MTI

Az infokommunikáció húzóágazat lehet Magyarországon

Az infokommunikáció a gazdasági válság után húzóágazat lehet Magyarországon, ezért csökkenteni kell a digitális analfabétizmust - értettek egyet politikusok és nagyvállalati vezetők a Magyar tudás a XXI. századi gazdaságban című figyelemfelkeltő kampány nyitóeseményén.

A 2010 januárja és márciusa közötti rendezvénysorozat a döntéshozók, a vállalatok és az informatikai szakemberek figyelmét hívja fel az infokommunkiációs tudás társadalmi bővítése révén elérhető nagyobb gazdasági és munkalehetőségekre. A kampányt megnyitó döntéshozói találkozó utáni sajtótájékoztatón mind Herczog Edit, szocialista EP-képviselő, mind Nyitrai Zsolt fideszes, valamint Pettkó András független országgyűlési képviselő egyetértett abban, hogy az infokommunikáció lehet az a terület, amelynek fejlesztése mögé minden parlamenti párt felsorakozhat, mivel ez nem politikai, hanem szakmai kérdés.

Herczog Edit a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az elkövetkező 5 évben az Európai Unióban fontos prioritás lesz a digitális átállás, ami mind a hardverek korszerűsítését, mind a társadalmi infokommunikációs technológiák révén kialakított tudás (e-képességek) fejlesztését magában foglalja. Fontos cél az unióban a digitális analfabetizmus megszüntetése, mivel szakemberek számításai szerint a társadalom úgynevezett e-képességének 10 százalékos növekedése 1,3 százalékos GDP növekedéshez vezethet - tette hozzá.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a Fidesz szerint az infokommunikáció kitörési pont lehet a gazdasági válságból, amely egy pártállástól független közös nemzeti üggyé is válhat. Amennyiben a választások után a Fidesz alakíthat kormányt, kiemelt prioritásként kezeli majd az infokommunikációt és már ciklusa elején kidolgozza annak stratégiáját, mivel az elmúlt hét évben semmilyen előrelépés nem történt az infokommunikációs tudás kiterjesztésében Magyarországon.

Pettkó András független képviselőként három témában fogalmazta meg az új kormány előtt álló feladatokat az infokommunikáció terén: ismét alakuljon a parlamentben informatikai főbizottság, javuljon az informatikai közoktatás, felnőttképzés hatékonysága, valamint az új kormány különítsen el forrásokat az infokommunikációval foglalkozó civil szervezetek számára.

Drajkó László, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az e-képességek minél széleskörűbb fejlesztése rendkívül sürgető feladat, mivel 5 éven belül a munkáltatók ugyanazokat az informatikai elvárásokat támasztják majd munkavállalóik felé Magyarországon, mint Svédországban, ahol már jelenleg is jóval fejlettebb a társadalom ezen tudása. Az ügyvezető igazgató úgy vélte, ugyanezen időtávon belül az uniós munkahelyek kevesebb, mint 10 százaléka lesz olyan, amit e-képességek nélkül el lehet majd látni, ezért tömegeket megmozgató programokra van szükség a magyar társadalom mielőbbi felzárkóztatásához.

Keresztesi János, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke elmondta: az IVSZ és a MEFIT Alapítvány közös kampánysorozata Budapest mellett az ország 4 nagyvárosában (Győr, Pécs, Debrecen és Szeged) is megpróbálja felhívni a döntéshozók, a vállalatok és a diákok figyelmét az infokommunikáció fontosságára, a kampány csúcspontja pedig a 2010. március 1-5., között megrendezésre kerülő "Európai e-kézségek Hét" lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ftc85 #2
    Na persze majd pont a fizetett hazudozóknak lehet hinni
  • slickboy #1
    Na hát gratulálok, hogy végre valamiben képesek a politikusaink egyetérteni. Szerintem az informatikai infrastruktúra fejlesztésére kellene sokat költeni (hogy ne fordulhasson el, hogy egy város közepén 1 azaz egy darab szolgáltató képes nekem netet biztosítani), növelni az elektronikus ügyintézésbe vetett hitet (ugye kedves autópályamatrica-bizniszben szart kavaró ilyen-olyan cégek meg az állam töketlenkedése vagy épp korrupciója), olcsóbb hardvert, szoftvert, illetve egy új operációs rendszert ne videójátékshow keretében mutassanak be (Windows 7, Budapest Game Show vagy mi a rossebb volt), mert akkor talán az emberek nem játékszernek, cifra úri passziónak, netán elborult agyú techguruk területének látják majd az informatikai dolgokat és nem hallok soha többet olyan véleményt, hogy bezzeg régen nem volt számítógép, mégis....stb (Most nehogy valaki Windows flame-t indítson, csak példának említettem, mégiscsak szánalmas, hogy nálunk videójátéksón mutatnak be egy oprendszert, jól mutatja a magyar hozzáállást).