Berta Sándor

Street View-botrány - megszólalt Eric Scmidt és Larry Page

A múlt héten komoly bírálatok érték a Google-t, miután kiderült, hogy a városok utcáit feltérképező autói egyúttal a WLAN-hálózatok adatait is összegyűjtötték. A támadásokra a cég két vezetője reagált.

Eric Schmidt, a Google vezetője és Larry Page, a vállalat egyik alapítója a cég londoni konferenciáján válaszolt a érdésekre. "Nem hinném, hogy válságban vagyunk. Azt értjük, hogy egy nagyon komoly dologról van szó és természetesen aggódunk a Google jó híréért. Azonban az okozott kár mértéke a döntő. Az egész ügy úgy történhetett meg, hogy mindegyik Street View-autóban volt egy szoftver, amely részben feljegyezte a jelszóval nem védett WLAN-hálózatok adatforgalmát. Ez a gyakorlat ellentmond a cégpolitikánknak, éppen ezért állítottuk le a járműveket és ezzel együtt az adatgyűjtést, a meglévő információkat pedig biztonságban elmentettük." "Ugyanakkor rendkívül valószínűtlen, hogy az adatokból bármit ki lehetne olvasni. Az egész ügyet azért hoztuk nyilvánosságra, mert úgy véljük: jobb igazat mondani. Nem szeretném viszont, ha a mérnökeink bűnbakokká válnának. Ők dolgoznak a vállalatunkért és mi, a menedzsment viseljük a felelősséget. Arról, hogy a vétkeseket eltávolítottuk-e a társaságtól jogi okokból nem szeretnék beszélni. Elégedjenek meg annyival, hogy annyit mondok: nagy figyelmet fordítunk a történtekre" - jelentette ki Eric Schmidt.

A kérdésre válaszul, hogy mi történik az összegyűjtött adatokkal, Larry Page csak annyit közölt, hogy olyan gyorsan, ahogyan lehetséges, törölni fogják őket. Schmidt azonban ekkor közbevágott és leszögezte: "Nem fogjuk törölni az adatokat, ha csak nem szólítanak fel rá minket. Ezt a döntést minden érintett országban a felügyeleti hatóságoknak kell meghozniuk. Nem tudom, hogy Németországban beperelnek-e bennünket, de remélem, hogy erre nem kerül sor. Ugyanis nem történt kár. Vagy valakinek kárt okoztunk? Nevezzen meg egyetlen személyt, akinek igen!"


"A célunk a párbeszéd erősítése. A német Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) munkatársai nemrég - egy félreértés miatt - óva intették a felhasználókat a Chrome használatától. Németországba utaztunk és tisztáztuk a dolgot. Ez pozitívan hatott" - jegyezte meg Larry Page.

A Street View-vita és a Facebook profilbeállításai kapcsán joggal merül fel a kérdés, hogy az adatvédelem nem számít-e valamilyen kihalófélben lévő állatfajnak? Nos, Eric Schmidt szerint a társadalom még nem döntötte el, hogy mi az, ami belefér a digitális magánszférába és mi az, ami már nem. Minden egyes kormány definiálja akarja ezt a dolgot. A Google nem akar a jelenleginél hangosabban részt venni ebben a vitában, mivel félő, hogy abban a pillanatban az a bírálat érné őket, hogy befolyásolni, irányítani akarják a vitát. A lényeg az, hogy mit akarnak az emberek és nem az, hogy mit szeretne a Google. Ez világosan kiderült a Street View kapcsán is. Schmidt biztos volt abban, hogy amint az adatvédelmi viták lezárulnak, a felhasználók meg fogják szeretni a szolgáltatást.

Időközben Németországban ügyészségi vizsgálat indult a Google ellen, a brit Information Commissioner's Office pedig felszólította konszernt az összegyűjtött adatok megsemmisítésére. Emellett a spanyol Agencia Española de Protección de Datos (AEPD) adatvédelmi hivatal is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy történt-e adatvédelmi jogsértés, míg az olasz adatvédelmi hivatal bejelentette, hogy megvizsgálja a Google adatgyűjtésének jogszerűségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • isti84 #34
    Köszöntem.
  • Indira Ganji #33
    Te szakzseni, akkor most felhomályosítalak, hogy rohadtul nincsen igazad és foggalmad sincs mi az a raw 802.11x packet.

    A sniffelés pedig a már rácsatlakozott hálózaton alkalmazott TCP/IP forgalom folyamatos monitorozását jelenti.

    Itt nem csatlakoztak sehova, hanem egy monitor módban működő (értsd: Read-Only módban üzemelő) hálókártyával járták a várost, megállás és szarakodás NÉLKÜL, pontosan azért, hogy a lehető legtöbb nyílt hálózat broadcast SSIDjét és a nyílt mivoltát később a térképre tűzhessék. A raw packetek között természetesen TCP/IP és egyéb felsőbbrendű layerek által hurcolt adat is átfigyelt, de ezek nem folyamatos TCP/IP streamek, hanem töredékek. Már csak azért is, mert a kocsi közben folyamatosan haladt, tehát gyakorlatilag, egy értelmes cset beszélgetést sem tudtak volna rendesen lekepcsörölni te észlény ! Még ha akartak volna sem !
  • Indira Ganji #32
    "amikor rákapcsolódnak egy nyílt hálózatra gy.k. engedély nélkül már bűncselekményt követnek el"

    Ez azért nem ilyen egyszerű. A piacon kapható és fellelhető WLAN-nal kapcsolatos hardveres és szoftveres megoldások közül, sok van, ami az alapbeállítás szerint kapcsolódik, bármely nyílt WLAN hotspothoz.

    A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy Pistike belövi a Windows Wireless Zero Configuration Service-t és amikor már unja, hogy keresgetni kell, meg olyan dolgokat konfigurálni amikhez segg hülye, fogja és bonyomja a "Csatlakozás bármely infrastruktúrához" című taktust , amivel gyak. a legelső, legerősebb hotspothoz (pl.: a szomszédjához) csatlakozik. Ott van a saját rútere is ugyan, de valamiért , valami techinka ördögéért mégsem arra, hanem a szomszédéra csatlakozik a rúter...

    [b]Namármost amíg nem hoznak be olyan törvényt, hogy a személyi számítógépeket, csak és kizárólag a szükséges tanulmány, és vizsgák után a megfelelő papírokkal és végzettséggel lehet vásárolni, illetve üzembe helyezni, addig ne is álmodjanak arról hogy a nem létező törvény keze , vélt paragrafusokban majd lesújt bárkire is ...
  • Komolytalan #31
    De itt nem SSID gyűjtésről volt szó. Itt arról volt szó, hogy konkrétan rá is kapcsolódtak a nyitott hálózatokra, és az ottani adatforgalmat sniffelték. Az igazi gáz az, hogy ha ezt megtették, akkor simán megtehettek többet is, mert etika, az nem tartotta őket vissza. Pl szétnéztek van-e windows network, esetleg azon belül workgroup csoport, vannak-e megosztott meghajtók, ilyesmi... Ki tudja mi érdekeset lehet ott találni.
    Lehet hogy az illető éppen egy étteremben nézett rá a céges gépére, ami általában tűzfal mögött van, így a megosztások nincsenek agyon védve. Google meg arra járt, 1 kis adat-szipka, jé, nézzük csak milyen lesz az új BMW. Ha ezért nem ítélik el őket, akkor a következő az lesz hogy a nyílt hotspotok mellé telepítenek sniffer gépeket, vagy egyszerűen ők csinálnak nyílt hotspotokat, hogy információt lopjanak.
  • Komolytalan #30
    Leírom még1x, de többször már nem fogom. A free wifit nem csak a hálózat gazdája használja, hanem bárki, aki rákapcsolódik. Eddig biztosak lehettünk abban, hogy ha valaki ilyenkor ellopja az adatainkat és felhasználja, azt megb.sza a bíróság. Most a google precedenst akar teremteni arra, hogy ez nem így van.
    Ha nyitva hagyom a kaput, az nem jelenti azt, hogy:
    1. be lehet rajta jönni
    2. el lehet vinni bármit az udvaromról.
    Ilyen egyszerű. Amit a google elkövetett az szimpla bűncselekmény, nem kell mosdatni.
  • isti84 #29
    Nem vagyok egy hálózati eszközökkel bánni tudó zseni, de hadd kérdezzem már meg, hogy a rengeteg SSID-ből és az adatforgalomból, mi a hétkórságot tud bárki is megállapítani esetlegesen arról, hogy nekem mi a számlaszámom, mik a jelszavaim stb.

    Tapasztalatom szerint az átlag felhasználónak lövése sincs arról, hogy mi a router-beállítás, momentán a hatókörömben van 2db LinkSys, 1db D-Link, 1db WifiTV, 1db nelkopdanetembaszki SSID-vel rendelkező wifi van.Ezzel mennyi gonosz dolgot lehet csinálni el sem tudom képzelni. Ezekből csak a D-Link router nem védett.
  • MrImy #28
    Érdekes, hogy Németországban most születik jogszabály arra vonatkozóan, hogy büntethetőek legyenek azok az emberek akik WLAN hálózatukat nem védik kellő biztonsággal.
    Gondolom nem hozzák nyilvánosságra, ha az államok kapnak pár szeletet az adat-tortából.
  • jamborl #27
    en is nap mint nap hasznalom es nagyon jok a szolgaltatasaik, es neha lopom a szomszed netjet is
  • jamborl #26
    ez ulonoskeppen nem az "egyszeru" felhasznalot erinti szerintem, a mi adatainkbol semmit sem akarnak, de azert jo hogy megvan.
    a mai vilagban az informacio = hatalom.
    es a google minel tobb informacio birtokaban van ezert egyre no a hatalma is.
    az hogy egyre szemtelenebbul csinalja is ezt bizonyitja.

    ha valakinek szuksege lenen nemi informaciora egy bizonyos emberrol, legyen az bunozo, vagy koztisztviselo, vagy barki, nem egyszerubb ha csak megkeri a google-t hogy adjon ki infot rola, vagy mit tud mondani.
    a google meg kiadja lehet, persze nem nekem, hanem inkabb azoknak akik a torveny folott allnak, a megfelelo ellenjuttatasert.

    ilyen profi cegek semmit sem tesznek hiaba, es belerohognek mindenki szemebe, mert megtehetik.
  • JMáté #25
    Én még mindig jobban bízok a google-ben mint mondjuk a szomszédomban.