SG.hu

Az újdonságok hiánya miatt stagnál a tabletpiac

A tablet-piac lassulásának jelei mutatkoznak 2025 harmadik negyedévében, mivel az új eszközök kínálatában nem történt igazán kiemelkedő előrelépés, ami mérsékelte a vásárlói kedvet.

Az IDC elemzőcég adatai szerint a kisebb gyártók tablet-szállításai csökkenő tendenciát mutatnak: a harmadik negyedévben 38 millió készülék hagyta el a gyártósorokat, ami éves szinten 4,4 százalékos visszaesést jelent. Az elemzők szerint a hat egymást követő negyedévnyi termékfrissítés és a cserére ösztönző vásárlási hullám után a piac kezd lehűlni, miközben a magas készletszintek - részben a vámok miatti elővigyázatossági készletezésből adódóan - tovább nyomták a keresletet.

A nagy márkák azonban kevésbé érezték meg a lassulást. Az Apple régen, 2024 harmadik negyedévében mutatott be új iPad Pro és iPad Air modelleket, ennek ellenére megőrizte piacvezető szerepét. A Cupertino-i vállalatnál hagyományosan a modellek debütálása után jelentkezik a kereslet felfutása, így a cég akár már a stagnálást, azaz helyezése megőrzését is elfogadhatónak tekinthette volna. Az IDC adatai szerint azonban az Apple 5,2 százalékos éves növekedést ért el, és 13,2 millió tabletet szállított, elsősorban a 10,9 hüvelykes alapmodell sikerének köszönhetően.

A Lenovo szállításai 22,6 százalékkal nőttek az előző évhez képest, a Xiaomi 7,2 százalékos javulást ért el, míg a Huawei 3,7 százalékosat, mivel 200 ezerrel több készüléket adott el ugyanebben az időszakban, mint egy évvel korábban. Az IDC szerint a feltörekvő piacokon a tanítási programok, a kormányzati digitalizációs kezdeményezések és a okostelefon-gyártók tablet-kínálat bővítése segítette a szállítások volumenének fenntartását. Ez részben a Samsungnak is segített, amely olcsó A-sorozatú készülékei révén javított az eladásain, azonban a vállalati projektek hiánya miatt 1,9 százalékos éves visszaesést szenvedett el, így 6,9 millió tabletet szállított.


A legnagyobb veszteséget a kisebb gyártók szenvedték el, amelyek nem tudnak bekerülni az IDC top öt listájára. Ezek a gyártók együttesen 11,2 millióról 8,3 millióra csökkentették szállításaikat az előző év azonos időszakához képest. Anuroopa Nataraj, a piackutató cég vezető elemzője szerint a tablet-piac a pandémia által gerjesztett keresletből a stabil, értékalapú növekedés felé tart. A szállítások stabilizálódnak, mivel a csereciklusok hosszabbodnak, ugyanakkor az MI-alapú funkciók, a leválasztható formátumok és a kijelzőtechnológia innovációi továbbra is fenntartják a felhasználói érdeklődést a fogyasztói és vállalati szegmensekben egyaránt. A rövid távú piaci kilátások alapján a helyreállás elsősorban a termelékenység-orientált és a közép- és felső kategóriás eszközök által vezetett, szelektív növekedés irányába mutat.

Az elemzők rámutatnak, hogy a tablet-piac jelenlegi lassulása természetes folyamat a COVID-19 okozta keresletnövekedés után, és a jövőben a vásárlói érdeklődést főként azok a modellek tarthatják fenn, amelyek ténylegesen új funkciókat kínálnak, legyen szó professzionális célokra optimalizált hardverről, MI-támogatott alkalmazásokról vagy praktikus, moduláris kialakításról. A fogyasztói piac fokozatos stabilizálódása és a vállalati beszerzések iránti kereslet közötti egyensúly határozza majd meg a következő negyedévek teljesítményét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!