Berta Sándor

A kerékpár dinamójáról is feltölthető a mobil

A Kuhn elektronik egy olyan technikát fejlesztett ki, amelynek segítségével a kerékpárosok út közben is feltölthetik mobil készülékeiket.

A KE Charger nevű rendszert elegendő a bicikli dinamójához csatlakoztatni és a feltöltés magától elindul. "Ezzel a módszerrel elegendő áramot lehet termelni ahhoz, hogy a mobiltelefon az egész túra alatt működhessen" - közölte Thomas Kuhn, a Kuhn elektronik ügyvezetője. Amennyiben nem lenne ilyen kiegészítő feltöltési lehetőség, úgy egy átlagos mobiltelefon-akkumulátor a navigációs funkció használata esetén néhány óra alatt lemerülhetne. "Egy dinamó nagy sebesség mellett képes akár 70 Volt váltóáramot is biztosítani, ami mindenképpen elegendő egy feltöltésre" - tette hozzá Kuhn.

A KE Charger 10-tól egészen 80 kilométer/órás sebességtartományig képes tölteni a mobilkészülékek akkumulátorait. Az üzembehelyezés nem igényel szakértelmet, azt bárki elvégezheti. A kerékpárosoknak csak annyi a dolguk, hogy az eszközt a biciklijük dinamójához csatlakoztatják. A megoldásnak vannak ugyanakkor hátrányai is, amik elsősorban az esti vagy éjszakai közlekedést hátráltathatják. "A feltöltés közben műszaki okokból nem üzemeltethető egyszerre a kerékpár lámpája és KE Charger. Amennyiben a lámpát a dinamóról működtetjük, úgy ez a folyamat a feltöltés esetén azonnal automatikusan megszakad" - jegyezte meg a szakember.

A KE Charger hatékonyan kiegészítheti a többi alternatív megoldást, például a kétkerekűekre szerelhető napenergiás mobiltöltőket. Így a túrázni indulók biztosak lehetnek abban, hogy gyakorlatilag bárhol elérhetők lesznek és nem kell pánikba esniük akkor sem, ha a készülékük akkumulátora útközben esetleg lemerülne. A Kuhn elektronik minden egyes töltőt egyedileg, a megrendelő mobiltelefonjához igazítva készít el. Jelenleg az eszköz a Nokia, a HTC, a Palm, a Samsung, a Sony Ericsson, az iPhone és a Blackberry modelljeivel működik.

"Minden telefonhoz mi szállítjuk a terméket. A technikának egyszerűen felszerelhetőnek és vízállónak kell lennie, ami eleve kizárja az adapterkábelek alkalmazásának lehetőségét" - mondta Kuhn. Hasonló elven működik a cég Navicase nevű navigációs készüléke is, amely strapabíró, eső- és porálló. A vállalat biztosítja a feltöltéshez szükséges kábeleket. A mobiltelefonok esetében ezek vagy mini USB vagy 2 mm-es kábelek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #17
    Ami biztos, és műszaki tudás nélkül is lejön: szépek a csajok :-)
  • Epikurosz #16
    Jajdejó! :-)
  • babajaga #15
    "A KE Charger 10-tól egészen 80 kilométer/órás sebességtartományig képes tölteni"

    Az országúti versenyzők nem mehetnek 80-al.Annyi esze nincs ennek a szerencsétlen műszaki analfabétának hogy mi lesz a gumival a dörzskerékkel és a dinamó csapágyával rövid időn belüll 50km-es sebességnél?
  • babajaga #14
    "Egy dinamó nagy sebesség mellett képes akár 70 Volt váltóáramot is biztosítani"

    Egy elektromosságtani analfabéta szerint.Hogy lehet ilyen hülye valaki aki azt hiszi hogy tízszerakkora feszültséget tud adni csak meg kell pörgetni. Nincs a hozzánemértésnek határa?
  • Epikurosz #13
    5500 ft
    14 k ft
    6250 ft
    100$, Solio
    rejtett ár
    4890 ftCsináld magad!

    Ennyi elég lesz?
  • KillerBee #12
    "Meg hát a leirás alapján kicsit komplexebb,mint a te verziód...(pl vizállóság...)"

    Egy egyszerű vízálló tok mióta komplex fejlesztés? Hálózati feszültségen üzemelő kültéri lámpák és kapcsolók sok-sok évtizede kaphatók, ezek tömegcikkek. Szóval mennyiben komplexebb ez a "fejlesztés"? Talán attól, hogy az egyidejű töltést és világítást sem képes megoldani?

    "Akkor nyilván bárhol kapható/megcsinál(tat)ható...de akkor miért sirnak lentebb,hogy kellene,de nincs?"

    Mert nem mindenki képes összeforrasztani egy egyenirányító hidat (4 láb), egy elkót (2 láb) és egy stabkockát (3 láb) - de bármely elektroműszerész pár perc alatt megcsinálja, ha megkérik. Ahogy nadrágot, szoknyát vagy függönyt sem tud mindenki felvarrni, de bármely szabó megcsinálja pár perc alatt.

    Na de keversz két dolgot, a cikkben is leírt dinamós megoldás az, ami ilyen pofonegyszerű. Viszont lentebb valakinek egy napelemes megoldásra nem sikerült vállalkozót találnia, ami valóban kissé összetettebb feladat.
  • cateran #11
    Nem az? Akkor nyilván bárhol kapható/megcsinál(tat)ható...de akkor miért sirnak lentebb,hogy kellene,de nincs?
    Meg hát a leirás alapján kicsit komplexebb,mint a te verziód...(pl vizállóság...)
  • ratata22 #10
    ay 5let sem Új , és a megvalósítás se, csak a "T." félsivatagi fele"barátaink" nem nagyon szeretnék ha az ilyesmi elterjedne, mert akkor kevesebb a bevételük...
  • KillerBee #9
    "Azert nem volt nagyon ilyen fejlesztes,mert szvsz hihetetlenul kicsi piacot erint..."

    Miféle fejlesztés? Az nem fejlesztés, hogy a dinamó kimenetére rákapcsolnak egy egyenirányítót meg egy (valószínűleg sima soros) stabilizátort. A töltésszabályozás ui. a telefonban történik, nem az adapterben.

    A napelemes cucc, amit norbre szeretne, azért bonyolultabb egy picit, mert a napelemek többnyire kis kimenő feszültséget adnak (főleg terhelve), amit esetleg DC/DC konverterrel kell átalakítani ahhoz, hogy elérje a szükséges feszültséget. Itt az áramkör kialakítása lényeges, hogy minél kisebb legyen a veszteség a kis bemenő fesz. miatt. Esetleg egy puffer akkut is be lehet tenni, hogy ne szakadjon meg a töltés, ha jön egy felhő - bár Li-ion akkuknál ez nem jelent gondot, NiMH-et meg már nem használnak telefonhoz.

    Biciklidinamóval az ő kívánsága is pofonegyszerű lenne, egyenirányító, pufferkondi plusz kis feszültségesésű stabkocka. De dinamóval nem érdemes próbálkozni, mert ilyen esetben a töltés elsősorban idő és nem teljesítmény dolga, márpedig biztos nem akarja 1-2-3 órán át tekerni a dinamót.
  • cateran #8
    Errm,most nem azert,de az agymunkat azert ez sem potolja...2 het a vadonban? Mobil kikapcsolva,2x be/nap (reggel,este vagy ahogy tetszik)csekkolni jott-e uzenet,hivas,akarmi es siman kibir a telo 2 hetet..ha meg arrol akarsz navigalni vagy tokomtudja mit...hat gratta..akkor inkabb menj kocsival:)
    Azert nem volt nagyon ilyen fejlesztes,mert szvsz hihetetlenul kicsi piacot erint...