MTI

Lézerrel vakítgatják a pilótákat Nagy-Britanniában

Egyre többen szórakoznak azzal Nagy-Britanniában, hogy megpróbálják lézerrel elvakítani a repülőgép-pilótákat.

A brit Polgári Légi Közlekedési Hatóság (CAA) közlése szerint az elmúlt két évben több mint huszonötszörösére nőtt az esetek száma: míg 2007-ben csak 29-szer fordult elő ilyen, addig 2009-ben már 737-szor. A lézertollakat normális esetben előadásokhoz, prezentációkhoz használják. Azonban néhány klikk az interneten, és máris kiderül: alig 20-30 fontért (6-9 ezer forintért) olyan lézermutatókat lehet kapni, amelyek sugara több mint 1800 méterre elér.

A CAA szerint a pilóták lézertollal történő megzavarása biztonsági kockázatot jelent, különösen felszállás vagy leszállás közben. A politika egy január 1-től életbe lépő törvénymódosítással, a rendőrség hatékonyabb felderítő eszközökkel reagált a gyorsan terjedő "csínytevésre". Korábban ha valakit rajtakaptak, csak gondatlanságból elkövetett veszélyeztetéssel vádolhatták meg. Az új jogszabály ezzel szemben lehetőséget teremt arra, hogy a pilóta szándékos megzavarása lehessen a vád. A CAA szerint ezt bizonyítani is könnyebb lesz. A rendőrség emellett fejlettebb felderítőeszközöket is tesztel, melyek segítségével elvileg beazonosítható a lézersugár forrása.

A lézeres "támadások" eddig egyetlen komolyabb incidenst sem okoztak, kisebb kellemetlenségeket azonban már igen: egy évvel ezelőtt egy Plymouthban leszállni készülő gép pilótáját vakították el, akinek meg is kellett szakítania a leszállást, s még egyet körözni kényszerült, mielőtt landolni tudott. Szakértők attól tartanak, hogy ha a lézeres zavarás akkor érkezik, amikor a pilóta egy másik körülménnyel, például az erős széllel van elfoglalva, az eset katasztrófába torkollhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nickwearby #14
    .....jogsértő magatartás esetén simán kirakják őket az országból.

    Mármint úgy értem, hogy ha tömegesen követnék el az ilyesmit.

    El tudom képzelni, hogy fehérbőrűek is csinálnak ocsmányságokat, de az ugye nem hírértékű,
    másrészt a bevándorló is viselkedhet randán és akkor rákeni a vallására,
    ami még rosszabb, mert azokkal szemben is randa dolog,
    akik ugyanazzal a vallással békében élnének.

    De mivel nem ismerem az ottani helyi viszonyokat, spakulációk helyett olyanok tapasztalatának szívesebben hiszek, akiknek a környezetében is élnek.
  • nickwearby #13
    Azért kíváncsi lennék olyanok véleményére is, akik közvetlenül is kapcsolatba kerülnek velük.

    Itthon ismerem a helyi színesbőrűekkel kapcsolatos problémákat,
    de valahogy furcsának találom azt az elképzelést ,
    hogy minden iszlámban hívő kapásból terrorista.

    Azt tudom, hogy nagy létszámban vannak nyugati és észak európai államokban,
    de mivel nem ottani és nem eu-s polgárok,
    jogsértő magatartás esetén simán kirakják őket az országból.

    Ellentétben az itteni "állampolgárokkal"....

  • teddybear #12
    A lézer akármilyen színű lehet, az általad javasolt ideális színszűrő tulajdonképp egy fekete festék lenne a pilótafülke ablakán, de akkor meg hogy lát ki?

    A katonai kutatások során erre már rég rájöttek, de megoldást nem találtak.
  • teddybear #11
    Ott is a muzulmán bevándorlókkal van a baj, mint ahogy másutt is.

    Betelepülnek, azután nem hogy tanulnának, de a helyieket is a saját szokásaik átvételére próbálják kényszeríteni.
  • nickwearby #10
    Tulajdonképpen inkább egy olyan szűrőt kellene kifejleszteniük, ami ezt a lézeres vakító fényt nem zavaróvá csökkenti,

    mert attól, hogy ott tiltják, a harcászatban simán fel tudják máshol használni.

    ami meg gáz, mer ott nem merülhet föl a bírságolás......

    max lelövik, de akkor meg ugye hogy miért lőnek civilekre,
    hmm, nehéz eset- jogilag - épp ezért kéne a jogi baszakodás helyett rögtön egy technikai megoldást keresni a problémára.
  • nickwearby #9
    Svédországban élsz? O.O

    Azt hittem, ott azért kultúráltabbak az emberek....
  • Klapanciusz #8
    Ilyenkor látom hogy kispályások vagyunk, nálunk a Hármashatárhegyen csak tükörrel villogtatott a pilóták szemébe anno egy kedves bácsika amíg a rendőrök meg nem magyarázták neki alaposan a tényállás fennforgását.
  • AranyKéz #7
    Valószínűleg muzulmán hülyegyerekeknek. Svédországban például hidakról dobálnak sziklákat mentőautókra, meg kövekkel dobálják a személyzetet, valamint a rendőröket is.

    És őket nem szokott érdekelni ha megdöglik pár száz gyaur kutya.
  • Szefmester #6
    a humánus döntések miatt tart itt a jogrendszer.. sokkal keményebb büntetések kellenének.. nem tv meg eltáv..
  • mamo33 #5
    Én azért sokkal humánusabb vagyok, simán csak tarkón lőném az ilyen idiótákat!