SG.hu·

Online offenzívát indítanak az európai kiadók

Az európai lapkiadók azt akarják elérni, hogy a jövőben megkapják tartalmaik online publikálása után járó összegeket. Párbeszédet kezdenének a keresőket üzemeltető cégekkel.

Valdo Lehari jr., az Európai Lapkiadók Szövetségének (ENPA) elnöke bemutatta azt az új stratégiát, amely a szervezet szerint a 21. század kihívásaihoz igazodik és aminek a megvalósítása megfelelő tárgyalási helyzetbe hozhatja a kiadókat. "Alapvető szükség van az értékes tartalmakkal kapcsolatos álláspontok meghatározására. A stratégiánkat Svédországtól Olaszországig koordinálni akarjuk és utána gázt adunk" - nyilatkozta Lehari a dpa német hírügynökségnek.

A vezető kiemelte, hogy a cégeknek párbeszédet kell kezdeményezniük a Google-lel és a többi keresőt üzemeltető céggel azért, hogy megfelelő ellentételezést kapjanak a felhasznált tartalmaikért. A kiadók a belga és az olasz példát követnék. Előbbi esetében a Google-lel megegyezni képtelen cégek pereltek és nyertek, míg az olasz vállalatok kartelleljárást indítottak a webes konszern ellen. Persze ez csak a végső eszköz lenne, de készek akár ezt is alkalmazni.

A szakmai képviselői arra akarják felhívni a kormányok figyelmét, hogy a Google jelenleg tisztességtelen és a szabad piaci versennyel összeegyeztethetetlen módon jeleníti meg a keresési találatokat. Az ENPA összesen 26 európai ország 5200 sajtóorgánumát tömöríti. Az érintett szerkesztőségek és cégek abban egyetértenek, hogy be kell szüntetni "a weben alapból minden ingyenesen jár" gyakorlatot. Lehari úgy vélte, hogy a következő hónapokban konkrét jogi szabályozás kidolgozására van szükség, mert csak így akadályozható meg, hogy az értékes szellemi tulajdonokat csak úgy bárki ingyen ellophassa.

Az ENPA elnöke a politikai döntéshozóktól azt kérte, hogy ugyan nem kell támogassák a médiaipart, de teremtsenek számukra jobb jogi keretfeltételeket. A kiadóknak nagyobb publicisztikai és vállalkozói szabadságra van szükségük, mert az újságok egyre inkább háttérbe szorulnak, pedig fontos szerepük van a médiaágazatban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2010. 02. 05.. 12:18||#6
en ezt csinalom 30 eve 😄
© Merces2010. 02. 03.. 11:37||#5
....de tényleg unom már hogy a farok csóválja a kutyát, bojkottáljuk kicsit a médiát, mondjuk egy hétig ne vegyünk játékokat zenéket filmeket stb...
© Merces2010. 02. 03.. 11:29||#4
........shot down the media week<#mf2>
© TPB2010. 02. 03.. 10:13||#3
Felmerül bennem egy kérdés, amire nem tudom a választ.

Bár természetesen látom, értem, elfogadom, hogy az emberek megszokták, hogy az internetelõfizetés mellett a tartalomszolgáltatóknak nem fizetnek pénzt, és látom, hogy van néhány szolgáltató, amely képes a reklámbevételekbõl sikeresen mûködni; normális dolog az, hogy általános hírportálból csak kettõ tud sikeresen megélni? (index és origo)

A hagyományos, lapelõfizetõs-újságárus üzleti modellben akár egy tucat újság állt rendelkezésre... Nem veszélyes a sajtószabadságra, ha a számuk kettõre csökken?

Ui.: "miért is fizetünk egyáltalán mondjuk a televíziózásért, amikor milliárdokat költenek cégek a reklámokra?" A válasz egyszerû: így mûködik a versenyre épülõ piacgazdaság. Ha van rá igény fizetõsen, akkor pénzt kérnek érte.

Annál érdekesebb, hogy az internetes szolgáltatásokra is van fizetõs igény (hiszen mindannyian kicsengetjük az elõfizetési díjakat), de a tartalomszolgáltató ipar ebbõl nem részesül. Ez hosszú távon nem tûnik fenntartható modellnek.
© Garrett272010. 02. 03.. 07:26||#2
'be kell szüntetni "a weben alapból minden ingyenesen jár" gyakorlatot' - na ezt aztán rendesen elszúrta. Elõször is: a "web" nincs ingyen, szép summák járnak a szolgáltatóhoz havonta. Másodszor: ha híreket kívánok elolvasni, megnézni, kétszer is fizetek érte, egyszer a digitális televíziózásért, másodszor a webért. Úgyhogy ez a "nincs semmi sem ingyen" egy ócska szöveg, inkább így fogalmazhatna az ENPA: "nem nekünk megy a lóvé". Bár, ha meggondolom, miért is fizetünk egyáltalán mondjuk a televíziózásért, amikor milliárdokat költenek cégek a reklámokra?
© nlght2010. 02. 03.. 00:01||#1
A legrosszabb ami történhet, hogy a híreket is torrentrõl töltjük majd 😄