SG.hu·

Számítógépközpont hőjével fűtik a lakásokat Helsinkiben

A Helsingin Energia nevű cég bejelentette, hogy üzembe helyezi a világ legkörnyezetbarátabb számítógépközpontját.

A vállalat tervei szerint az új központ Helsinkiben, az Uspenski-katedrális alatt található egykori légvédelmi bunkerben működik majd. A számítógépek működésével keletkező hőt vízvezetékeken keresztül elvezetik és hőpumpák alkalmazásával a városi fűtési rendszerbe továbbítják, majd a lakóházak fűtésére használják fel. "A koncepciót a meglévő infrastruktúrának köszönhetően zökkenőmentesen meg lehet valósítani, így a finn főváros magánlakásainak egy jelentős részét ezzel a számítógépközponttal fűthetjük majd" - nyilatkozta Juha Sipilä, a Helsingin Energia projektmenedzsere.

Az új központ előnye, hogy a hűtéséhez nincs szükség nagy mennyiségű elektromos energiára, így igazán gazdaságosan működhet. A program elindítói azt remélik, hogy az 1-es szakasz lezárulta után ilyen módon biztosíthatják körülbelül 500 magánlakás fűtését. Később tovább bővítenék a rendszert, mivel a szükséges infrastruktúra más városokban, elsősorban Turkuban és Lahtiban is már megtalálható.

A központ további előnye, hogy a működése során 50 százalékkal kevesebb energiát vesz fel, mint egy hagyományos kiépítésű társa. A legkorszerűbb processzorok, szervervirtualizációs eljárások és a hatékony hűtési rendszernek köszönhetően az üzemeltetőknek várhatóan sikerül majd 375 000 euró alatt tartaniuk az éves áramszámlát. Julia Sipilä elmondta, hogy amennyiben az elképzelés beválik, úgy minden bizonnyal lesznek külföldi érdeklődik is.

A számítógépközpontok esetében a két legnagyobb költséget a hűtési és a működési kiadások jelentik. Utóbbi elérheti akár a 40-45 százalékot is. A szakértők szerint napjainkban már ezeknek az intézményeknek a működése tehető felelőssé a világ energiafogyasztásának egy százalékáért.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Molnibalage2009. 12. 02.. 22:21||#16
Nevetni fogsz, elõfordul...
© butuska662009. 12. 02.. 19:32||#15
És még ha egy porszívót is bekapcsolnál...
© herlius2009. 12. 02.. 11:31||#14
Elég jól kereshet az a Józsi 10 millió ember távhõ díjából😊. Nem hinném, hogy a karbantartási díjak + bérek arányban lennének a tõlünk havonta "összerabolt" pénzekkel. Biztosan van pár nullányi különbség a két összeg között. Csak hát ugye ez egy nagyon elegáns és egy átlag embernek könnyen bemagyarázható módja a pénzek lenyúlásának.
© xyl2009. 12. 01.. 21:35||#13
Megoldják! Nem hiába építik ezt Helsinkiben. Helsinki klímatikus viszonyai A kék lila és a piros görbe az érdekes. Nyáron épphogy eléri a 23 C-t, idõnként.

"Arról nem szól a cikk, hogy fogják nyáron hûteni az új központot? Gondolom akkor a lakók nem fogják díjazni a fûtést, jobb ötletnek tartom, hogy a melegviz elõállításába segítene bele..."
© Szemjuel2009. 12. 01.. 20:36||#12
hát éppen ez az 😉 ha véges lenne akkor nem lenne kihívás.. 😄
© Molnibalage2009. 12. 01.. 19:07||#11
Két gép megy a szomában ahol ülök. Hát elég jól fûtenek..
© Szefmester2009. 12. 01.. 17:52||#10
de megpróbálni meglehet nem? 😄
© Lost Lont2009. 12. 01.. 17:36||#9
Õsz óta ezzel a technológiával fûtöm a szobám, bár lehet megérné befektetni egy új processzorba, és videókártyába a hatékonyság kedvéért. 😄
A szükséges infrastruktúra amúgy meg itt is rendelkezésünkre áll: az egyetem szervertermeit rákötik a vízhálózatra, vagy csak egyszerûen belehajítják a gépeket a fürdõ medencéibe.
© Alfa Of NS2009. 12. 01.. 17:35||#8
"-majd egy mozdulattal elindítja a Pi utolsó számának keresését, hogy adjon egy kis hõt a masina"

De akkor Chuck Norris hogy fût? <#idiota>
© Oldern the 1st2009. 12. 01.. 17:25||#7
Csak hogy a kötelezõ kötözködés meglegyen: nincs utolsó száma a Pi-nek, mivel irracionális : )