Berta Sándor

A Chrome, a Safari és az Opera is növelte piaci részesedését

Most először torpant meg a Firefox piaci részesedésének növekedése. Az Explorernek nagyon betett a böngészőválasztás bevezetése, a többiek viszont hónapról hónapra törnek előre.

A Net Applications adatai alapján az elmúlt egy hónap nyertesének a Safari, az Opera és leginkább a Chrome számít. Mind a három böngésző - ha nem is komoly mértékben, de - növelni tudta piaci részesedését. Az érték a Safari jelenleg 4,77, az Opera 2,43, míg a Chrome 7,05 százalékon áll. Ezek az értékek az egy hónappal ezelőtt regisztrált számokhoz képest a Safarinál 0,05, az Operánál 0,13, míg a Chrome-nál 0,32 százalékos eltérést mutatnak.

Bár a változás rendkívül kicsi, azonban jól jelzi azt a folyamatot, ami március 17-én a Microsoft által bevezetett böngészőválasztással elindult. A felhasználók felfedezték a három programot, miközben az Internet Explorer népszerűsége folyamatosan csökken és most először a Firefox piaci részesedése sem nőtt. Ugyan a Mozilla Alapítvány mindent elkövetett, hogy még több internetezőt vegyen rá böngészője használatára, kijelenthető, hogy nem jártak sikerrel: tavaly július óta ugyanis a Firefox tábora csupán 0,9 százalékkal nőtt. A szoftver tavaly novemberben érte el a legnagyobb piaci részesedését, akkor 24,72 százalékon állt, azóta azonban inkább csökken a tábora.


Az Internet Explorer esetében hasonló helyzet, azzal a különbséggel, hogy Redmondban már régóta tudják: az Internet Explorer bajban van. Ezt jelzik a mostani adatok is: az IE piaci részesedése csupán 59,7 százalék. A Microsoft munkatársai bizonyára nosztalgiával gondolnak az egykor 90 százalék fölötti értékekre. Az Internet Explorer esetében ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a 100-ból 17 felhasználó számítógépén még mindig az IE 6-os verziója van feltelepítve. Alighanem a vártnál hosszabb időbe telik, mire mindenki lecseréli a régi változatot egy újra. Az IE 6 fokozatosan és gyorsan veszít a népszerűségéből, jelenleg már csak 17,13 százalékon áll, miközben a 8-as verzió piaci részesedése már 25,15 százalék.

A Safari és az Opera egyértelműen a piac két lassan fejlődő szereplője. Mindkét program növelni tudta a piaci részesedését és emellett valódi alternatívát nyújt. Az igazi győztes azonban a Chrome, amelynek 7,05 százalékos értéke több mint a háromszorosa a tavaly májusban regisztrált 2,13 százaléknak. A Google folyamatosan fejleszti az alkalmazást, amely egyre fürgébb, csökkent a memóriaigénye és egyre több tesztben szerzi meg az első helyet. S bár a Chrome számára még a Firefox sincs látótávolságban, a Google szoftvere a böngészőpiac legdinamikusabban fejlődő, és a népszerűségét a legnagyobb mértékben növelő szereplője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Penge4 #94
    A fejlesztési ütem ténylegesen felgyorsult, viszont a snapshotok sokszor stabilabbak, mint a véglegesek. És 9.0 óta vannak snapshotok.

    Plusz a lentebb linkelt oldalon olyan hibák vannak, amik w3c valid oldalon történnek. És végig ott van, hogy 9.5-től, 9.6-tól vagy 10.00-tól vannak jelen.

    UserJS összeomlást még nem okozott, oldalmegjelenítési problémát néha igen, de ezért szoktam szűz portable Operában tesztelni a bugokat.

    Az ini buherálás pedig abból áll, hogy az Operás parancsokat, amiket a sajátgombokban és egyéni billentyűparancsokban is lehet használni beleszerkesztem az ini fájlba. Annak nem lenne szabad problémát okoznia. Maximum ha új menüvel bővül az adott szekció, vagy átalakítják, akkor a saját menüdből hiányozni fog az adott menüpont, amíg át nem emeled a standard_menu.ini-ből.

    Vagy ha változtatnak a struktúrán (például az "Insert Note", akkor az szürke lesz, amíg nem változtatod meg a saját menüdben is).

    A BBCode azért nem működik, mert egy IE specifikus JS parancsot használt, amit kiszedtek a 10.5x-ből. Helyette van selectionStart és selectionEnd, de még nem írta át senki.

    A dispatchEvent-re nincs alternatíva, azt nem tudom miért kellett kiszedni.

    Ettől függetlenül azt írtam, hogy a régi Operákhoz képest bugos, nem azt, hogy a többi böngészőhöz képest.

    "A 22 soros kód egy speciális kód volt"

    Úgy érted, hogy az overflow:auto? Mert amiatt omlott. Az Expressz-en is speciális a JS popup?

    "És ha már hasonlítunk: nálam a 10.6 alfa megbízhatóbban működik, mint az állítólag végleges Safari 5..."

    A Safaritól nálam is. Pedig összesen nem futott 10 percnél hosszabb ideig.



    balee66: "Amilyen bugokat én eddig magamtól találtam, azokról (1, legfeljebb 2 kivételével) mindig kiderült, hogy valamelyik UserJS volt a hibás."

    Lehet, hogy az a baj, hogy gyakran olvasom a Desktop Team-es kommenteket.

    Azt viszont elismerem, hogy a bugok számának növekedésével fordított arányban csökkent a hibásan megjelenő oldalak száma. A jelenleg oldalmegjelenítési problémák többsége megoldható egy maszkolással.

    Az IE8 meg a spacereket nem szereti:


  • bracsek #93
    Itt ezen az oldalon is ha vissza olvasol írtak egy példát, figyelmetlen vagy.
  • sanyicks #92
    "kértél bugokat megkaptad és mégis elégedetlen vagy telhetetlen."

    nem bugokat tagekről, hanem abből a "sok" nem működő oldalból példákat. Nem kaptam egy ilyen nem működő oldalt sem.

    Pedig arra gondolok hogy nem tudták írni, mert jellemző hogy ha valamire nem tudnak példát, akkor azt írják nem írnak, és azzal mentegetőznek hogy "nincs kedve", "nem akar", "nem érdekel", nincs ideje, holott van ideje mert az illető azóta is itt tépi a billentyűket a topikban ;)
  • sanyicks #91
    "Ez így igaz, viszont nem tudom mióta használsz Operát, de ha használtál már huzamosabb ideig 8.x verziókat és 9.5x előttieket, akkor te is látnád, hogy stabilitás terén zuhanórepülést játszik."

    7 óta használom, de inkább az ellenkezőjét vettem észre. 9.x-nél előfordult ritkán hogy beállt, hibát okozott (bár közel sem olyan gyakran mint egy átlag bugfox kiadásnál :D), de ez egyre ritkább, miközben manapság rászoktam a finalok helyett a bétákra, és alpha-kra...
  • bracsek #90
    Nem kell köszönöm, van mivel foglalkozzak, egyetemista voltam, és egy egyetemistának illik kipróbálni mindent, még ezt is hogy minél széllesebb rálátása legyen a programozásra. Egész addig nem mondhatod hogy az a legjobb módszer a legmegfelelőbb nyelv amíg nem ismered az összes irányzatba tatozó nyelvekből legalább egyet egyet, és ez pl a brainfuck nem tudom más mihez hasonlít, de el tudok képzelni olyan eszközt amit ebben lehet a legjobban programozni, és ennek a 8 operátornak a mechanikus modellje is megalkotható, szóval még számítógép nélkül is lehetne újból programozni, de ez egy egész más téma, ez a cikk a böngészőkről szól és nem a brainfuckról, meg az én időmről :D De szeretném ha sok időm lenne.
  • balee66 #89
    „Csak az veszi észre, hogy bugosabb lett, aki Operát használt régebben és megszokta a betonstabilitást.”

    Bugosság vagy betonstabilitás?

    A bugok nagy része nem érinti a hétköznapi netezést. Amilyen bugokat én eddig magamtól találtam, azokról (1, legfeljebb 2 kivételével) mindig kiderült, hogy valamelyik UserJS volt a hibás.
  • balee66 #88
    "ha ezt nekem nem tudod megbocsájtani és idiótának nézel akkor az nem engem minősít." nem azt, hanem azt, hogy Brainfuckba programozol :D
    Sok időd van, és unatkozol-e? Adjak munkát?
  • cousin333 #87
    És ha már hasonlítunk: nálam a 10.6 alfa megbízhatóbban működik, mint az állítólag végleges Safari 5...
  • cousin333 #86
    És TE mióta használsz Operát? :)

    Szerintem alapvetően nem változott a stabilitás, de tény, hogy két elkapkodott kiadásuk volt mostanában (9.5 és 10.5). Ugyanakkor a fejlesztési ütem is felgyorsult. Ha viszont kipróbálsz minden előzetest (ami, ugye korábban nem volt), össze-vissza frissítgeted őket, közben tucatszám használod a userJS-eket meg a speckó ini buherálós dolgokat, akkor nem olyan meglepő a dolog.

    A 22 soros kód egy speciális kód volt, nem tudom, a valóságban hány helyen találkoztál ilyennel. Az expressz.hu valóban gáz, de ez csak egy. Nekem jó ideje nem fagyott már le az Opera.

    Összességében úgy vélem, nincs igazad, ezt a hozzászólásodat meg elkönyvelem a szokásos sarkításaid közé :P.
  • Omega #85
    Nem tudom, hogy csak nálam jelentkezik-e a hiba, de én speciel azért váltottam Firefoxról, mert az új verzió indítás után rögtön lefagyasztja a Windowst.