MTI

Kukkolt a testszkenneren a Heathrow egyik dolgozója

Fegyelmi eljárás elé néz a londoni Heathrow repülőtér egyik biztonsági alkalmazottja, amiért egyik kolléganőjét kukkolta a testszkenneren.

A 25 éves férfi sikamlós megjegyzéseket tett, amikor 29 éves kolléganője véletlenül a ruhán átvilágító, így a test képét mutató szkennerbe lépett - adta hírül a The Sun. A brit napilapnak nyilatkozó nő elmondta: "traumaként érte" az incidens, ami után azonnal értesítette főnökeit és a rendőrséget. Ez az első ilyen eset, ami nyilvánosságra került azóta, hogy a szkennereket rövid idő alatt több brit repülőtéren is üzembe helyezték, röviddel azután, hogy egy feltételezett muszlim szélsőséges 2009. december 25-én megpróbált felrobbantani egy Detroitba tartó gépet.

A március 10-én történt kukkolási ügy részletei azon a napon váltak ismertté, amikor a brit parlament belügyi bizottsága úgy határozott: túlzóak a szkennerrel kapcsolatos emberi jogi aggályok, ezért gyorsítani kell a készülékek bevezetését a terrorizmus elleni harc érdekében. A berendezés ellenzői kezdettől fogva úgy érvelnek, a szkenner használata során fennáll annak a veszélye, hogy megsértik az ellenőrzött személy magánszférához való jogát.

Alex Deane, a Big Brother Watch nevű szervezet igazgatója a The Sunnak úgy nyilatkozott, hogy feltehetően minden egyes nyilvánosságra került esetre számos homályban maradó jut, amely során a biztonságiak törvénytisztelő utazókon legeltetik a szemüket. A kormány arra hivatkozik, hogy a testszkennert használó személyzetet megfelelően ellenőrzik, a repülőtéri alkalmazottak nem láthatják az átvizsgált személy testét, ezenkívül minden felvételt azonnal törölnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #9
    Minek? A mobiltelefon ugyanúgy ellátja ezt a feladatot. Seggbe dugás nélkül is... hurcolod magaddal.
  • krajcsovszkig #8
    Parancsolj: http://www.hypegames.com/misc/1821/gipsy-glasses.html
    :D
  • wackydog #7
    Az meg haggyan hogy sokba kerul ez a szar szkenner,de az adofizetok penzebol,azaz a mi penzunkbol finanaszirozzak ezeket es a vegen meg mehetunk feljelentgetni mert valaki meglesett :D jopofa....
    Amugy mar varom hogy ezek a zsido,nacik mikor dugnak egy gps a seggunkbe hogy jomonkovethetoek legyunk!?!?!undoritoak......
  • Pluto #6
    na ilyen kéne nekem napszemcsiben
  • redfish #5
    A terrorizmusra hivatkozva lassan már a gatyánkba is benéznek...

    Nem fogok csodálkozni, amikor pár hónap múlva kötelezően előírják minden ember számára a beépített nyomkövető chip használatát...

    Milliárdokat és rengeteg energiát, időt fecsérelnek az országok kormányai a terrorista-elhárításra (közben persze a békés állampolgárok millióinak az adatait, ujjlenyomatait gyűjtik be), ezek a testszkennerek is rengeteg pénzbe kerülnek...
    Elgondolkozom : ha ennek a sok-sok pénznek csak a töredékét használnák fel arra, hogy pl. elkapják és megsemmisítsék Oszama-Bin-Ladent és a csoportját, nem lenne egyszerűbb az életünk?... Hogy lehet, hogy Oszama-Bin-Ladent ennyi év alatt sem voltak képesek elkapni?... Talán nem is akarják elkapni?...
    Nem is olyan nagy baj az, ha van a "tarsolyban" egy rettegett-terrorista, akire hivatkozva lecsekkolhatnak mindenkit!

    Amúgy csak csendben jegyzem meg : ha egy repülőgépet fel akarnak robbantani, azt a földről is megtehetik egy egyszerű kis vállról indítható rakétával...
    Nem fognak lacafacázni a reptéren, rejtegetni bombákat, stb...
    Nevetséges!...
  • Garrett27 #4
    "egy feltételezett muszlim szélsőséges 2009. december 25-én megpróbált felrobbantani egy Detroitba tartó gépet"

    Helyesbítek: amikor hagyták, hogy egy terrorista, bombával a gatyájában keresztül menjen az amszterdami repülőtér, izraeli cég által működtetett biztonsági ellenőrzésén.

    Nem mindegy, hogyan tájékoztatjuk a kedves olvasót, csúsztatva vagy tényekkel alátámasztva, ugye?

    Mellesleg az ilyen hírt, mint amiről a cikk szól, már vártam :) Bocs, de emberből vagyunk mind, és bizton akad közülünk olyan, aki kukkolni mer, ugyanúgy, mint ahogy vannak, akik elolvassák suttyomban a kollégáik emailjeit, stb...
  • reszcsi #3
    Gúgli a barátod: heathrow body scanner pictures
  • Chriss745 #2
    Na ne már! Mégis milyen képe lehet egy ilyennek? Mint egy infravörös? Mi látszik azon?!
  • eto demerzel #1
    azt mesik hogy Shahrukh Khan-rol keszult kepek kerultek ki a Heathrow repterrol miutan athalad egy ilyen scanneren. a Heathrow tagadta de nem hivatalosan...