Berta Sándor

Internetminisztériumra van szüksége Németországnak

Érdekes elképzelésekkel és egy digitális menetrenddel rukkoltak elő szakemberek a berlini IFA híradástechnikai kiállításon.

A dokumentumban a készítők leszögezték, hogy szükség van egy digitális médiakoncepcióra, ami jelenleg hiányzik a német kormányprogramból. Éppen ezért a szakemberek az ajánlásaikat a következő kabinet számára fogalmazták meg. A jövőbeni feladatok között szerepel egy internetügyi megbízotti vagy akár internetminiszteri pozíció létrehozása, egy digitális médiabizottság megalakítása, valamint a képviselők internetes továbbképzése. A javaslatcsomagot médiaszakértők állították össze és a berlini IFA híradástechnikai kiállításon mutatták be.

Bernd Schiphorst, az anyag egyik szerzője szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy hiányzik egy megfelelő digitális médiakoncepció. Nem lehet látni, hogy az Angela Merkel vezette kormány milyen médiapolitikát akart kialakítani és azt sem, hogy konkrétan milyen szerepet szánt az internetnek. Jo Groebel médiatudós hozzátette, hogy az új kormánynak teljesen másként kell majd viszonyulnia az internethez és a digitális médiákhoz. Schiphorst és Groebel alapították egyébként a berlini Német Digitális Intézetet, ahol több szakember közösen dolgozta ki a most bemutatott dokumentumot.

A felszólalók szintén komoly problémának tartják, hogy jelenleg öt minisztérium foglalkozik az internettel. A médiapolitika a rádiópolitikai részlegekhez tartozik, ezekben a kérdésben ugyanakkor a tartományok döntenek. A távközlési kérdésekben viszont a szövetségi állam dönt. Mivel a rádió, a világháló és a mobil távközlés szorosan összekapcsolódnak, ezért egy egységes szabályozást kellene kidolgozni. Ahogy Schiphorst és Groebel fogalmazott: a digitális közvéleménnyel kapcsolatos kihívásoknak fel kell kerülniük a német szövetségi politika szintjére.

A legjobb megoldás egy internetminisztérium létrehozása lehetne. Ez a hivatal a kancellári hivatal részét képezhetné és a munkáját segíthetné az újjáalakuló digitális média bizottság. Komoly hátrányt jelent, hogy sok képviselő nem ismeri megfelelő módon a világhálót, fogalmuk sincs, hogy mik a blogok, a wikik, a YouTube vagy a Facebook. Pedig csak ezek ismerete mellett érthető meg teljesen a digitális világ. Az IFA kiállításon elhangzott felvetések nemzetközi és hazai viszonylatban is fontosak lehetnek, hiszen az internet és a távközlés komoly gazdasági tényezővé vált, s amelyik ország előbb lép ezen a területen, az könnyen előnybe kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Emmegki #5
    Le merem fogadni, hogy az internetminisztérium egyetlen dolga a neonácik kergetése lesz.
  • bvalek2 #4
    Komoly hátrányt jelent, hogy sok képviselő nem ismeri megfelelő módon a világhálót, fogalmuk sincs, hogy mik a blogok, a wikik, a YouTube vagy a Facebook.

    Ez a probléma könnyen orvosolható a következő választásokon.
  • Viet #3
    Nem csak Németországnak kellene hanem az egész világnak. Legalább lenne valami kiinduló pont a spamek megszüntetése ellen.
  • phoenix1 #2
    "Komoly hátrányt jelent, hogy sok képviselő nem ismeri megfelelő módon a világhálót, fogalmuk sincs, hogy mik a blogok, a wikik, a YouTube vagy a Facebook."

    ... de legalább elgondolkoznak azon, hogy ha már létrehoznak egy ilyen valamit akkor már olyan emberkék legyenek ott akik értik, tudják van nekik tapasztalatuk magával az internettel a szolgáltatásokkal stb. Ezt figyelmen kívül hagyva nem sokára még internet sem lesz majd Németországba, de hát ez csak rajtuk múlik.
  • Tripax #1
    Miért van szükség egy főcenzorra?