Berta Sándor

Tábla-PC-t tervez a Blackberry és a Samsung is

Újít a Research in Motion (RIM) és a dél-koreai óriáscég is, így újabb riválisokkal kell majd megküzdenie az iPadnek.

A Blackberry készülékek gyártója megirigyelte az Apple sikereit és a The Wall Street Journal információi szerint a közeljövőben egy tábla-PC-t akar piacra dobni. A RIM alig néhány hónappal ezelőtt jelentette be a Blackberry OS 6-os verzióját, amely elsősorban a multimédiás képességeit és az érintőképernyők javított támogatását tekintve emelkedik ki a többi mobil operációs rendszer közül. A cél egyértelmű volt: a cég szeretné visszaszerezni a korábban elveszített piaci pozícióit. Ugyan az Egyesült Államokban a Blackberry okostelefonok piaci részesedése még mindig 35 százalék és ezzel az első helyen állnak, azonban az iPhone már 28 százalékos piaci részesedést szerzett és az Androidra épülő eszközöket sem szabad leírni.

Az új Blackberry-Padről alig néhány részlet szivárgott ki. Az új modellnek nem lesz beépített UMTS-modulja, így az internetkapcsolat egy Blackberrynek köszönhetően épül majd fel. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy nincs szükség egy újabb SIM-kártyára. Az egyelőre még kérdéses, hogy WLAN-modult szerel-e a készülékbe a RIM.


Jóval több a konkrétum a Samsung leendő tábla-PC-jével kapcsolatban. Az eszköz a Galaxy okostelefonok felturbózott változata lesz, a neve is erre utal: Galaxy Tab. A termék egy 7 collos Super-AMOLED kijelzőt, egy 1,2 GHz órajelű Samsung A8 chipet és 16 gigabájt beépített flashmemóriát fog kapni. Ezt MicroSD memóriakártyák segítségével 48 gigabájtra lehet majd bővíteni. A mindössze 370 grammos eszköz operációs rendszere a Google Android 2.2-es verziója lesz.

A Samsung előreláthatóan már augusztus végén piacra fogja dobni az első Galaxy Tab készülékeket. Mindez azt is jelenti, hogy a szeptember elején rendezendő Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítás (IFA) kiváló alkalmat biztosítana az új tábla-PC bemutatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #81
    Szerintem az emberek jó része így vásárol, és akkor mindegy hogy blackberry, msi wind vagy ipad... ha arra van szüksége megveszi... neked egy msi wind a praktikus, hasznos, másnak egy ipad vagy éppen majd egy ilyen blackberry lesz... szóval lehet hogy szerinted szar a tábla, de szerintem meg hasznos, most ezért leszólni a másikat, és kijelenteni hogy mindenki hülye trendiskedő aki ilyet vesz szintén ostobaság...
  • willcox #80
    Kezeltesd magad. Továbbra is szövegértelmezési gondjaid vannak.
  • Tikal #79
    :)
  • narumon #78
    Nebassz. Ezt ott lent nem te írtad? Szerintem de. Sőt ezt is te írtad, hogy teljesebb legyen a kép:

    "Értelmetlen dolgot nem veszek. Persze, ha valaki azt hiszi, hogy kevesebb lesz, ha nem trendiskedik, az csak vásároljon nyakrafőre mindenfajta baromságot, engem nem zavar"

    Ha ez nem az ami, akkor inkább neked vannak fogalmazási problémáid.
  • willcox #77
    Ne csúsztass, és ne állíts olyat, amit nem írtam. Erős szövegértelmezési gondokkal küzdesz.
  • narumon #76
    Akkor miért várod el, hogy más aszerint vásároljon mint te?
    Mert ez a mondatod erősen azt sejteti, hogy mindenki hülye akinek másra van szüksége mint neked:

    "Nem jó semmire. Persze a gyöngytyúkok erre is rábuknak majd, de úgy kell nekik"
  • willcox #75
    Szerinted én úgy vásárolok dolgokat, hogy kivívjam mások elismerését? A legkevésbé sem érdekel, hogy mások véleménye mi. Azt veszem meg, ami nekem a legjobb, a már leírt szempontok alapján.
  • narumon #74
    "Persze, ha valaki azt hiszi, hogy kevesebb lesz, ha nem trendiskedik, az csak vásároljon nyakrafőre mindenfajta baromságot, engem nem zavar. Zavarni csak az szokott, ha az idióta trendiskedők leszólják azokat, akiknek a praktikum, a minőség és megbízhatóság többet jelent."

    Tuti, hogy vettél már olyan dolgot amire itt páran gyorsan rá tudnánk vágni, hogy mekkora felesleges kiadás volt.
  • smv #73
    Szerintem meg pl az asztali gépnek nincsen semmi értelme így 2010-ben. Kinek a pap, kinek a paplan
  • 12346 #72
    Mi a *zart lehet ezekkel kezdeni? jutubozok, meg fészbukozok képernyőt simogatva?:c + írok a határidőnaplójába egy emlékeztetőt, hogy reggel 8-kor kullantani fogok. Nehogy elfelejtsem a hihetetlen fontos teendőim közepette, mer aztán mi lesz^^ Inkább csinálnának ezekból a PMP-khez hasonló kisebb szórakoztató központot. Kevés korláttal bíró zene/videó lejátszás, e-book olvasás, ráköthető TV-re, hifire, FM-re is szórjon, + akkor a szokásos PC-s alapok: net, ilyen-olyan szerkesztő, csetelő, nézegető izék, ha kell vkinek. Mindez occsóé, és veszek egyet^^