Berta Sándor

Pénzt kérne a tartalmak eléréséért az Axel Springer is

Újabb kiadó döntött úgy, hogy a jövőben pénzt kér a felhasználóktól a digitális tartalmaihoz való hozzáférésekért.

"Az Axel Springer egy rendkívül nehéz piacon a vártnál jóval pozitívabb eredményeket ért el. Éppen ezért semmi szükség nincs arra, hogy az üzletágunkat betegnek minősítsük. Úgy hiszem, hogy 2010 egy még jobb év lesz a kissé alábecsült médiaipar számára és a növekedésünk két számjegyű lehet" - jelentette be Mathias Döpfner, a kiadó vezérigazgatója. A cég forgalma az idei esztendő harmadik negyedévében elérte a 631,4 millió eurót, aminek köszönhetően a kiadóóriás 20 millió eurót költ a német Bild és a Die Welt újságokkal kapcsolatos marketingoffenzívára.

A médiakonszern vezetője az internettel kapcsolatban kettős stratégiát alkalmaz: egyrészt egyre nagyobb mértékben kér majd pénzt az online is elérhető tartalmaiért, másrészt továbbra is együttműködik a Google-lel és a többi keresővel. Rupert Murdoch fenyegetésével ellentétben Döpfner azonban nem akarja a Google elérését blokkolni. Ugyanakkor kiemelte, hogy nincs a természetben rögzítve, hogy az újságtartalmaknak ingyenesen hozzáférhetőknek kell lenniük. A szakember leszögezte továbbá, hogy ameddig a Google és a többi kereső betartják a játékszabályokat és megosztják a bevételeiket a kiadókkal, addig egy fontos partner lesz.

A változtatások már idén elkezdődnek. Elsőként a prémiumtartalmak és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások jelennek meg mindenekelőtt az iPhone készülékre. Az Axel Springernél a digitális médiák forgalma a harmadik negyedévben elérte a 310,1 millió eurót. Arról egyelőre semmit sem lehet tudni, hogy a Magyarországon is számos magazint, újságot, illetve online portált kiadó cég hazánkban bevezeti-e és ha igen, mikor az új modellt. A cég mindenesetre ezzel a bejelentéssel csatlakozott a News Corp.-hoz, a CNN-hez, az AP hírügynökséghez, valamint a Hulu videomegosztó oldalhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vasziszdasz #8
    Nem, a paprikáskrumpliért a Springer fizetne a magyar népnek, mivel ingyensen nem használhatja fel a tulajdonunkat receptkészítésre. :)
  • Magiszter #7
    Sok sikert hozzá! Kíváncsi leszek az oldal látogatottsági arányaira amikor bevezetik ezt. A zuhanórepülés garantált.

    FSF: Akkor bele kellene tenni játékokba is paprikás-krumpli receptet. Az is ingyenes lenne ettől? :D
  • bakagaijin #6
    Nyilván azért csinálják, mert már piszkálja a csőrüket, hogy a FSF mindig a kajareceptekre hivatkozik, mint opensource :). Hát nem, a kajareceptekért is fizetni kell, beeee :).

    Egyébként meg valamiből finanszírozni kell a Mac-re átállást...
  • KillerBee #5
    Elég érdekes lesz, ha majd a mindmegette.hu-n pénzt kérnek azért, hogy elolvashassam a mások által beküldött recepteket. A többi kiadványuk meg nagyjából annyira sem érdekel, mint az, milyet szart a szerkesztő kutyája.
  • floatr #4
    http://www.axelspringer.hu/index.php?apps=termekek0
  • mad mind #3
    Pontosan mit is ad ez az Axelspringer? Mert én még sose voltam az oldalukon. Felőlem kérhetnek pénzt.
  • hol9672 #2
    Ki bizik még a mainstream médiában, hogy még fizessen is az álhirekért?
  • B0nFire #1
    Na, sose legyen több bevételük, csak amennyit éntőlem ki bírnak csikarni.