MTI

Laptopoztak az úticéljukon túlrepült pilóták

Laptopjukkal voltak elfoglalva a Northwest Airlines amerikai légitársaság Minneapolisba tartó járatának pilótái, akik emiatt kétszáznegyven kilométerrel repültek túl úti céljukon .

Richard Cole első tiszt és Timothy B. Cheney, a gép kapitánya a hét végén tagadta a feltételezéseket, hogy elaludtak vagy hevesen vitatkoztak volna, amikor a múlt héten szerda éjjel félremanőverezték a 144 utast szállító repülőgépet, de nem árulták el, hogy mivel foglalkoztak. A pilóták azonban végül bevallották, hogy laptopjaikon a légitársaság új repülés-nyilvántartási rendszerével voltak elfoglalva, és ez annyira lekötötte a figyelmüket, hogy emiatt nem vették észre az irányítótorony többszöri hívását és a gép műszereinek figyelmeztetéseit.

A pilóták szerencsés kimenetelű figyelmetlensége egy hónappal azután történt, hogy az amerikai közlekedési minisztérium konferenciát tartott az autóvezetők figyelmét elterelő tényezőkről. Az Egyesült Államokban évente ezrek halnak meg vezetés közbeni mobiltelefonálás, SMS-ezés miatt. Ray LaHood közlekedési miniszter a társadalomra való fenyegetésnek nevezte azokat, akik még vezetés közben sem képesek letenni telefonjaikat és egyéb kézi készülékeiket. Az 50 szövetségi államából eddig 18-ban és a külön közigazgatási egységet képező Washington D.C.-ben tiltották be a vezetés közbeni SMS-ezést, és hét államban, valamint a fővárosban tilos vezetés közben kézben tartott telefont használni.

A pilótákat azonban semmilyen szabály nem köti, hogy milyen elektronikus eszközt vihetnek be a pilótafülkébe, és ezeket milyen körülmények között használhatják, ha a repülőgép már 3000 méter fölé emelkedett. Az amerikai légitársaság és a szövetségi légügyi hatóság (FAA) vizsgálatot indított az ügyben, és lehetséges, hogy a pilóták felfüggesztése mellett az utasszállító gépek személyzetére vonatkozó szabályokat is felülvizsgálják.

Al Franken, Minnesota szenátora betiltatná a laptopok használatát a pilótafülkékben. "Nem toleráljuk a vezetés közbeni SMS-ezés, és ezt természetesen repülés közben sem fogadjuk el" - hangsúlyozta a szenátor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #5
    Egyébként a 240km az kb negyedóra, csak a miheztartás végett.
  • bakagaijin #4
    A pilótákat azonban semmilyen szabály nem köti, hogy milyen elektronikus eszközt vihetnek be a pilótafülkébe, és ezeket milyen körülmények között használhatják, ha a repülőgép már 3000 méter fölé emelkedett. Ez a mondat HAZUGSÁG. A nevezett légitársaságnál céges szabályzat tiltja a személyes laptopok használatát a pilótafülkében.

    cateran, De, feltűnt, többször is próbáltak kapcsolatba lépni velük - sikertelenül. Egyszerűen a pilóták nem figyeltek arra, hogy a rádióba miket kajabálnak, végül az egyik légiutaskísérő szólt be a pilótafülkébe, hogy mivanmár, terv szerint már süllyedni kéne.
  • cateran #3
    Sem a szemelyzet tobbi tagjanak,sem az utasoknak,sem a foldi iranyitokozpontnak nem tunt fel? Mennyire hiheto....a radarosok is epp massal voltak elfoglalva..911 utan nyilvan szarnak bele ha leter 1 gep a kijelolt palyajarol...
  • FoodLFG #2
    Tökmindegy, hogy mit csináltak. Ilyen emberekre még teherszállító gépet sem bíznék. Ha a csillagok állása alapján tájékozódnának, még megérteném, de egy utasszállítóval miaz, hogy 240 km-el túlrepültek baz... >.<
    Menjenek a kertbe kapálni!
  • stremix #1
    Én nem hiszem, hogy 2 ember közül egyik sem figyel. Szerintem más van a dologban, csak nem akarják elárulni.