Berta Sándor

Elővigyázatlanok az emberek a közösségi portálokon

Az Európai Hálózati és Információs Biztonsági Hivatal (ENISA) legújabb jelentése komoly veszélyforrásnak minősíti a közösségi hálózatokat.

Az ENISA által nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy a közösségi portálok komoly kockázatot jelenthetnek az óvatlan felhasználók munkahelyi és magánéletére. Az európai uniós hivatal munkatársai szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy sok internetező egyáltalán nincs tisztában a közösségi oldalakon rá leselkedő veszélyekkel, illetve azzal, hogy a túlzott nyitottság mekkora bajba sodorhatja. Ez a probléma éppúgy érinti az online szolgáltatások, mint a mobiltelefonok használatát. A mobil készülékeiken sokan tárolnak fontos üzleti adatokat, jelszavakat. Ezek elveszítése vagy ellopása komoly anyagi és erkölcsi károkat okozhat.

Az Online as soon as it happens című dokumentumban a hivatal összesen 17 tanácsot - vagy ahogy írták aranyszabályt - gyűjtött össze és szeretnék, ha ezeket minél többen hasznosítanák. Az ENISA szakértői elsőként arra hívták fel a figyelmet, hogy a legjobb védekezés a bizalmatlanság. A második fontos dolog, hogy célszerűbb kicsit körülményesebben, de biztonságban eljárni, böngészni, mint felelőtlenül, túlzottan nyitottan. Az emberek többsége azonban sajnos meggondolatlan, szinte bárkinek kiadja a digitális fotóit, a személyes adatait, a telefonszámát vagy éppen a videóit.

Célszerű továbbá minden nyilvánosságra hozott adatra vagy információra, felvételre potenciális veszélyforrásként tekinteni. Napjainkban már szinte minden lementhető vagy lemásolható, módosítható. Az ENISA munkatársai azt is javasolták, hogy a legjobb a személyes információkat leginkább védő szolgáltatásoknál regisztrálni, hiszen ott biztosak lehetünk abban, hogy kisebb a kockázata adataink továbbértékesítésének. A címet, a bankszámlaszámot vagy éppen a születési adatokat sosem szabad megadni egy közösségi portál profiljában, mivel azokkal a kiberbűnözők könnyedén visszaélhetnek.

A javaslatok között szerepelt, hogy a felhasználók válogassák meg jobban a barátaikat. A meghívásokat udvariasan vissza is lehet utasítani. Ezenkívül fontos, hogy lehetőleg a munkahelyi és a magánéletet külön kell választani és idegen számítógépeken nem jó megadni az e-mail címünket, a jelszavainkat vagy bejelentkezni mondjuk az MSN szolgáltatásába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atomjani #1
    Ha én megadom a bankszámlaszámot, akkor arra csak pénzt tudnak küldeni. Nem hiszem, hogy ezzel vissza tudnak élni.:)
    Az is túlzás, hogy legyünk bizalmatlanok. Ennyivel semmilyen adatot nem szabadna megadni, sehova sem szabadna hozzászólni, mert mindennel vissza lehet élni. Talán ezzel is, amit most írok.:)
    Szóval van amit talán nem is kéne annyira komolyan venni. Igaz, hogy van benne némi igazság abban, amit mondanak. De sokszor ők is túlzásokba esnek és csak elrettentő példákkal jönnek. De arról nem mernek beszélni, hogy hány igazán jó kapcsolatok jöttek létre csak azért, mert nem fogadták meg a tanácsait.