 disztopiajat tartjak jovokepnek..
  • sedward #14
    Penge4: Minden alkalommal kérjük, hogy ikszeljék be, hogy nem tehető közzé meg hasonlók, de attól még jönnek a hívások a különböző telefonokra:)

    Másik dolog: képek készülnek, felkerülnek a panoramióra vagy a picasara, én fölteszem és nem fogok senkit sem leradírozni, ugyanígy én is kismillió képen biztos rajta vagyok... Ha zavart volna biztos szóltam volna, hogy ne kamerázzanak... Egy csomó ember szerepel a TV hiradóban is, azok sem járultak hozzá, sokkal többen látják és senki sem tiltakozik... Sőt, sokszor a hiradóban látszik, hogy tiltakozik és mégis leadják. Ez hogy fér meg egymással a "jogvédők" szemében? Jobb lenne, ha a kismillió tolvajjal foglalkoznának és a rendes ember jogait védenék, ne az legyen, hogy 20 ezer forint alatt a lopás nem lopás...
  • archelf #13
    Maps-ban is bent van már vagy 1000 éve...

    AE
  • Penge4 #12
    1: Rendszámot és bármilyen azonosításra alkalmas információt kötelességük kikockázni! Ellenkező esetben feljelentheted őket.
    2: Hivatalosan úgy kéne eljárni, hogy jelzik, ha utcakép készül és aki nem akar rajta lenni az elmegy. Lehet viccelődni az 50 évvel ezelőtti helyzeten, de akkor nem volt kamera, mobiltelefon meg minden szar és nem tolták az ember pofájába úton útfélen.

    Ha azt akarnám, hogy kamerákat toljanak a pofámba és a segglyukamba is a vakuk villogjanak, akkor elmentem volna celebnek és jóval többet keresnék ingyenéléssel. De ha nem akarom, akkor fogadják el és ne kamerázzanak az engedélyem nélkül. Van elég ember, akit kamerázhatnak és még örül is neki, olyan is van, aki még a pöcsét is körülmetélné premier planban, hogy "híres legyen".

    sedward: El kell keserítselek, azzal, hogy az előfizetés megkezdésekor nem kérted külön, hogy titkos legyen a számod hivatalosan beleegyeztél, hogy a marketingeseknek szórják.

    Na például az ilyenek is durvák. Milyen alapon van az, hogy nekem kell tiltanom, elrejtenem, titkosítanom, meg minden azért, hogy ne másszanak bele a magánéletembe???
  • sedward #11
    Így van, örülni kéne, hogy nem kell elmenni a panoramio weboldalára, hanem egyből benne van a mapsben. A Google-earth-ben meg már nagyon régóta benne van. Bunkó adatvédők, inkább attól védjetek meg, hogy minden nap hívnak marketingesek olyan számokon amiknek nem engedélyeztük a közzétételét.
  • mad mind #10
    Barmok, nehogy már mindenkitől kérjek engedélyt, amikor egy zsúfolt utcaképet fényképezek.