Berta Sándor

A web ellenőrzéséért folytatott harcot vetített előre Tim O'Reilly

Az internetes kultúra pártolói veszélyeztetve látják a világháló szabadságát. A News Corp. és a Microsoft együttműködési tervei súlyosan veszélyeztetik az internet alapelveit és ezáltal a világháló szabadságát. Ezt az álláspontot képviseli többek között Tim O'Reilly is.

"Rossz idők jöhetnek. Egy olyan háború kitörése felé tartunk, amelynek egyetlen célja a web ellenőrzésének a megszerzése" - jelentette ki az O'Reilly Media nevű könyvkiadó alapítója. A szakember attól tart, hogy az olyan erős és befolyásos óriáscégek, mint a Facebook, az Apple, a Google, az Amazon vagy éppen a News Corp. jelenleg is azon dolgoznak, hogy szigorúan ellenőrzött szigeteket hozzanak létre a termékeik körül. Ezekről a szigetekről azonban sok internetező kiszorul különböző okokból, ezáltal pedig sérülhet az internet szabadsága.

Tim O'Reilly öt nappal az első félhivatalos információk kiszivárgása előtt megjósolta a News Corp. és a Microsoft együttműködési terveit. Az 55 éves szakember számára, aki egykor maga is szabad szoftverek fejlesztésével foglalkozott, az ilyen és ehhez hasonló megállapodások teljesen elfogadhatatlanok, mivel a tartalmak nem mindenki számára lennének elérhetőek, hanem csak egy kiválasztott, adott felhasználói tábor tagjainak. O'Reilly szerint pont az veszhet el a jövőben,aminek a világháló a sikerét köszönhette: a határokon átnyúló szabad információcsere.

Tény, hogy semmiképpen sem lenne jó, ha a webnek a jelenlegi megszokott formája a következő években eltűnne és a helyét felváltaná egy a tőkeerős vállalatok által felosztott virtuális világ. A kiadóalapító példaként említi az Apple esetét, amely szigorúan ellenőriz minden olyan külső fejlesztőt, aki alkalmazásokat kínál az iPhone készülékhez. "Aki belemegy egy ilyen exkluzív partneri kapcsolatba, az egyúttal az emberek bizalmatlanságát kockáztatja" - közölte Craig Newmark, a Craigslits alapítója.

Danny Sullivan, a Search Engine Land vezetője pedig az AOL példáját említette, amely egykor nagyon ambíciózus terveket dédelgetett, ma pedig menekülnek tőle a felhasználók. "A fallal körülkerített szigetek nem működnek. Csak, aki egy nyílt stratégiát folytat, az lehet hosszú távon sikeres" - szögezte le Sullivan.

Mint ismeretes, a vitát az váltotta ki, hogy a Microsoft tárgyalásokat folytat a News Corp-pal egy tervről, mely szerint a médiacég pénzt kap a szoftveróriástól, ha az a híroldalairól kitiltja a Google-t és helyette a Bing használatát "ajánlja" a látogatóinak. A hírt sokan úgy értelmezték, hogy ez lehet az első lépés a keresőoldalak háborúja felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Utokverek #4
    altavizsla :D
  • Kerub #3
    "Underground keresők, oh hát abból van mint a tenger."
    Nocsak, ez nekem új. Hallottam már párról, de még nem próbáltam egyet sem.
    Esetleg kaphatnék pár tippet melyiket érdemes használni?
  • bakagaijin #2
    Underground keresők, oh hát abból van mint a tenger. Ez is mutatja, hogy a mainstream keresők mennyire szarok: nem indexelik azt, amire keresnél :).

    Nem véletlen, hogy pl. a gugli, baidu vagy épp a yandex találatai köszönő viszonyban sincsenek egymással. És ezek mindegyike mainstream kereső...
  • Utokverek #1
    Majd maximum nem megyek olyan helyekre, az információ akkor is szabadon fog menni, akármit csinálnak, maximum az emberek nagy része beáll a sorba és majd szépen előfizet a hírmagazinokra, akik meg adnak valamit az alapelvekre, azok meg majd elindítják a saját, underground keresőjüket. Ennyi, a csorda mehet, amerre akar, pont le******m.