MTI

Chippel mérhető a mellszövet ösztrogéntartalma

Kanadai fejlesztők közölték, hogy új, miniatűr eszközükkel már egy csepp vérből vagy tűhegynyi mellszövetből is percek alatt ellenőrizhető egy nő emlőrákkockázata vagy kezelésének eredményessége.

A mikrochip az ösztrogén hormon szintjét méri igen kis mennyiségű mintából, gyors és pontos diagnózist téve lehetővé. Az új elemző eszközhöz a korábbi mintamennyiség ezrede is elég - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Aaron Wheeler, a Torontói Egyetem kutatója, akinek tanulmánya a Science tudományos folyóirat Translational Medicine című új szaklapjában jelent meg.

A kutató hangsúlyozta, hogy míg a korábbi módszerhez invazív technikával, intravénásan gyűjtötték a vért, biopsziával vették a szövetmintát, addig az új "laboratórium a chipen" megoldáshoz elég egy csepp vér vagy egy vékony tűheggyel szerzett szövetminta. A korábbi elemzőkhöz képest azzal is többet tud az új chip, hogy nem mikrocsatornákat tartalmaz, amelyek eltömődhetnek a szövetmintáktól, hanem felületén mér.

A chippel gyorsan, pontosan állapítható meg a minta ösztrogéntartalma, ami azért fontos, mert a mellrákok 75 százaléka ösztrogénfüggő. Ennél a típusú emlőráknál az ösztrogén hormon termelődését blokkolják a kemoterápiás szerekkel, így az emlőszövet ösztrogénkoncentrációjának mérése felvilágosítást ad a kezelés eredményességéről. Szűrésként alkalmazva segíthet az ilyen típusú mellrák diagnózisában is, illetve a veszélyeztetettség megállapításában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!