Berta Sándor

Opera Mini az iPhone-on - jövő héten születhet döntés

A norvég fejlesztőcsapat a várakozásoknak megfelelően a Mobil Világkongresszuson mutatta be az új Opera Mini iPhone-kompatibilis verzióját.

A hivatalos premierre gyakorlatilag teljes titoktartás mellett került sor. Az eseményről nem készülhetett video- és hangfelvétel, de még digitális fotó sem és azt csak az újságírók és az Opera partnerei tekinthették meg. Christen Krogh, a cég fejlesztési vezetője mutatta be az iPhone-ra szánt Opera Minit. Mint kiderült, a szoftver jelenlegi változata az Opera Mini 5 második bétaverzióján alapul, de az iPhone-kompatibilis kiadás néhány dologban eltér az elődjétől.

A megnyitott Tabok a képernyő szélének alsó részén láthatók és a programot csak részben igazították az Apple készülékének érintőképernyőjéhez. A fejlesztők nem integrálták még a rendszerbe azokat a tipikus iPhone-gesztusokat, amelyek segítségével az oldalak nagyíthatók vagy kicsinyíthetők. Ennek ellenére az alkalmazás ígéretesnek tűnt. Az Opera fejlesztői a hangsúlyt a gyorsaságra helyezték. A céljuk az, hogy az iPhone-készülékek tulajdonosai korábban soha nem tapasztalt sebességgel és oldalbetöltési idők mellett szörfölhessenek a világhálón. A honlapok hatszor gyorsabban nyílnak meg az Opera Minivel, mint az Apple Safarival. Az új szoftver amellett, hogy gyorsabbá teheti a böngészést, egyúttal tehermentesítheti a mobil hálózatokat is.

A cég a jövő héten ajánlja fel a böngészőt az Apple számára, a döntés onnantól kezdve a konszern vezetőinek kezében lesz. Amennyiben a válaszuk pozitív, úgy az Opera Mini hamarosan elérhető lesz az App Store-ban. A norvégok mindenesetre bizakodóak, mint mondták: az Apple-nek nincs oka rá, hogy kizárója a felhasználók életéből az Opera Minit. Nos, ebben talán tévednek, hiszen ott a Safari. Kérdéses tehát, hogy az Apple a saját programját részesíti-e előnyben, vagy enged a nyomásnak és belátja, hogy az immár 50 millió ember által használt Opera Minivel mindenki csak jól járhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Demeter #24
    Srácok csak egy kérdés, ez az Opera Mini iphone-os verziója támogatja a flash-t?? Ha netán volt már akkor sry.

    Thx!
  • trabiubi #23
    ahhoz képest, hogy "jövő héten születhet döntés" (igen, így találtam rá a hírre) még mindig nincs semmi
  • [HUN]FaTaL #22
    Akinek semmi gondja a flashel az melyik univerzumból jött?

    Annál nagyobb határ szar kevés van.
  • passatgt #21
    a legújabb flash beta osx-en most nálam elég jó, bár a clicktoflash-t nem kapcsoltam még ki miatta:)
  • Ability #20
    Azért azt érzed remélem, hogy ez kb egyenrangú a "linuxot használok mert gyorsabb, de igazából csak játszani van a gép ezért virtualboxban nyomom a CS Source-t".
  • Ability #19
    Hát akkor kevés a tapasztalatod, azt kell mondanom. Linuxon egy ideig annyira hanyagolta az Adobe a Flash támogatását, hogy sokáig nem lehetett teljesképernyős módban használni. Most már ez elég jól meg van oldva, de néhány böngésző még szenved vele és felzabálja a gépet. A Flash alapú állományok feltöltése még a mai napig nyögvenyelősen megy. 64 bites linuxon pedig leírták, hogy csak a szenvedés van vele, fekete képernyő az obejktum helyén, nem lehetett kattintani a gombokra, stb. OSX-en is érdekes módon az Apple összes szoftvere stabil, gyors, hatékony, megbízható (nem úgy mint Windowson, szarul vannak portolva), de a Safari nagyon-nagyon-nagyon sok embernek állandóan összeomlik a Flash miatt, Flashblock-ot használva viszont újra stabil. Windows-on is szívnak az emberek, van mindenféle anomália, illetve nézz be az SG fórumába, sok topikban írják hogy ez a betűket pörgető mediacenter hirdetés kinyírja a gépüket. Közben az Adobe is elismeri, hogy egy rakás szart gyártanak, blogokban rinyálnak mindig, hogy a Linux így szar, az OSX amúgy szar, köv héten szerintem a Windows-t veszik elő. Nagy potenciál lenne a Flashben, ígéretes nyelv lenne, ha normálisan támogatnák és fejelsztenék is.

    De vegyük elő a többi Adobe terméket is, a Macromedia Dreamweaver 8 még csak 50 megás, gyors program volt, az új CS4 már az Adobe fejlesztése által döglassú, lassan indul, laggol a GUI és 7x nagyobb lett a mérete. Egy régi Adobe Reader az én egykori döglassú, elavult gépemen még egész jól ment, az új erős gépemen meg a legfrissebb kiadás kb. szarabbul fut, mint a régi vason. A Photoshopnak nincs 64 bites változata OSX-re, pedig hát az volt nekik anno az alap platform és még ma is a grafikusok körében nagyon sokan használják az Apple OS-én.

    Szóval: az Adobe egy lusta, érdektelen banda. Nem vagyok Jobs hívő, de igaza van, minden kiadásnál egyre szarabb, bugosabb, instabilabb és lassabb lesz szinte az összes termékük.

    A Java-ra kitérve pedig vicc amit írtál. Ki akarna Java-t használni egy iPhone-on, amikor Objective-C nyelven natív, gyorsabb alkalmazásokat lehet gyártani. A Java sem egy szar nyelv, de OS szinten sehol sem natív a megjelenése, nem natívan fut, rossz a teljesítménye. Ja és igen, láttam pár Nokiát, ahol volt Flash támogatás. Egy rossz vicc az egész, úgy szaggat és belassul a telefon hogy botrányos, használhatatlan kb. Jó lenne Flash támogatás, de nem sok szükség van rá ha minden videoportált meg tudsz tekinteni iPhone-on (böngészőben, nem külön appal), az idióta játékokra meg nem sok szükség van szar teljeítménnyel.

    Ennyi a véleményem. :]
  • passatgt #18
    a felhasználók 99%-nak most fogalma sincs mit írtál, szóval felejtős minden:)
  • Sanyix #15
    "Linuxokon, Win-eken soha sehol nem volt vele gond."

    Igen? telepítsél 64 bites linuxra flasht :D
    Mellesleg vindózon is sokszor beáll a flash, vagy nem jelenik meg a flash képe csak frissítés után, stb.
  • gosub #14
    Ha annyira faxa a Safari, akkor miért is kéne tiltani az operaminit? Még több boldog iPhone használó lehetne, ha Apple engedné, miért is kéne gátolni?
  • passatgt #13
    Skype-nak is van iphone kliense, könnyebben kezelhető, mint a nimbuzz, és szintén lehet vele skypeolni wifin azonnal:) Ja és nimbuzz is van iphone-ra
    Mivel SkyFire-t nem láttam még, arról nem írok semmit

    MI kell még?
    Egy normális ui, gyorsaság, lagmentesség, normális alkalmazások és játékok stb...:)