Berta Sándor

Greenpeace - a Nokia a legzöldebb gyártó

Immár 15. alkalommal hozta nyilvánosságra zöld elektronikai jelentését a nemzetközi környezetvédelmi szervezet.

A dokumentum számai alapján elmondható, hogy a nagy elektronikai és IT-cégek többsége képtelen teljesíteni a saját maga által kitűzött környezetvédelmi célokat. Így a Dell, a Samsung és a Toshiba sem tudta a vállalt határidőre száműzni gyártási folyamataiból és termékeiből a polivinilkloridot (PVC), valamint a brómtartalmú égésgátló anyagokat (BFR). Ráadásul a három vállalat vissza is vonta a PVC és a BFR-k kivonására tett korábbi ígéretét. Nem csoda, hogy a korábbi harmadik Toshiba így csak a 14., míg a nemrég még 7. Samsung csupán a 13. helyet szerezte meg az új összesítésben.

Mind a PVC, mind pedig a BFR-k nagyon mérgező anyagok, melyek elégetésekor dioxin keletkezik, ami köztudomásúan rákkeltő. Sajnos mindkettő nagyon gyakran előfordul az elektronikai hulladékokban, így egyre fontosabb, hogy az új termékek már PVC- és BFR-mentesek legyenek. Komoly előrelépést ért el ugyanakkor a Panasonic, a Sony, a Sharp, valamint az Apple és a Hewlett-Packard. Utóbbi két cég megpróbálta a hangsúlyt a környezetbarát eszközökre kifejlesztésére helyezni és igyekeztek meggyőzni a vásárlóikat arról, hogy válasszák ezeket a készülékeket.


A Greenpeace hangsúlyozta, hogy komoly problémát jelent az elektronikai hulladékok szállítása és tárolása. Sok helyen ugyanis ezeket az anyagokat használt elektronikai készülékekként jegyzik be, majd exportálják. A célállomás általában valamelyik afrikai vagy ázsiai fejlődő ország. A konténerhajók megérkezését követően a szállítmányokat ott helyben osztályozzák és azonnal megkezdik a számítógépek, monitorok stb. feldarabolását, hogy mielőbb kinyerjék belőlük az értékes vagy még újrahasznosítható anyagokat. A munkát gyakran védőruhát nem viselő gyerekek végzik, akik a haszontalannak minősített alkatrészek elégetése miatt mérgező anyagokat lélegeznek be.

"A nagy elektronikai társaságok mindaddig nem állíthatják, hogy környezetbarát termékeket állítanak elő, amíg nem tartják be a saját ígéreteiket és nem távolítják el azokat az anyagokat, amelyek károsítják nem csak az emberek egészségét, de a környezetet is. Azoknak a cégeknek, amelyek még mindig PVC-t és BFR-ket használnak, példát kell venniük az Apple-ről és a Hewlett-Packardról" - mondta Claudia Sprinz, a Greenpeace szóvivője.

A szakember hozzátette: fontosnak és szükségesnek tartják az európai uniós RoHS-irányelv mielőbbi átdolgozását, hogy az ólom vagy a kadmium mellé bekerüljenek a PVC, a klórtartalmú égésgátló anyagok (CFR-k) és a BFR-k is.

A dokumentumban kiemelték, hogy az LG Electronics azért került a hatodik helyről a 12.-re, mert manipulálta a legutóbbi Energy Star-követelményekkel kapcsolatos jelentését, így azt a Greenpeace nem is fogadta el. A lista utolsó helyezettje egyébként a Nintendo és a Lenovo. A Greenpeace a múlt héten hozta nyilvánosságra a Cool IT jelentését, amely alapján az amerikai Cisco Systems lett a legzöldebb IT-vállalat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rorock #7
    jaj ez a nokiadobozos story:DD kész
  • Etinger #6
    HA már a NOKIA benne van a címben, 1 sort lehetett volna írni róla...
  • Mcsiv #5
    A sok nokiás doboz is tele van "újra felhasználható" papírokkal;D
  • Cat #4
    Más a két lista. az egyik az anyagfelhasználást nézi a CÉGEN BELÜL, a másik a GYÁRTOTT TERMÉKEKET. Namost a Nokia lehet halál pazarló az irodai papírfelhasználás vagy a szerverei fogyasztása terén, ha az évente gyártott több tizmillió telefonja újrafeldolgozható, és nincsen bennük környezetre káros anyag. Legalábbis szerintem ez utóbbi nagyságrendekkel fontosabb.
  • nextman #3
    most tényleg, melyik?:)
  • nearo #2
    Cím:
    "Greenpeace - a Nokia a legzöldebb gyártó"

    Utolsó mondat:
    "A Greenpeace a múlt héten hozta nyilvánosságra a Cool IT jelentését, amely alapján az amerikai Cisco Systems lett a legzöldebb IT-vállalat."

    gj
  • DjDano #1
    Vajon véletlen hogy a skandináv cégek toronymagasan az élen járnak? Aligha...