Berta Sándor

Cell-All: mesterséges orr okostelefonokhoz

Egy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) környezetébe tartozó szenzorfejlesztő cég fejleszti az okostelefonokhoz használható különleges érzékelőt.

A mesterséges orrnak is nevezett szenzor képes a mérgező gázok (szénmonoxid, klórgáz, harci vegyi anyagok stb.) "kiszagolására". Előnye, hogy egy darab csupán egyetlen amerikai dollárba kerül, így a segítségével akár a legegyszerűbb hordozható készülék is átalakítható mobil laboratóriummá. A hivatalosan Cell-All nevű projekthez kapcsolódó konzorciumban egyaránt képviselteti magát az Apple, a Samsung, az LG és a Qualcomm.

A fejlesztés három évvel ezelőtt kezdődött és az amerikai belbiztonsági minisztériumhoz tartozó kutatási és technológiai igazgatóság készen áll az első prototípusok legyártására. A programot vezető Stephen Dennis úgy számol, hogy az első szakaszban az idei év végéig körülbelül 40 prototípust készítenek majd el. Az ütemterv betartásában nagy szerep hárulhat a négy mobiltelefon-gyártóra. A távlati célok között szerepel egy mesterséges orrokkal ellátott okostelefonokból álló hálózat kialakítása, amely az összes eszköz erőforrására és adataira támaszkodna és így alkalmas lenne a vegyi balesetek vagy mérgező gázokkal végrehajtandó támadások felderítésére.

A kutatók abból indultak ki, hogy a szenzorok gyorsabban ismerik fel és azonosítják a veszélyes légköri anyagokat, mint az emberek. Ráadásul vannak szagtalan halálos gázok is, amelyeknek az észlelésére az emberek teljesen alkalmatlanok. Az alapkutatásban a Qualcomm, a NASA Ames Kutatóközpontja és a Rhevision Technology nevű cég vesznek részt. Sok részlet nem szivárgott ki a felhasznált anyagokról, de azt tudni lehet, hogy az érzékelők tartalmaznak egy bizonyos porózus szilíciumot, amely bizonyos molekulák felbukkanásakor automatikusan megváltoztatja a színét és ezt spektrográffal ki lehet mutatni.

A Rhevision és a Kaliforniai Egyetem Optikai laboratóriumának munkatársai által közösen megalkotott miniatűr lencse 200 dioptria "sávszélességet" tud lefedni és rendelkezik autofokusz, háromszoros optikai nagyítási, makro- és szupermakró-, valamint biometriai funkciókkal. A Rhevision az In-Q-Tel portfóliójába tartozik, amely vállalat a CIA egyik cégének számít. A szenzorokat úgy állítanák be, hogy automatikusan riasszanak, ha harci vegyi gázokat, mondjuk szarint észlelnek. Ezekben az esetekben az okostelefon azonnal magától felhívná az amerikai belbiztonsági minisztériumot, illetve egy a pontos információkat tartalmazó SMS-t is küldene a megfelelő helyre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ike86 #2
    Azt nem szeretem ezekben a fordított cikkekben, hogy (nem akarok senkit megsérteni, de) szellemileg kevésbé táplált nyugati közönségnek íródtak, de a semmitmondó mondatok bekerülnek a magyar változatba is:
    "A kutatók abból indultak ki, hogy a szenzorok gyorsabban ismerik fel és azonosítják a veszélyes légköri anyagokat, mint az emberek."
    Az ember nagyon sok mindent azért fejleszt ki, mert a termék valamit jobban csinál, mint az ember.
  • RoyalPredator #1
    Hogy fosnak a vegyi támadástól =)