MTI

Az internetfüggő tizenévesek önmagukra is veszélyesek

Az internetfüggő tizenéveseknél közel ötszöröse a veszélye annak, hogy önmagukra is veszélyt jelentenek - derülz ki egy kínai-ausztrál közös kutatás eredményéből.

A vizsgálatban a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományból 1618 13 és 18 év közötti fiatal vett részt, akiknél az olyan önveszélyes magatartást vizsgálták, mint a hajtépkedés vagy önmaguk csipkedése, égetése. A diákokat végül az internetfüggőség mértékére vonatkozó tesztekkel is vizsgálták. A felmérésből kiderült, hogy a diákok 10 százaléka mérsékelten, kevesebb mint 1 százalékuk viszont súlyos mértékben függ a világhálótól.

Azoknál a fiataloknál, akik közepesen függenek az internettől 2,4-szer több az esélye annak, hogy az utóbbi fél évben legalább egyszer, de legfeljebb ötször valamilyen módon ártottak maguknak - mondta Lawrence Lam, az ausztrál Notre Dame Egyetem kutatója. A közepestől a súlyos internetfüggőségben szenvedőknél az egészséges társaikhoz képest közel ötszöröse az esélye annak, hogy az utóbbi hat hónapban legalább hatszor ártottak maguknak.

"Számtalan tanulmány számol be arról, hogy összefüggés van az internetfüggőség és a depresszió, illetve más pszichiátriai tünetek között" - közölték a kutatók. Az ausztrál-kínai tanulmány szerint erős, és lényeges összefüggés található az internetfüggőség, valamint az önveszélyes viselkedés között, ez a reláció még abban az esetben is jelentős, ha levonják az önveszélyes viselkedéssel korábban összekapcsolt betegségeket, mint például a depresszió vagy a stresszel teli környezet. A kutatók szerint ez azt sugallja, hogy az internetfüggőség egy olyan önálló kockázati tényező, amely szintén önveszélyes magatartáshoz vezethet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emile zola #5
    nem szeretem az ilyen cikkeket, mert mindig homályosan közlik az ok-okozatot ( vagy nem is közlik szimplán hogy mi okoz mit!)
    Az ilyenről mindig a veszedelmes és csúnya erőszakos játékok hatása jut eszembe az ártatlan és kedves német diákokra, akiknek semmi bajuk nem volt előtte, de amint elkezdik nyomni pl a manhuntot az pszichopata lövöldözőket vagy csak szimplán ateistákat csinál belőlük, a politikusok és pszichológusok hülyébbik része persze hogy mit kezd el szidni: a csúnya játékot, véletlenül sem az alkolista vagy "keménykezű" szülőt, vagy a ts-i előítéleteket, ááá
  • plu604 #4
    Kínában persze hogy ezt hozzák ki a felmérésekből. Nem merem állítani hogy az eredményeket meghamisították, abban viszont biztos vagyok hogy szándékosan kérdeztek meg olyan embereket, akik válaszaiból egyértelműen levonható a következtetés, hogy az internet megszállja a testedet mert a sátán eszköze, és a saját szüleid ellen fogsz fordulni meg sátánista szertartásokat fogsz végezni péntek 13-án a temetőben, éjfélkor. Ilyen és ehhez hasonló "eredmények" felmutatásával kicsit megkönnyítik a dolgukat az internet cenzúrázását támogató felelősöknek.
  • nickwearby #3
    nem inkább fordítva?

    ....a depresszió egyes eseteiben internetfüggőség is jelentkezik?

    Ha jól olvastam, a kísérleti alanyok valami pszichés rendellenességgel rendelkeztek. Talán nem egy kiemelt csoportot kellett volna vizsgálni -.-
  • morden #2
    Szerintem lehetséges álltalánosítani, mert az emberi elme többnyire ugyan úgy működik mindenfelé:D
    Nagyon jó lenne ha ilyen cikkek végén egy forrás linket vagy valami olyat írnának, hogy mégis honnan van a cikk ne csak egy nevet meg egy egyetemet/kutatóközpontot írjanak bele az írók.
  • nohea #1
    Kína...vajon releváns az a világra általánosságban? Mer' azért ott kicsit más rendszer/élet van, mint a világ nagy részén.